Íme a tények és a hiányosságok a Ferenc pápa ellen irányuló Viganò-dossziéban

2018. augusztus 31. péntek 17:45

Az olasz vatikanista, Andrea Tornielli (La Stampa, Vatican Insider) elemző írását adjuk közre teljes terjedelmében, magyar nyelven. Oknyomozó olvasat a volt nuncius jelentéséről – amelyben Ferenc pápát lemondásra szólítja fel –, és annak önellentmondó következményeiről.

2012. május 2., XVI. Benedek pápasága idején, Viganò nuncius részt vesz a „szankcionált” McCarrick bíboros kitüntetésén (Fotó: Sean O’Malley bíboros blogja)

„Úgy gondolom, hogy Viganò közleménye magáért beszél, és nektek megvan a kellő újságírói tapasztalatotok, hogy levonjátok a következtetéseket”. Ezekkel a szavakkal kérte meg Ferenc pápa az újságírókat Dublinból hazafelé tartó repülőútján, hogy olvassák el a 11 oldalas dossziét, amelyet Carlo Maria Viganò, az Egyesült Államok egykori nunciusa tett közzé, és amelyben Ferenc pápa lemondását követeli azzal vádolva őt, hogy fedezte a 88 éves Theodore McCarrick nyugalmazott bíborost, aki homoszexuális kapcsolatot létesített nagykorú szeminaristákkal és papokkal. A szöveg figyelmes olvasatából kell tehát kiindulnunk, azt elemeznünk és szétválasztanunk a felhozott tényeket azok interpretációjától. És mindenek előtt a hiányosságoktól.

Az anti-Bergoglio művelet

A pápának tett hűségesküt megszegő és a hivatali titkot megtörő, nagy feltűnést keltő elhatározás a vatikáni diplomata részéről a Ferenc pápa ellen indított rágalomhadjáratnak már sokadik eleme, amely szervezett módon zajlik egy bizonyos kör irányításával, akik egyébként egy évvel ezelőtt doktrinális felelősségre vonással próbálkoztak az Amoris laetitia apostoli buzdítás megjelenése után. Az a próbálkozás akkor nem sikerült. Viganò tudniillik azok közé tartozik, akik aláírták a „Nyilakozatot”, miszerint Bergoglio pápa tanítóhivatala jóváhagyja a válást, és könnyedén kapcsolatba hozható a legkonzervatívabb óceánon túli és a vatikáni körökkel. Hogy ezúttal nem egyszerűen csak egy a maga körül tapasztalt sivárságtól fáradt Egyház emberének a kirohanásáról, hanem egy jó ideje és gondosan megszervezett műveletről van szó a pápa lemondatásának céljából, az időzítés és magának a nemzetközi médiahálózatnak a bevonódása mutatja, amely már egy éve szolgálja – gyakran anonim módon – azoknak az igényeit, akik szeretnék megmásítani a 2013-as konklávé eredményét. Ezt igazolják azoknak az újságíróknak a blogbejegyzései is, akik a Viganò-dossziét publikálták: mindig az első sorból védelmezik a hagyományos családeszményt, de a „bombát” mégis képesek kioldani egy olyan napon, amikor Ferenc pápa a családok nemzetközi találkozójának zárómiséjét celebrálta.

A 2000-es feljelentés

Mindenek előtt nézzük a tényeket, már ha hihetünk Viganò kijelentéseinek. 2000. november 22-én Boniface Ramsey domonkos szerzetes levélben fordult az USA apostoli nuciusához, Gabriel Montalvóhoz, és arról tájékoztatta, hogy bizonyos hangok szerint McCarrick „szeminaristákkal aludt egy ágyban”. Egy nappal azelőtt, november 21-én nevezte ki II. János Pál McCarricket Washington érsekévé. Viganò megjegyzi, hogy ennek a jelzésnek, amelyet a nuncius továbbított a vatikáni államtitkárság felé – azt akkor Angelo Sodano vezette – semmilyen következménye nem volt. Meg kell jegyeznünk: a legelső feljelentés, amely a nunciatúrára, és azon keresztül az államtitkársághoz érkezik, egy nappal a washingtoni kinevezés után futott be. Feltehetjük a kérdést: ha a McCarrickről terjengő szóbeszéd valóban annyira elterjedt és állandó volt, miért nem akadályozta meg a New York-i segédpüspöki kinevezést (1977-ben, VI. Pál pápaságának végén), majd a mentucheni megyéspüspöki kinevezést (1981-ben, II. János Pál pápaságának kezdetén), aztán az áthelyezést a newarki főegyházmegyébe (1986-ban, Wojtyla pápasága alatt), végül pedig az előléptetést Washingtonba (2000) és a bíborossá való kreálást (2001)?

