II. János Pál: Emlékezet és azonosság

Lassan egy esztendeje lesz annak, hogy II. János Pál pápa, befejezve eseményekben és fordulatokban rendkívül gazdag földi életútját, megtért Teremtőjéhez. Karol Wojty³a nem csupán a katolikus egyház, hanem az egész emberi történelem egyik legjelentősebb személyisége volt, aktív résztvevője és alakítója a XX. századi történelemnek. A pápák nyári rezidenciáján, Castelgandolfóban 1993. nyarán két lengyel filozófus, Józef Tischner és Krzysztof Michalski kérték fel II. János Pált, hogy beszélgetések keretében elemezze a XX. század történéseit alapvetően meghatározó, azt döntően befolyásoló két totalitárius rendszerét, a nácizmust és a kommunizmust. Ez volt a kiindulópont, de a Szentatya a beszélgetések során kitágította ezt a két témakört, s fejtette ki véleményét a Jó és a Rossz örök problematikájáról, a család, a nemzet, a kultúra fogalmáról, Európa múltjáról, jelenéről és jövőbeli kilátásairól, s mindenekelőtt az Egyház küldetéséről. Így született meg ez a könyv, amely II. János Pál pápa egyfajta szellemi, lelki testamentumának is tekinthető.

Karol Wojtyla egyik legfontosabb, a bibliai bűnbeesés óta minden korszakban végigvonuló, de a felvilágosodás óta szinte kötelező érvényű veszélyforrásnak nevezi, hogy az ember, elvakulva önmaga gőgösségétől, elutasítja Isten szeretetét és irgalmasságát, önmagát téve meg a dolgok egyedüli irányítójának. II. János Pál pápa figyelmeztet: a bennünk meglévő rosszat csupán Krisztus irgalma győzheti le: „Jézus Krisztusban Isten lehajol az emberhez, kinyitja feléje kezét, hogy felemelje és segítsen neki megúult erővel folytatni útját. Az ember nem képes önmagától talpra állni, szüksége van a Szentlélek segítségére.”

A könyv egyik alapgondolata, hogy – bár erre a modern korban rengeteg kísérlet történt – Krisztust nem választhatjuk el az emberiség történelmétől. Minden nemzet és az egész emberiség, csakis őbenne „lépheti át a remény küszöbét.” A történelemben mind az egyéni, mind pedig a közösségi élet teljes egészében drámai küzdelem zajlik a Jó és a Rossz, a Világosság és a Sötétség között. Krisztus azért jött el közénk, hogy belsőleg megújítsa az embert, a világ fejedelmét pedig, aki a bűn rabságában tartotta, „kivesse”, ahogy azt János evangéliumában olvashatjuk (12,31). A Megváltás a rossz elé állított isteni korlát, mert ebben a Jó győzi le radikális módon a Rosszat, a szeretet a gyűlöletet, s a feltámadás a halált.

II. János Pál figyelmeztet a szabadság és az etika szoros összefüggésére, elválaszthatatlanságára is. Napjaink mindennapi tapasztalata, hogy a közvéleményt alapvetően befolyásoló tömegkommunikációban a szabadság túlhangsúlyozása mellett elbagatellizálják az etika fontosságát, amely így háttérbe szorul. Pedig a szabadságnál sem csupán az egyéni dimenzió a lényeges, a szabadság a közösségi szempontok figyelembe vételével teljesedhet ki igazán, a cél itt is a szeretet, és a szeretetben való megvalósulás. A szabadság Istentől kapott ajándék és feladat. A szabadság annyiban szabadság, amennyiben megvalósítja a jó igazságát. Ha azonban a szabadságnak megszűnik a kapcsolata a jóval, s már csupán önmagától függ, úgy kártékony morális következményekkel jár. Ez az, ami jellemzi a totalitárius rendszereket, ám sajnos a demokráciák sem mentesek ettől, lásd napjainkban az egyre súlyosabb etnikai, demográfiai problémákat, a tőke sok helyütt korlátlan térnyerését, a lassan egész világra kiterjedő környezetszennyezést, a szociális, szolidáris értékek visszaszorulását a versenyképesség túlhangsúlyozásával szemben.

II. János Pál a Nyugatra jellemző ellentmondásokra is felhívja a figyelmet. Leszögezi: a nyugati társadalmaknak elévülhetetlen érdemei voltak a kereszténység elterjedésében, az elmúlt két évszázadban azonban egyre jobban eltávolodtak a krisztusi értékrendtől, s a fejlett európai demokráciákban élő emberek többsége úgy él, mintha Isten nem is létezne. II. János Pál így fogalmaz: „Míg egyfelől a Nyugat folyamatosan tanúságot tesz az evangélium kovászának eleven erejéről, másfelől nem kevésbé erőteljesek az evangelizációellenes áramlatok sem. Ezek az emberi morál alapjai ellen törnek, bomlasztják a családot, s a morális permisszivizmust hirdetik: a válást, a szabad szerelmet, az abortuszt, a fogamzásgátlást, harcot az élet ellen annak kezdeti és végső szakaszában, az élet manipulációját. Ez a program hatalmas pénzügyi eszközökkel dolgozik nem csupán az egyes országokban, de nemzetközi méretekben is. Nagy gazdasági hatalommal rendelkező központokra támaszkodik, amelyek révén megkísérli kiterjeszteni befolyását a fejlődő országokra is. Mindezt látván jogosan merül fel a kérdés, vajon nem a totalitarizmus újabb formája-e ez, amely alattomos módon a demokrácia álarca mögé rejtőzik.”

Erre a kérdésre az eljövendő évtizedek adnak majd választ. Amit mi tehetünk, hogy a mindennapi életünkben igyekszünk megvalósítani a szeretet, a szolidaritás eszméit, bízva az isteni Gondviselésben, Krisztus végtelen irgalmában. Ahogyan a Szentatya írja: „A szeretetben, amelynek forrása Krisztus szíve, rejtőzik a jövő reménysége. Krisztus a világ Megváltója.”

(Európa Kiadó, 2005)

Magyar Kurír