Imádság egy öngyilkos papért

Rozs István 47 éves mezőpetri plébános szeptember 17-én Csalánosra való áthelyezése napján sajnálatos módon önkezével vetett véget életének, temetése szeptember 19-én volt, szülőfalujában, Teremen. Az alábbiakban Pákozdi István egyetemi lelkész búcsúimáját közöljük:
Urunk Istenünk! Fiad halála előtti végrendeletének legszebb szavai voltak: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” István papod annyira szerette Mezőpetri híveit, hogy áthelyezésekor túlértékelve e mondatot, annyira nem tudott elszakadni tőlük, hogy elsötétedve látva a jövőt, inkább önnön életét dobta el magától és eddigi igehirdetésétől, lelkipásztori szeretetétől idegenőrülettel vetett véget a Gondviseléstől rábízott jövőnek.
Bocsáss meg neki, Istenünk, és gyakorolj irgalmat híveid élére rendelt pásztorfiaddal, aki még fél évszázadot sem ért e földön, mégis annyi mosollyal és jólelkű derűvel vezette őket, tanított, gyóntatott, kirándult, futballozott a fiatalokkal. Döbbenten gondolunk most arra, hátha nem szerettük őt eléggé, hátha kevés volt számára a barátság, a faluból származó hivatások, a családok, az új házasok, a gyermekek ragaszkodása. Mennyit vergődhetett, amíg az éj teljes vergődésében erre az ördögi kísértésre gyengeségből, tébolyult betegségéből igent mondott.
Légy irgalmas hozzá, Istenünk, és adj békét a kétségbeesett, síró szívekbe, hiszen annyian fájlalják elvesztését! Köztük a legelső a betegségével küzdő, idős édesanyja, testvére, rokonai, barátai és hívei. Meg ne rendüljenek hitükben, meg ne botránkozzanak emberi gyengeségén!
Jóságos Istenünk, István papod nem hagyott időt rá, hogy elbúcsúzzunk tőle, a partiumi magyarság, melyet oly nagy lélekkel szolgált, Hargita csúcsai, melyek között számtalanszor megpihent, Szatmárnémeti városa, ahol a papi élete elkezdődött, anyaországi barátai, különösen egyházmegyéjének paptársai, a focista görög katolikus kollégák, mindenki, aki Pistiként szerette és soha el nem képzelte ezt a hirtelen és borzalmas búcsúzást. Nem is búcsúzunk tőle, ő előrement Hozzád, és te senkit sem taszítasz el magadtól, aki hozzád tér! Fogadd, öleld, szeresd őt ott, ahol majd egyszer viszontlátjuk egymást! Légy Te vele és az elég lesz neki! Ámen. Pákozdi István/MK