Minden Sodano bűne

A washingtoni kinevezés után egy évvel tehát Wojtyła beiktatta McCarricket a bíborosi kollégiumba. Dossziéjában Viganò – minden előjel nélkül – a kinevezés „bűnét” Sodanóra terheli, magyarázatként említve, hogy a pápa ekkor már beteg volt, és tulajdonképpen beszámíthatatlan és képtelen az Egyház kormányzására. Aki ismeri a vatikáni viszonyokat, tudja, hogy ez nem igaz, legalábbis nem 2000-ben: II. János Pál még öt évig élt. És tudja azt is, hogy akkoriban Wojtyła pápa legszűkebb munkatársai között ott volt a titkára, Stanisław Dziwisz (ezt a nevet Viganò kifelejti), és az államtitkárság helyettes vezetője, a püspöki kongregáció későbbi prefektusa, Giovanni Battista Re (akit Viganò megemlít, de menteget). Azt az első feljelentést panaszosok, tehát olyan személyek nélkül, akik saját maguk felelősséget vállaltak volna érte, talán nem tartották szavahihetőnek? Vagy McCarrick – akár pénzügyi – befolyása oly nagy volt, hogy olyan vatikáni ajtókat nyitott meg, amelyeknek pedig zárva kellett volna maradniuk? A washingtoni kinevezésre hozhatunk fel enyhítő körülményeket, de miért nem tartotta senki fontosnak vizsgálat megindítását a bíborosi kreálás előtti egy évben? Sodano nem továbbította volna a feljelentést a pápa felé? Vagy a nuncius, ha ennyire biztos volt a szeminaristák és papok (kizárólag nagykorúak) ellen elkövetett visszaélések ügyében, miért nem volt kitartóbb és kért kihallgatást II. János Pálnál?

XVI. Benedek „szankciói”

2006-ban újabb feljelentések érkeztek, ekkor a pápa Benedek volt, az államtitkár pedig Tarcisio Bertone. Ezúttal a színre lép egy kilépett pap, aki kiskorúakat bántalmazott, Gregory Littleton, aki az USA akkori nunciusának (aki e pillanatban Pietro Sambi) rendelkezésére bocsátja memoárját, amelyben arról ír, hogy McCarrick őt is szexuálisan molesztálta (szintén nagykorúként). Vigano erről jelentést tett a feletteseinek, ők azonban nem válaszoltak. Érdemes megjegyezni azonban, hogy e pillanatban McCarrick már nyugdíjban van: az új pápa, XVI. Benedek 2006. május 16-án elfogadta a rendesen, 2005. július 7-én benyújtott lemondási kérelmet, a 75., kánoni életév betöltése okán. Ha a szóbeszéd és a vádpontok tényleg annyira elterjedtek és ismertek voltak, miért nem bocsátották el McCarricket azonnal, 75. életévének betöltése után? 2008-ban újabb feljelentések tűnnek fel McCarrick helytelen viselkedését illetően, és Viganò azt írja, hogy erről ismét jelentést tett az elöljáróinak, és ezúttal úgy látszik, valami megmozdult, jóllehet a vatikáni bürokrácia nem éppen villámgyors sebességéhez viszonyítva. Érkezett ugyanis egy büntető rendelet XVI. Benedek részéről az immár kiérdemesült és nyugdíjas bíboros ellen. Ennek a büntető rendeletnek a keltezésére Viganò nem emlékszik pontosan: ebben az időben hagyta el ugyanis a helyét az államtitkárságon, ahol a nunciatúrák személyzetének munkáját koordinálta, és kapott kinevezést a Kormányzóság titkárává. Tehát ha Viganò igazat is állít – és azt kell feltételeznünk, hogy ezt teszi –, „2009-ben vagy 2010-ben” XVI. Benedek arra kötelezte volna McCarricket, hogy visszavonultságban és imában éljen, és hogy nem lakhat többé a Redemptoris Mater neokatekumenális szemináriumban, amelyet ő nyitott Washingtonban.

