HÚSVÉTI VIGÍLIA

„Õ a kezdet és a vég, az Alfa és az Ómega, övé az idő és az örökkévalóság..” Mélyen megragadó az egyház leggazdagabb liturgiájának szimbólum-rendszere, minden apró mozdulata, amelyekkel azt a legnagyobb örömöt, hihetetlen valóságot akarja kifejezni és minden kor minden embere számára közel hozni, meghirdetni és tanúsítani, hogy Krisztus föltámadt a halálból.
Egy kíváncsiskodó riporter azt a kérdést tette fel a hívő, katolikus költőnek, Pilinszky Jánosnak: hisz-e a föltámadásban, s ha igen, miért? A valóságot összetettségében is oly pontosan és kristálytisztán látó lírikus ezt válaszolta: „Mert olyan csendes volt. A feltámadás számomra épp csendességében isteni. Olyan, mint a teremtés hajnala, s azóta is a hajnalok: a csírázás, a születés és a fogantatás” (Új Ember 1977. ápr. 24). Igen, Krisztus feltámadása olyan, mint ahogy a keresztények immár 2000 éve ünneplik: áhítatos, szerény, de határozott hitvallás a zajos, zakatoló, önhitt, pusztulása felé rohanó világban. A természetfeletti élet csendben születik, mert az igazi értékek nem zajosak, nem csörömpölnek, nem rombolnak. Ilyen volt az asszonyok érkezése húsvét hajnalán a sírhoz, ilyen volt a két angyal megjelenése és nyilvánvaló közlésük: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadt”. Ilyen volt Péter és János szembesülése a ténnyel, vagy az emmausziak felismerése.
Ez a húsvéti béke és csend más mint Jézus némasága Pilátus előtt, ez a termékeny csend az Egyház liturgiájának csendje, amelyben éppen csak megszólal a gregorián dallam, a csengettyű, vagy a hívők válaszai, harsányan sem tomboló éneke. Ez a karthauziak, a kármeliták, a trappisták termékeny csendje, amelyből kultúra, képzőművészet, irodalom és zene született az evangéliumi élet mentén. A feltámadás csendjében megtörténnek olyan csodák, mint évekkel ezelőtt a kecskeméti, egyenesadású, televíziós miseközvetítéskor, amikor az egyetemes könyörgésekben a meg nem született magzatokért imádkoztak, amit hallott, látott egy kórházban éppen abortuszra várakozó asszony. Még aznap felhívta a férjét telefonon, és arra a közös elhatározásra jutottak, összecsomagol és hazamegy, mégis vállalják az életet. (Erről nem volt hírműsor a televízióban, a sajtóban.) 1948-ban, húsvéti szózatában mondta Mindszenty bíboros: „A feltámadt Krisztus nem tehető sírba, ő ott van az emberiség egész életvonalán, amint mi is ma kivittük őt a főváros utcáira. Egyéni életünk ehhez igazodjék” (vö. Egyházam és hazám, II).
Ma, húsvét örömében, Testvérem, erősödjél meg hitedben, Krisztus valóban feltámadt, s ehhez Neked is közöd van! Higgyél a csend hatalmában, a hajnalhasadásban, a napkeltében, a szeretet végső győzelmében, a feltámadt Krisztusban, „Õ a kezdet és a vég, az Alfa és a Ómega, övé az idő és az örökkévalóság”. Ámen. Pákozdi István/MK