II. János Pál apostoli szolgálatának értékelése a magyar sajtóban

A Népszabadságban (8. o.) Aczél Endre II. János Pál és a világpolitika című cikkében azt vizsgálja, milyen hatást gyakorolt a világpolitikára a szombaton elhunyt szentatya. A szerző szerint „Ha azt tekintjük, hogy Lengyelországot egy olyan ember vezette át a parlamenti demokráciába és a piacgazdaságba, ki néha a primitívnek tetsző, a laikusok számára elfogadhatatlan mélységekig volt odaadó a hit és a római katolikus egyház iránt (Lech Walesa), akkor el lehet és el kell fogadni azt a tézist, hogy II. János Pál változtatott a történelem sodrásán. De ha azt tekintjük, hogy a demokrácia és a piacgazdaság igazán korai évadaiban ugyanez az ember megsemmisítő politikai vereséget szenvedett posztkommunista politikai ellenfeleitől (Lech Walesa utolsó elnökválasztási teljesítménye százalékban le sem írható), akkor vajon mennyire volt és van válasza a római katolikus egyháznak – s mennyire volt II. János Pálnak – azokra a kihívásokra, amelyek a hidegháború megszűntével bukkantak fel? A válasz ez: kevés. Kapásból hozható fel számos példa az atomfegyverek elterjedésétől és a terrorizmustól az AIDS kontinenspusztító hatásán át a nyugati civilizáció és az iszlám lappangó konfliktusáig. Szánom-bánom, de azt kell mondanom, hogy az az erő – az erősen vallásos gyökerű, de alapjában nem katolikus amerikai neokonzervativizmus –, amely ma a világ legpotensebb ideológiai hatalma, sokkal világiasabb rendszerben gondolkodik, mint amilyenben II. János Pál gondolkodott.” A cikkíró szerint II. János Pál „kezdettől fogva bizalmatlan, de legalábbis szkeptikus volt az európai egyesülés iránt, tudván, hogy a tagállamok akármennyien vannak is, olyan, általuk lelkiismeretinek ítélt kérdésekben, mint az abortusz, az eutanázia, a génkísérletezés és egyebek, nem veszik el egymástól a szuverén döntés jogát. Az EU, mai formájában nem az ő álma volt, s ha valakinek kétsége lenne efelől, vegye elő a beszédét, amit a Krakkó melletti Blonia mezőn két és félmillió ember előtt mondott 2002 augusztusában. Egy szó sincs benne, ami támogatná az akkor kritikus tárgyalási helyzetben lévő Lengyelország csatlakozását az EU-hoz. De aztán, mielőtt a Rómába tartó gép fedélzetére lépett volna, a pápa mégis igent mondott a csatlakozásra, éspedig elég erőteljes szavakkal. Politikus volt, lám, ha kellett, önnön előítéletein is felülemelkedett” – írja Aczél Endre, aki azt viszont elismeri: az elhunyt pápa azt akarta, a bizalom és ne a félelem szabályozza a nemzetközi kapcsolatokat. Népszabadság/MK
 