Viganò nuncius és McCarrick bíboros a fenti képen jelzett kitüntetésen (Fotó: CNS)

Titokzatos korlátozások

Benedek pápának ez a rendelete nem lett nyilvános, a Szentszék Washingtonba továbbította a nunciusnak, hogy az közölje az érintettel. Megértés egy immár öreg és nyugdíjas bíboros iránt, akit meg akarnak kímélni a nyilvános büntetés szégyenétől? Vagy a bizonyítékok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy meggyőzzék XVI. Benedeket, aki mint a szankció megállapítója, megfelelő mértékben tájékoztatva kellett, hogy legyen mindarról, amit McCarrick elkövetett? Ratzinger pápa tehát tudott mindenről, de elégségesnek tartotta, ha arra kéri a nyugdíjas bíborost, hogy éljen békében, visszavonultan. Ne feledjük: soha senki nem beszél, még kevésbé vádaskodott kiskorúak ellen elkövetett visszaélésekről! Nagykorúak molesztálásáról beszélünk, de azok valódi, tényleges molesztálásként körvonalazódnak, hiszen a püspök maga az, aki saját szeminaristáit és papjait invitálja együttalvásra: a szituáció nem arányos, ez az egyházi hatalommal való visszaélés. Bár senki, soha nem említette, hogy a papszenteléshez közel álló szeminaristákkal és fiatal papokkal szemben „Ted bácsi” (így hívatta magát McCarrick) erőszakot és fenyegetést alkalmazott volna. Feltehetjük a kérdést: ha ezek a tények ennyire egyértelműek és nyilvánvalóak voltak, miért nem szabtak ki a bíborossal szemben egy példaértékű és nyilvános büntetést, arra kérve őt, hogy vonuljon vissza bűnbánatot tartva?

Miért nem őrködik senki?

Néhány aggályunk több, mint jogos lehet a szankció valós tartalmával kapcsolatban, legalábbis annak a fényénél, ami utána történt. Viganò dossziéja arra enged következtetni, hogy Ratzinger pápa pontifikátusának utolsó három vagy négy évben McCarrick úgy élt, mint egy remete, mint egy klauzúrában élő szerzetes, és csak Ferenc pápa megválasztása után nyílt ki a kalitkája. Újra csak a dokumentált tényekhez kell igazodnunk, amelyek mást mondanak. A valóság más, éspedig dokumentálható. Mindenkinek elérhető, elég csak a weben böngészni. Ratzinger pápaságának utolsó éveiben McCarrick nem változtatott életmódot: igaz, hogy elhagyta a szemináriumot, ahol addig lakott, de diakónus- és papszenteléseken vett részt a római kúria fontos bíborosainak és Ratzinger pápa közvetlen munkatársainak oldalán, valamint konferenciákat tartott. 2012. január 16-án más egyesült államokbeli püspökkel részt vett egy látogatáson XVI. Benedeknél a Vatikánban, a nevét a résztvevők között a Szentszék sajtóosztályának közlönye is hozza. 2016. április 16-án újra találkozik Benedek pápával a Papal Foundation (Pápai Alapítvány) kihallgatásán és a jelenlévőkkel együtt ünnepli a pápa születésnapját. Újra úton van és visszatér Rómába 2013 februárjában, hogy a nyugállományba vonuló pápától, aki mosolyogva ráz vele kezet (mindezt a vatikáni TV kamerája örökítette meg). Egyértelmű, hogy a pozícióját nem tartották nagyon súlyosnak, hogy a bűnösségére utaló jelek nem voltak teljesen egyértelműek és ezért a szankcióknak sem kellett túlságosan korlátozóknak lenniük.

Viganò McCarrick oldalán

Maga Viganò, akit időközben XVI. Benedek döntése folytán eltávolítottak a Vatikánból, és „előléptették” nunciussá Washingtonban, úgy tűnik, egyáltalán nem aggodalmaskodik a szituációt látva. Visszakereshető, hogy együtt vett részt nyilvános rendezvényeken a molesztáló bíborossal, együtt miséztek az Egyesült Államokban, illetve jelen volt egy díjátadón, ahol McCarricket jutalmazták (2012. május 2., Pierre Hotel, Manhattan), az ünnepségen Viganò azonban egyáltalán nem tűnik idegesnek vagy ijedtnek, miközben az öreg, molesztáló bíboros oldalán fényképezkedik. Miért van az, hogy most, mikor joga lett volna bejutni közvetlenül XVI. Benedek pápához, mint az ő képviselője a világ egyik legfontosabb diplomáciai pozíciójában, Viganò nuncius nem lázad, nem kér kihallgatást és nem tartatja be a korlátozó rendelkezéseket?

