II. János Pál pápa nagyböjti üzenetének sajtóbemutatója

Vatikán: Paul Cordes érsek a Cor Unumról szólva rámutatott: a Tanács nem pusztán jótékonysági szervezet, célja nemcsak az, hogy szükséghelyzetekben segítséget adjon, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az embereknek nem csak kenyérre és hajlékra van szükségük. Ezt tanúsítja II. János Pál pápa ez évi nagyböjti üzenete is.

Természetesen segítenünk kell szükségben lévő testvéreinket, de nem csak anyagiakkal. Az üzenet alapgondolata, hogy mi bőségesen kaptunk. A hagyományos nagyböjti gyűjtés ezért legyen alkalom arra, hogy térjünk vissza Istenhez és az általa értünk végzett cselekedetekhez. Ma az embernek hatalmasak a lehetőségei, és ez arra a téves meggyőződésre indíthatja, hogy szabadon rendelkezhet önmagával, hogy saját magának teremtője, hogy elég önmagának, nincs szüksége másokra.

Mindez ellentétes azzal, amit a pápa a Gaudium et Spes zsinati szöveg nyomán megismétel: az ember csak az őszinte önajándékozás által talál rá az igazi énjére. Korunk annyi szenvedését és kihívását ezért tekintsük kihívásnak önmagunk ingyenes odaajándékozására.

A Cor Unum Pápai Tanács elnöke beszédében emlékez-tetett a katolikus egyházban létező önkéntes mozgalomra. A Tanács kérésére II. János Pál az ENSZ által meghirdetett önkéntesek éve alkalmából, 2001-ben, üzenetben köszön-tötte a világon tevékenykedő önkénteseket. Az egyház büszke rájuk. A számok már önmagukban is ékesszólóak: egyedül Olaszországban, a Misericordiának nevezett konfraternitásoknak 650 ezer tagja van, a harmadik világot segítő spanyol Manos Unidas 40 millió dollárt gyűjtött össze az elmúlt évben, szinte teljesen önkéntes erőkkel.

Paul Cordes a szeretetszolgálat rendkívüli alakját, a német Agnes Neuhaus nevét is megemlítette. Õ volt az első, aki kifejezetten a bántalmazott és visszaéléseket elszenvedett nők felkarolásával foglalkozott. Agnes Neuhaus tevékenysége jóval több, mint egyszerű jótékonykodás, az ő vágya az volt, hogy az egyes ember, az egyes személy lelkét mentse meg. Benne elsősorban a bűn keltett félelmet, az, hogy az ember eltávolodik Istentől. Elhivatottságát úgy élte meg, hogy Isten országát kell terjesztenie a nők lelkében, akik saját, vagy mások hibája miatt elestek, tönkrementek. Ma ki mondhatja el magáról, hogy így cselekszik? – tette fel a provokatív kérdést Paul Cordes érsek.

A sajtókonferencián felszólalt a kanadai származású, de Franciaországban élő Jean Vanier, a katolikus önkéntes mozgalom egyik nagy kezdeményezője. 1964-ben alapította meg a Bárka Közösség első csoportját: ma a világ 29 országában 117 Bárka Közösség működik, amelynek célja a szellemi fogyatékosok befogadása, társadalmi integrációja. Többezren csatlakoztak továbbá Jean Vanier Hit és Világosság nevű lelki mozgalmához is, amelynek 1500 közössége a legkisemmizettebbek gondozásával foglalkozik.

Jean Vanier a tájékoztatón elmondta: mindig mélyen meghatja, ahogyan II. János Pál pápa nap mint nap a szeretet civilizációját hirdeti. Nagyböjti üzenetében arra szólít fel bennünket a pápa, hogy adjunk ingyenesen, mert mindent ingyen kaptunk. A Bárka Közösség megalapítója 37 év tapasztalatait összegezve megállapította, hogy a szellemi fogyatékosok a legelnyomottabb emberek közé tartoznak: senki sem akar velük foglalkozni, örökös versengésben élő világunkban. Fölösleges tehernek, értéktelennek tekintik őket. Ezzel szemben a fogyatékosok rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megnyissák szívünket, hogy segítsenek emberibbé válni, hogy elvezessenek az evangélium misztériumához, a Jézussal való találkozáshoz. Emberi szempontból a súlyos fogyatékossággal születő gyermekek botrányt jelentenek, talán egyedül csak az evangéliumi üzenet segíthet hozzá ahhoz, hogy belépjünk életük misztériumába.

Jean Vanier arról tett tanúságot, hogy a fiatal önkéntesek, akik a Bárka Közösségben vagy a Hit és Világosságban szellemi fogyatékosokkal foglalkoznak, belső változáson mennek át, érettebbé válnak a hitben, közelebb kerülnek Jézushoz, örökre szóló barátságot kötnek gondozottaikkal. A szellemi-testi fogyatékosok tanítóinkká válnak, megtanítják, hogyan fogadjuk el saját magunkat, hogyan küzdjük le az előítéleteket, belső korlátainkat, hogyan bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek. Napjainkban sok fiatal érez hivatást arra, hogy a világ szegény országaiban megossza életét a nyomornegyedek lakóival, a menekültekkel, fogyatékos gyermekekkel.

Munkájuk során felismerik, hogy mindnyájan ugyanannak az emberi családnak a tagjai, hogy kereszténynek lenni annyi, mint szeretni az embereket, hogy a konfliktusok megoldásának a módja csak a párbeszéd, a kapcsolatteremtés, a szeretet lehet. Felfedezik, hogy Isten vár ránk a szegényekben és a gyengékben, hogy a kereszténység nem elsősorban teológia, katekizmus, erkölcsi törvények, hanem kapcsolat Jézussal a személyeken keresztül.

János, a szeretett tanítvány írja: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született és ismeri az Istent." Aki birtokolja a világ javait, és látja, hogy testvére szükséget szenved, de mégis elzárja előle szívét, hogyan él abban Isten szeretete? – tette fel a kérdést Jean Vanier. Széttöredezett világunkban sok fiatal úgy érzi, hogy zűrzavarban él, szüksége van arra, hogy biztonságot adó, szilárd talajon álló csoportokhoz tartozzon. A mások iránti részvétben fedezik fel, hogy szükségük van Jézusra, az Eucharisztiára, az egyházra, a hívek közösségére.

A Bárka és a Hit és Világosság a kapcsolatteremtés iskolája, ahol a nehézségek közepette tanuljuk meg az értelmes szeretetet – mondta Jean Vanier, majd a következő Lukács-idézettel zárta felszólalását: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el. Bocsássatok meg és nektek is megbocsátanak. Adjatok és adnak majd nektek is…"

VR/MK