Idén tavasszal boldoggá avathatják II. János Pált

Kitekintő – 2011. január 6., csütörtök | 15:59

Andrea Tornielli Vatikán-szakértő arról számol be az Il Giornale című olasz újság január 4-i számában, hogy a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának orvosi szakértői elismerték a II. János Pál közbenjárásának tulajdonított csoda hitelességét. Az esetet a teológusok is hitelesnek ítélték.

A csodás gyógyulás egy francia szerzetesnővel történt, akinél a Parkinson-kór agresszív formáját állapították meg 2001-ben. A rendtársak II. János Pál pápa halála után az ő közbenjárásáért fohászkodtak Marie Simon-Pierre nővér gyógyulása érdekében. Mint beszámoltak róla, a nővér 2005 júniusában egy reggel megmagyarázhatatlan módon teljesen egészségesen ébredt, olyannyira, hogy folytatni tudta szülésznői munkáját.

A National Catholic Reporter cikkírója, John Allen Jr. Vatikán-szakértő megjegyzi: egyes sajtóhírek szerint a francia nővér állapotában később visszaesés történt, és legalább egy orvos megkérdőjelezte az eredeti diagnózist. Az orvosi szakértői vizsgálat eredménye arra utal, hogy az effajta kétségek eloszlottak.

A boldoggáavatási ügy most a kongregációt vezető püspökök, majd XVI. Benedek pápa elé kerül; végső döntés még januárban várható.

Elméletileg nem kizárt, hogy II. János Pált már 2011. április 2-án, halála hatodik évfordulóján boldoggá avatják, de az is lehetséges, hogy az eseményre születésnapján, május 18-án vagy október 16-án, pápává választásának 33. évfordulóján kerül sor. Mivel a boldoggáavatási szentmise várhatóan hatalmas tömegeket fog vonzani és komoly előkészületet igényel, későbbi időpont tűnik valószínűbbnek – írja a CNA.

Magyar Kurír

Kép: a RomeReports videójából

(mk)