Ferenc pápa szerepe

A jelenlegi pápa, az egész művelet egyetlen és valódi célpontja, 2013 júniusában lép színre, néhány hónappal megválasztása után. Emlékezzünk csak: McCarrick, túl a nyolcvanon nem vett részt a konklávén, nyugdíjas, de hiperaktív bíboros. Továbbra is utazik a világban, konferenciákat tart, liturgikus ünnepléseket vezet. Viganò kihallgatásra megy Ferenc pápához. A pápa az, aki kérdést intéz hozzá McCarrickről, mire Viganò tudomására hozza, hogy a bíboros „szeminaristák és papok generációit rontotta meg”, és hogy a Vatikánban van is egy dosszié, ami ezt bizonyítja. Figyelem: nem Viganò az, aki nagy aggodalommal beszél a bíborosról. A pápa az, aki kéri a véleményét. A nuncius nem mondja, hogy jelentést tett volna Bergogliónak az üggyel kapcsolatban, sem hogy beavatkozást sürgetett volna. Ma, idegesen, Viganò XVI. Benedek pápa szankcióiról ír, amit senki nem ismer, de ő – aki mindig elismerte, hogy léteznek – nunciusként nem nagyon igyekezett, hogy betartassa őket. Minden, amit a pápának mond, az az egy válasz.

McCarrick, a tanácsadó?

Viganò azt is írja, hogy az öreg bíboros Ferenc pápa pontifikátusának első éveiben a pápa tanácsadója volt, mindenekelőtt az amerikai kinevezések ügyében. Nem említ, legalábbis eddig a percig, semmilyen bizonyítékot. Állítja azonban – és itt sincsen okunk nem hinni neki –, hogy első találkozásukkor 2013 júniusában az új pápa azt tanácsolta nekik: „Az Egyesült Államok püspökeinek nem ideológusoknak, hanem pásztoroknak kell lenniük.” Mivel az ezt követő hónapokban McCarrick egy hasonló kijelentést tesz, azután, hogy a nunciatúra egy másik tagjával beszélt (aki erről aztán jelentést tesz Viganònak), az exnuncius, aki Ferenc pápa távozását követeli, arra következtet, hogy maga McCarrick áll Bergogliónak az USA egyházával szemben tanúsított viselkedése hátterében. Nagyon gyenge következtetés. Nagyon egyszerű és logikusnak tűnő következtetés feltételezni ugyanis, hogy az ő bíztatására ismételgette Ferenc pápa – aki maga is ismeri az amerikai Egyházat – ezt a püspököket illető mondatot, miszerint „nem ideológusoknak kell lenniük”, hanem „pásztoroknak”. Egyébiránt, hogy megértsük, pontosan ez egyik fő gondolata a pápa püspökökről szóló tanításának, elég, ha elolvassuk a beszédeit, és látjuk, hogy már a 2013-as konklávé előtt is így gondolta.

A volt nagykövet cáfolata

Viganò teóriájának egyik érdekes cáfolata tegnap került nyilvánosságra a Szentszékhez rendelt egyesült államokbeli nagykövet, Miguel Diaz tollából, akit 2009 májusában neveztek ki, ő azt állítja, nagy meglepetéssel olvasta Viganò kijelentéseit Ferenc pápának az amerikai püspököket illető szavaival kapcsolatban, „mert azonnal azt juttatták az eszembe, amit Sambi nunciussal való első találkozásomkor mondott a lakásán Washingtonban” (XVI. Benedek pápaságának idejében vagyunk ekkor – a szerk.), hogy ti. „olyan püspökökre van szükségünk Amerikában, aki kevésbé politikusok és inkább pásztorok, nem kultúrharcosok”. Tehát már Ratzinger pápa alatt is az a jelzés érkezett az USA apostoli nunciusa felé, hogy lelkipásztor püspököket és nem „kultúrharcosokat” kell kinevezni. Nyilvánvalóan az USA püspökeinek túlzó egyoldalúsága bizonyos politikai pozíciókat illetően és a bizonyos etikai kérdéseket érintő egyoldalú érdekek már Ratzinger pápaságának vége felé is problematikusnak tűntek.

