II. János Pál pápa katekézise a 42. zsoltárról

A február hetedikei, szerdai általános kihallgatáson II. János Pál pápa a 42. zsoltárhoz fűzte elmélkedését. A zsoltáros Istenhez fordul és azért könyörög, hogy nyújtson számára védelmet az ellenséggel szemben. „Miért feledkeztél meg rólam? Miért kell szomorúan járnom, ellenségtől szorongatva?" – hangzik a fohász.

Az imádkozó azonban érzi, hogy az Istentől való távollét, Isten látszólagos hallgatása végéhez közeledik. Sion nem az elveszett haza, hanem a zarándoklat végcélja, ahová Isten igazsága és világossága vezetésével tér vissza a száműzött.

Az igazság és a fény Isten hírnökei, amelyeket maga az Úr küld el a mennyekből, hogy elvezesse a hívőt az áhított cél felé. Ékesszóló az a mód, ahogyan a zsoltáros Sion és lelki központja felé közeledik.

Először a szent hegy jelenik meg, a domb, amelyen a templom és Dávid fellegvára emelkedik, ezt követi Isten hajléka, vagyis a szentély, számos épületével. Végül megjelenik Isten oltára, az áldozatbemutatás és az istentisztelet helye. A végső és végleges cél az öröm Istene, a vele való bensőséges kapcsolat, az először távolinak és hallgatagnak tűnő Úr.

A zsoltár a földi zarándokúton haladó hívő imája, aki még kapcsolatban áll a rosszal, a szenvedéssel, de aki biztos abban, hogy a történelem végcélja nem a halál, hanem az Istennel való üdvözítő találkozás.

Ez a bizonyosság még erősebb a keresztényeknél, akiknek a zsidókhoz írt levél ezt hirdeti: „Ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, akik föl vannak jegyezve a mennyben, mindenek bírájához, Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz és a meghintés véréhez, mely hathatósabban kiált, mint Ábelé."

VR/MK