Igazi párbeszéd Regensburg után?

A Szentszék kétszeresen érintett a közel-keleti konfliktus egymásba fonódó vonulatainak mindegyikében. Elsősorban a térségben élő keresztények miatt, akik évtizedek óta két tűz között élnek. Másodsorban pedig az iszlám világgal folytatandó párbeszéd okán.

Szaúd-Arábia közeledése érthető, hiszen a térség majd minden állama diplomáciai kapcsolatban áll a Vatikánnal, és csak az idén a közel-keleti kérdésben érdekelt legtöbb hatalom képviselője – a szíriai alelnöktől az iráni és az izraeli elnökig, beleértve Busht és Putyint is – járt már a pápánál.

A mostani azonban nem egyszerű diplomáciai találkozó volt, hiszen Mekka és Medina, a muzulmánok szent helyeinek őre találkozik, először a történelemben, Péter apostol utódával. Alig több mint egy évvel XVI. Benedek regensburgi beszéde után – amikor a pápa Mohamed prófétával kapcsolatos idézete nagy tiltakozást váltott ki – ez a látogatás is mutatja, hogy akkori szavai nem annyira melléfogás, mint inkább egy párbeszéd nyitánya voltak.

A tudatosan gerjesztett botrány elültével ugyanis a muzulmán világban is sokan megértették, mit üzent valójában a pápa. A muzulmánoknak azt, hogy „nem az értelem szerint cselekedni ellentétes Isten természetével”. Vagyis arra hívta fel a figyelmet, amit a muzulmán világban is visszafogottan még, de mind többen mondanak, hogy a terroristák irracionális vallásértelmezése magának az iszlám vallásnak mond ellent. A nyugati világot pedig arra szólította fel, hogy pozitivista-racionalista valóságértelmezését nyissa meg a vallás kérdése előtt, ami a civilizációk közötti párbeszéd elengedhetetlen előfeltétele. Hiszen a jövőnk múlik a vallásközi párbeszéden, amint azt még korábban kijelentette. Ahogyan arra nem csupán a Szentatya mutat rá, „a világ mélységesen vallásos kultúrái az isteni tényezőnek az értelem egyetemességéből való kizárásában a legbensőbb meggyőződésük elleni támadást látnak”, és végső soron ez szolgáltat ideológiát az iszlám terrorizmus számára.

A vallásközi párbeszédet XVI. Benedek korábban kulturális kérdésnek tekintette, Regensburg óta viszont erősebb szerepet szán a diplomáciának, amit az is mutat, hogy Jean-Louis Tauran bíboros személyében egyik legtapasztaltabb diplomatáját nevezte ki a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsa élére, majd pedig két iszlám-szakértő diplomatát állított a vatikáni „kancelláriaminiszteri”, illetve „külügyminiszteri” posztra Fernando Filoni, illetve Dominique Mamberti személyében.

A párbeszédnek a tavalyi törökországi pápalátogatás is nagy lendületet adott. Akkor 38, most októberben pedig már 138, az iszlám minden irányzatát képviselő vallási vezető fordult nyílt levélben a keresztény felekezetek vezetőihez, köztük első helyen a pápához, hogy a két vallás közös alapjára, az isten- és emberszeretetre építve felajánlják együttműködésüket a béke megvalósításához.

A hivatalos szentszéki válasz még várat magára, azonban XVI. Benedek már több ízben kinyilvánította, mit tekint az együttműködés előfeltételének: egymás identitásának tiszteletben tartását és a vallásszabadság kölcsönös biztosítását. Ezzel egyelőre a muzulmán világ egy része még adós, de azt már megértette, hogy sok, számára fontos kérdésben – mint a család és az élet tisztelete – a pápa közelebb áll hozzá, mint számos nyugati szövetségese.

A minapi vatikáni találkozón a közel-keleti rendezés helyzetén túl szerepelt a kultúrák és vallások közötti párbeszéd, pontosabban a keresztények, muzulmánok és zsidók közötti együttműködés kérdése „a béke, az igazság, a lelki és erkölcsi értékek, különösen a család támogatásának előmozdítása végett”. Vatikáni részről természetesen felvetették a wahabita országban élő keresztények „pozitív és dolgos” jelenlétének, vagyis vallásgyakorlásuk lehetővé tételének témáját is.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír