Húsz évvel ezelőtt tették közzé a Keleti Kánonjogi Kódexet

A vatikáni emlékülésen számos magyar szakértő vesz részt

Az október 8-án és 9-én folyó tanulmányi ülésen jelen van többek között Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök, Szabó Péter kánonjogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Makláry Ákos egyházjogász, budapesti paróchus, Szotyori-Nagy Ágnes kánonjogász.

Francesco Coccopalmerio érsek, a Törvényszövegek Értelmezésével foglalkozó Pápai Tanács elnöke a tanulmányi találkozóról elmondta: dikasztériumok közötti összejövetelről van szó, amelyet a Keleti Egyházak Kongregációjával, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsával és a Pápai Keleti Intézettel közösen szerveztek. A 400 résztvevő között jelen vannak az ortodoxia, továbbá más keresztény egyházak és felekezetek képviselői is.

A dikasztérium titkára, Juan Ignacio Arrieta Ochoa de Chinchetru püspök arra mutatott rá rádiónknak adott nyilatkozatában, hogy a Keleti Kánonjogi Kódex a katolikus egyház 23 „sui iuris” saját jogú egyházának szól, amelyek saját szervezeti és egyházfegyelmi önállósággal rendelkeznek. Egyházuk élén saját vezetőjük van, aki azonban a Pápa fennhatósága alá tartozik. Ezek az egyházak öt nagy hagyomány köré csoportosulnak: az alexandriai, az antióchiai, az örmény, a káld és a bizánci tradíció követői. A mostani találkozó egyik célja az ökumenikus elkötelezettség elmélyítése – tette hozzá a pápai dikasztérium titkára.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kép: www.vaol.it

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.
Cimkék: intézmények

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat