Imádság és veszekedés – 2007. január 6.

Először várták a csodát, majd mentették a bőrüket. Az ember szíve elszorul. Reménykedjünk, hogy az áldozatok mégsem veszekedve mentek át a túlvilágra. Mi mit tennénk hasonló helyzetben? Katolikus hitünk erőt adna ahhoz, hogy önként lemondjunk mások javára? Lehet-e olyan helyzetben mérlegelni, vagy fel tud-e lépni valaki, hogy irányítsa menekülőket?

Persze, ezek elméleti kérdések, de valamit megfontolásra ajánlok, nemcsak másoknak, magamnak is. Életveszélyben nem gondolkodunk, hanem önkéntelenül cselekszünk. S milyen ez az önkéntelen cselekvés? Nyilván olyan, amilyennek magunkat neveltük és mások neveltek bennünket. A kiszámíthatatlan pillanatokra a kiszámítható időszakok alatt lehet felkészülni. Teljesen nem, de valamennyire. Amikor jól megy sorunk, akkor se maradjon ki életünkből az áldozatvállalás, különben nem lesz tartalékunk a súlyos helyzetekre.

Sánta János