A Magyar Nemzetben (7. o.) Balavány György Az örömmondó békekövet címmel megállapítja: „A Krisztust képviselő egyházak nem erősek. Öregek, betegek, gyengék, törékenyek, amilyen II. János Pál is volt. Nincs politikai hatalmuk, ha Kósáné Kovács Magda „szocialista” hada mondogatja is – nemcsak Magyarországon, de mindenütt – hogy be akarják kebelezni Európát, s a világot. Nem akarják, de ha akarnák sem tudnák. Csupán lobbiznak a békéért… A pápa sosem kollaborált a bűnnel. Nem békepap volt: békekövet, és ez nagy különbség. Erősen hitte és határozottan képviselte – a XX. század végi és XXI. eleji felfordult világban egy pusztuló, hanyatló kultúrában is –, hogy az Úristen az élet tökéletes rendjét teremtette, amelyben a férfi férfi, a nő nő, amelyben a család érték. Hitte és hirdette, hogy ezt a rendet az égi szeretet fogja össze. S azzal, hogy ezt hitte és hirdette, sok ellenséget szerzett magának. Rengetegen gyűlölték, még az is lehet, hogy többen, mint ahányan ma gyászolják. S e téren is példának kell lennie minden keresztény és keresztyén ember előtt. Mert ebben a világban egyedül a kereszténység tudja, hogy az irigység, a törtetés, a magánéleti és politikai hazugság, a házasságtörés, a homoszexuális életforma, a magzatgyilkosság, a droggal való visszaélés bűn, nem pedig normális dolog, vagy rossz szokás. Mindezt nemcsak tudják az egyházak, de ki kell mondaniuk, különben a szolgálatuknak vége. Ugyanakkor megoldást is tudnak kínálni a bűnre, az Istentől kapott kegyelmet. Gyűlölték a béke követét: nem nyílt férfias haraggal, csak azzal a sunyi Barangó indulattal, ami legfeljebb felrázott állapotban, vagy részegen csap ki, egyébként félmondatokban, újságcikkek utalásaiban bujkál. Az egyik internetes hírújság a szentatya haldoklásakor olyan címeket közölt, hogy Vagy eszik, vagy beszél a pápa – Csöveket vezettek a pápába, mert ugyebár ez vicces, gunyoros… Talán még halálában is gyűlölik, persze, hiszen a számlájuk rendezetlen: kegyelem nélkül élnek. Eszükbe kell, hogy jusson, ha ennek a fura bácsikának igaza volt, akkor elveszettek. Krisztussal egyszer mindenkinek találkozni kell. Amikor eljön, az ég felhőinek nem lesznek bombázói, de beszédében és tekintetében az ítélet tüze ég majd. A rendezetlen számlájú emberek rémültek lesznek, mezítelenek, és sehová nem tudnak bújni az Isten elől, akinek a szeretetét elutasították. Példa az is, ahogy II. János Pál tűrni tudott. Õ senkit nem utasított el. Akárcsak Jézushoz, még prostituáltak is elmehettek hozzá. Fogadta őket, de nem helyeselte az életszemléletüket. Járt nála Cicciolina, járt nála Gyurcsány Ferenc. Az elhíresült audiencián a laza és bárdolatlan magyar miniszterelnök a katolikus egyházfő arcába sziszegte keresztények iránti gyűlöletét, s a pápa ezt is szelíd udvariassággal viselte. A keresztények lehetnek gyengék és nevetségesek a világ szemében, lehetnek a nézeteik idejét múltak, lehet röhögni az életükön és haldoklásukon is. A világ igazi hatalmaihoz képest az egyházaknak nincs számottevő politikai vagy gazdasági ereje. Másfajta ereje van, és ez az erő sokkal nagyobb. Az utolsó napon a pápa azt kérte, a Szentírást olvassák neki. Krisztus beszéde, az Ige volt számára a legfontosabb. Az ilyen embert nem égeti, hanem melegíti a mennyei tűz. Ez ad neki erőt. Olyannyira, hogy amikor eljött a pillanat, derűsen tudott elköszönni, mert tudta, Krisztus így szól az övéiről: „Az én kezemből senki ki nem ragadhatja őket.” Örömmondó békekövet volt halálán is.” MN/MK
 
Ugyancsak a Magyar Nemzetben (7.o.) Stier Gábor Wojtyla forradalma címmel azt fejtegeti, hogy „A lelkünkben támadt hatalmas űr érteti meg csak igazán mindannyiunkkal, milyen hatalmas formátumú személyiség hagyta itt a földi világot.” A cikkíró tényként állapítja meg, hogy ez a világ nem igazán afelé halad, amerre Karol Wojtyla szerette volna. Ennek egyik jele, hogy az EU alkotmányából kimaradt az utalás a keresztény hagyományokra. Stier szerint „Silány korunkban nem meglepő az sem, hogy sokak számára most az a legfontosabb kérdés, vajon reformer pápa követi II. János Pált Szent Péter trónján, vagy olyan, aki az elhunyt szentatya által megkezdett úton halad. S hogy félreértés ne essék, e kérdés felvetői pontosításként megjegyzik, reformokon az abortusz, az eutanázia és a homoszexualitás elfogadását értik.” A cikkíró idézi II. János Pált: „A pápának nem az a dolga, hogy megváltoztassa azt a tanítást, amit Jézus Krisztustól kapott, hanem az, hogy gondosan megőrizze és továbbadja.” A szerző hozzáteszi: ez azt jelenti, hogy „bármilyen ódivatúan hangzik is egyes füleknek, ki kell mondani, hogy az egyháznak vannak olyan értékei, amelyek mindenkor, minden ember számára érvényesek.” Stier emlékeztet rá: „A szabadságot sokszor szabadosságként, a modernitást pedig minden határ lerombolásaként értelmező korunkban Karol Wojtyla azt próbálta felmutatni, hogy a világon mindig kell lennie erkölcsi mércének. Az általa hátrahagyott űr ezért nemcsak azért tűnik olyan hatalmasnak, mert egy kivételes egyéniség hagyott itt minket, hanem azért is, mert a mindannyiunk előtt álló feladat nagysága tovább növeli hiányérzetünket.” MN/MK