A szerdai általános kihallgatáson II. János Pál pápa a teremtő Isten dicsőségét magasztaló 18. zsoltárt elemezte.
A szent himnusz nyitánya a mennybolt szépségét írja le, amelyet a felületes szemlélő némának és személytelennek érez, míg a lélek tekintete képes arra, hogy felfedezze benne Isten jelenlétét. A mennybolt nagyszerűségével, szépségével és rendjével alkotójának dicsőségéről tesz tanúságot.
A bibliai himnusz képei Isten titokzatos nagyságáról szólnak, melyet két nagy égi hírnök jelez: a Hold és főként a Nap, az élet és a jólét forrása, melynek dicséretét számos régi közel-keleti költő megénekelte. A zsoltárnak ez a második része költői szavakat szentel a Napnak.
Az ősi egyiptomiak Atonnak nevezték és istenként tisztelték. A zsoltáros szemében azonban a Nap csupán a Teremtőjét szolgáló teremtett valóság: Isten földöntúli dolgának atlétája, amely szüntelenül bejárja a világegyetem útjait, hogy fénnyel és meleggel árassza el a Földet.
A liturgia, főként a keleti, a Napban a halál és a sötétség fölött győzelmet arató Krisztus jelképét látja. A 18. zsoltár felhívás arra, hogy fedezzük fel Isten jelenlétét a teremtésben és örvendjünk üdvözítő szavának, amely a Nap fényénél is értékesebb.
A teremtés ezért egyfajta első kinyilatkoztatás, amely világosan feltárja a Teremtőt és amely egyre mélyebben bevezet bennünket Isten irántunk táplált szeretetének titkába.
VR/MK