II. János Pál pápa katekézise a Bárány menyegzőjén énekelt hálaénekről

November 3-ai katekézisében II. János Pál pápa a Jelenések könyvének egy részletéhez, a megváltottaknak a Bárány menyegzőjén énekelt hálaénekéhez fűzte gondolatait. Ez a kantikum, vagyis szentírási ének a második hét keddjének esti dicséretében szerepel. A szövegrész két alapvető elemre épül: az első Isten művének az ünneplése: „…te alkottad a mindenséget: akaratod hívott létre és teremtett mindent” (Jel 4,11).

A teremtés tehát Isten nagyságát, dicsőségét, bölcsességét hirdeti, ahogyan azt Szent Pál apostol is írja: „… ami benne [Istenben] láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel felismerhető” (Róm. lev. 1,20).

A Szentatya ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a Jelenések könyve Domitianus császár uralkodása idején íródott, aki az „Urunk és Istenünk” címmel illette saját magát, s elvárta, hogy az alattvalók is így szólítsák. A keresztények azonban ezt a címet csakis a Teremtő Istenre (vö. Jel 4,11), valamint az „elsőre és utolsóra” (vö. Jel 1,17), az Atya jobbján ülő Krisztusra (vö. Jel 3,21) alkalmazták, akit a Jelenések könyve „megölt Bárányként” (vö. Jel 5,6) állít szemeink elé.

Íme, a himnusz második alaptémája: Krisztus, a feláldozott Bárány. Egyedül ő méltó arra, hogy „átvegye a könyvet, s felnyissa pecsétjeit” (vö. Jel 5,9) – ez Jézus megváltó művének szimbóluma, hiszen ezáltal valósul meg Istennek a terve, amelyet a titkos könyv tartalmaz. Krisztus tehát nem csak értelmezi a könyvet, hanem megvalósítja és beteljesíti a benne foglaltakat. Jézus vére által megváltja a legkülönbözőbb nemzetekből, népekből, törzsekből és nyelvekből származó embereket (vö. Jel 5,9), s ebben a Kivonulás könyvére való utalást vélhetünk felfedezni, ahol Isten ezt az ígéretet teszi a Sinai-hegyen: „Papi királyságom és szent népem lesztek” (Kiv 19,6). Ez az ígéret most megvalósul: a Bárány létrehozza „Istenünk országát” és kiválasztja „papjait” (vö. Jel 5,10).

Ez az ország az egész emberiség előtt nyitva áll, amely meghívást kapott, hogy megalkossa Isten gyermekeinek közösségét, Péter apostol első levelének szavai szerint: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára” (1Pt 2,9).

Ezekre a szentírási helyekre hivatkozik a II. Vatikáni zsinat, amikor a Lumen Gentium kezdetű dokumentumban a hívek „általános papságáról” ír: „…a hívek pedig királyi papságuk erejével részt vesznek az eucharisztikus áldozatban, és azt a szentségek felvételében, az imádságban és hálaadásban, a szent élet tanúságtételével, önmegtagadással és tevékeny szeretettel gyakorolják, valósítják meg” (LG 10).

A mai katekézis témája, a Jelenések könyvének himnusza az „ezerszer ezer” angyal (vö. Jel 5,11) kiáltásával zárul, amelyben a leölt Báránynak ugyanazt a tiszteletet adják meg, mint az Atyaistennek: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás” (Jel 5,12).

A mennyei dicsőség e ragyogó képét elővételezzük a liturgiában, miként azt a Katolikus Egyház Katekizmusa is tanítja: a liturgia a „totus Christus”, az „egész Krisztus” cselekvése. Akik itt a Földön vesznek részt a liturgia bemutatásában, azok a liturgikus, szentségi jeleken túl már valami módon a mennyei Liturgiában élnek, ahol az ünneplés teljes közösségben valósul meg.

Ez az az örök liturgia, amelynek a Szentlélek és az egyház mindannyiunkat részesévé tesz akkor, amikor a szentségekben az üdvösség misztériumát ünnepeljük (vö. KEK 1136.1139) – zárta szerdai katekézisét a Szentatya.

VR/MK