Imadélután Nagyölveden

Kitekintő – 2005. október 17., hétfő | 9:22

A zselizi esperességhez tartozó Nagyölved magyar anyanyelvű többséggel rendelkező egyházközség 20 km-re Esztergomtól. Október 6-án imadélutánt tartottak magyar papi és szerzetesi hivatásokért.

Az egykoron Esztergom Vármegyébe tartozó község plébánosa 1989 óta a Nemcsok István József premontrei atya, a Jászóvári premontrei apátság papja, aki a 1990 utáni években felépítette az új plébániát, és a környékben uralkodó nagy munkanélküliség és az ezzel járó elszegényedés ellenére 2004-ben a szent Õrangyalok tiszteletére emelt templomot is teljesen felújította.

A háromhajós templomban az olyan újkori szentek képei is megtalálhatók, mint Kalkuttai Boldog Teréz vagy Pietrelcinói Szent Pio ábrázolása is. A megújított templomban jött össze közel húsz felvidéki lelkiatya, akik rendszeresen ezzel a szándékkal a környék más-más templomában havonta találkoznak.

Nemcsak papok, hanem sok zarándok-vendég is részt vett ezen az eseményen. Az ünnepi szentmisét október lévén az aranyrózsafüzér elmélkedése, majd a szentségimádási óra előzte meg. Ezeket a zselizi esperesség azon két magyar papja végezte, akiket a helyi lelkipásztoron kívül még nem cseréltek szlovák anyanyelvűre.

Az ünnepélyes szentmise főcelebránsa Bartal Károly Tamás jászóvári apát volt. Szentbeszédében buzdította a híveket a papi hivatásokért való kitartó imádságra, a példás keresztény magatartásra, valamint a lelkipásztorok lelki támogatására a mai kor megpróbáltatásai közepette.

Pázmaneum Információs Központ/Galgóczi Rudolf / MK