Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát

Hazai – 2013. április 27., szombat | 9:43

Negyedszázados működését ünnepli a hit évében a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia.

Az elmúlt huszonnégy évben a konferenciának 3448 látogatója volt. Összesen 322 előadás hangzott el, 141 külföldi professzort fogadtak előadóként és 18 kötetet adtak ki a konferencia anyagából.

A hit évében, 2013. augusztus 22-24. között rendezik meg ismét a konferenciát, mely ezúttal gazdasági témát választott: többek között a szegények és gazdagok helyzetét vizsgálja a bibliai szövegekben és az ókeresztény irodalomban.

Kevesek előtt ismert, hogy az ókori gazdaságok úgynevezett beágyazott gazdaságok voltak, amelyek polgáraik szükségleteinek kielégítését, és nem a profit termelését tartották fő céljuknak. Az ószövetségi szövetségi törvény is ezt védte isteni parancsokkal, és az ettől eltérő célú adórendszer és kereskedés ellen léptek fel a próféták.

Az Újszövetségben Jézus követői és az ókeresztény egyház az első kapitalista gazdaság, a római birodalom profithajhász gyakorlata által termelt gazdasági hajótörötteket, a város szegényeit karolta fel. A segélyezést Szent Pál a zsidók és a pogány közösségek között is megteremtette. A városi szegények között a profitszerzés és kalmárkodás ellen szervezkedő keresztények nagy tiszteletet vívtak ki, és a keresztény közösségek hálózata, a parókia gazdasági menedék is lett a nagyvárosok szegényei számára.

A hit tehát nemcsak közös gondolkodást jelentett, hanem egy élhetőbb és emberségesebb gazdasági közösség létrehozásán munkálkodott. Ezzel a témával foglalkozik idén a konferencia, amelyre eddig mintegy 40 előadó jelezte részvételi szándékát.

A szervezés részleteiről, az előadásokról és az előadókról a folyamatosan frissülő honlapon tájékozódhat az érdeklődő az alábbi címen:  http://www.regio10.hu/xxv-biblikus-konferencia/

Az előadások többsége magyar nyelvű, az előadások hanganyagát rögzítik és később néhány előadásrészletet az interneten is elérhetővé tesznek. Azok, akik a párhuzamos szekciók miatt valamely előadást nem tudtak meghallgatni, később meghallgathatják az interneten.

A konferencián adják át az alapító jelenlétében a Gnilka-díjat Prof. Dr. Jutta Hausmann és Prof. Dr. Peres Imre professzoroknak.

A konferenciára a honlapon található regisztrációs lap kitöltésével lehet jelentkezni. Aki szállást/étkezést nem kér, annak a részvétel ingyenes, aki csak étkezést kér, csökkentett regisztrációs költséget fizet. A konferencia előadói, illetve meghívott egyetemek képviselői, mint VIP vendégek természetesen nem fizetnek regisztrációs költséget.

A 2013. augusztus 22-24. között huszonötödik alkalommal megrendezendő Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciáról Dr. Benyik György, a konferencia igazgatója adott előzetes tájékoztatást.

Magyar Kurír