Az újabb feljelentés

Négy és fél év telik el és 2018-ban első alkalommal érkezik hír arról a Vatikánba, hogy McCarrick fiatal papként 50 évvel ezelőtt egy kiskorú ellen követett el visszaélést. A feljelentést előtte soha nem látták, és soha senki – Viganò jelentése szerint – nem beszélt ehhez hasonló, kiskorúakon elkövetett visszaélésekről McCarrickkel kapcsolatban. Villámgyorsan elkezdődik egy kánonjogi eljárás a New York-i egyházmegye részéről, amely aztán továbbítja a dokumentumokat a Hittani Kongregációnak. Új hírek is felütik a fejüket a newarki egyházmegyében két vádalkuról és kártérítésről, amelyeket McCarrick kifizetett, nagykorú szeminaristákon elkövetett molesztálások vádjával kapcsolatban. Egy olyan döntéssel, amely előzmények nélküli az Egyház közelmúltjában, Ferenc pápa nemcsak csendre és visszahúzódó életre kötelezi McCarricket (amely csönd és visszavonult élet eddig nem voltak kiróva, vagy ha igen, senki sem törődött vele, hogy be is legyen tartva), de megfosztja bíborosi kalapjától is. Washington kiérdemesült bíborosa nem bíboros többé, bíbortalanították.

A tények és a nyakatekert logika

Nemcsak azt kell tehát megkérdeznünk magunktól, hogy amit Viganò mond, igaz-e (minthogy mantraként ismételgeti a Ferenc pápa lemondását fennhangon követelő média). Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy a tényeknek Viganò által leírt egymásutánisága, megfontolásai, hallgatásai, interpretáció észszerűek-e, és valóban tulajdoníthatunk-e bármilyen felelősséget a ma regnáló pápára. Így vagy úgy, hogy a nyers és tiszta tényeknél maradjunk, és feltételezve, hogy az egykori nuncius minden állítása igaz, rakjuk össze, mi történt. Van egy szent pápa, akinek az udvartartása (akik kevésbé szentek) előreléptetett és bíborossá tett egy homoszexuális püspököt, aki visszaélt a hatalmával és szeminaristákat vitt az ágyába, még ha nem is világos, hogy mennyi információ jutott el mindebből II. János Pál fülébe, aki akkor még tökéletesen beszámítható és cselekvőképes volt, és aki bizonyára nagy figyelmet fordított Washington püspöki székének betöltésére. Van egy másik, emeritus pápa, Benedek, aki (esetleg) arra utasította a bíborost, hogy éljen visszavonultan, de arra már nem volt képes, hogy be is tartassa a rendeleteit, és a szeme sem rebbent akkor, amikor megérkezni látta a Vatikánba több ízben, és anélkül, hogy az USA-beli nunciusa (Viganò) bármilyen problémát is csinált volna belőle, hogy együtt mutatkozzon vele, együtt misézzen vele, vacsorázzon vele, és beszédet tartson a jelenlétében. És végül van egy pápa, Ferenc, aki ettől a bíborostól – annak ellenére, hogy öreg és régóta nyugdíjas – elvette a bíborosi címet, csendes életre utasította és megtiltotta, hogy nyilvánosan misézzen. Mégis csak ez az utóbbi az, akinek az exnuncius a fejét követeli, valószínűleg azért, mert Ferenc pápa néhány kevésbé konzervatív püspököt „merészelt” kinevezni az Egyesült Államokba az eddigi kinevezésekkel összevetve, amikor a kinevezéseknél a tanácsadói olyan bíborosok voltak, mint Bernard Law. Az eljárás módja napnál világosabb, hogy mindenki maga végiggondolhassa a tények sorozatát anélkül, hogy Viganò figurájának elhiteltelenítése céljából bármilyen információt kelljen előbányásznunk.

Fordította: Koszoru Péter

Forrás és fotó: La Stampa/Vatican Insider

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
erdo-peter-megaldotta-mariaremetei-plebania-felujitott-epuletet
Erdő Péter megáldotta a máriaremetei plébánia felújított épületét

Plébániaépülete felújítását ünnepelte a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika közössége. November 18-án Erdő Péter bíboros áldotta meg az egyházközség otthonát.

10:50
ferenc-papa-mindannyiunknak-szamot-kell-adnunk-eletunkrol
Ferenc pápa: Mindannyiunknak számot kell adnunk életünkről!

November 18-án délben, az Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a napi evangéliumról elmélkedve azt hangsúlyozta, hogy a végső időkről szóló szentírási szövegek a jelen pillanat felelős megélésére akarnak figyelmeztetni.

2018. november 18. vasárnap