Írország és a Szentszék – vádak és válaszok (1)

A Cloyne-jelentés a cloyne-i egyházmegyében az elmúlt években elkövetett papi pedofil-ügyekkel és azok egyházi kezelésével foglalkozott. A vizsgálatból az derült ki, hogy a helyi püspök, John Magee – akit előszeretettel emlegetnek „három pápa titkáraként” – nem alkalmazta a kánonjog hatályos előírásait: sem a vonatkozó egyetemes törvényeket, sem a helyi egyház által megfogalmazott irányelveket. A jelentés vádjai szerint ezt többek között azért tehette meg, mert a nuncius egy 1997-es levele erre biztatta.

Az ír kormány leginkább ez utóbbit vetette a Szentszék szemére. Szónoklatába belemelegedve az ír miniszterelnök kijelentette, a Cloyne-jelentés a bizonyíték arra, hogy a Szentszék még három évvel ezelőtt is meg akarta akadályozni a nyomozást egy szuverén és demokratikus köztársaságban (nem sokkal később kénytelen volt pontosítani, hogy ez utóbbi állítását nem tudja alátámasztani, csak úgy mondta). Szerinte az említett nunciusi levél révén beleavatkozott az ország belügyeibe, s arra biztatta az ír püspököket, hogy ne engedelmeskedjenek az állami törvényeknek. Ráadásul vádját, miszerint a Szentszék nem tartja követendőnek a világi törvényeket, egy kontextusából kiragadott – s ezért teljesen oda nem illő – Ratzinger-idézettel próbálta alátámasztani, s így burkoltan magát a Szentatyát is támadta.

A szeptember 3-án diplomáciai úton átadott vatikáni válasz higgadt, de határozott hangnemben részletes és dokumentált feleletet adott az ír kormánynak. Mindenekelőtt rámutatott, hogy a papi pedofília elleni küzdelemben a Szentszék és az ír kormány ugyanazon az oldalon áll. Továbbá, XVI. Benedek szellemében, szégyenkezésének adott hangot a visszaélések miatt. Ugyanakkor az ír kormány vádjait visszautasítva megpróbálta eloszlatni azokat a félreértéseket, amik annak alapjául szolgáltak.

Mindenekelőtt tisztán kell látni a helyi egyházak és a Szentszék viszonyát. Sokan egy teljesen centralizált abszolút monarchiának tartják a katolikus egyházat, élén a pápával, akinek szavát minden pap azonnal és feltétlen végrehajtja. Valójában azonban az egyház meglehetősen decentralizáltan működik, a püspökök nem a pápa megbízottjai. A püspökök egyházmegyéjük első számú felelősei, de munkájukat az egyház többi részével fennálló közösség, illetve kollegialitás szellemében kell végezniük. A pápa feladata pedig az, hogy erre felügyeljen, s ahol azt látja, hogy helyben nem birkóznak meg a feladattal, ott közbelépjen. A papi pedofil-ügyek kezelése kapcsán éppen ez figyelhető meg. Mint ismeretes, a probléma kezelése alapvetően a helyi püspök felelőssége, és sokáig nem is kellett azokról jelenteniük a Vatikánnak. Azonban az elmúlt évtizedben napvilágra került, hogy e téren jelentős visszaélések történtek – ahogy a pápa rámutatott, éppen az írekhez szóló levelében: súlyos egyházkormányzati hiányosságokról van szó. Ezért a Szentszék fokozatosan saját kézbe vette az ilyen ügyek kezelését. És ez éppen Ratzinger bíborosnak, jelenlegi Szentatyánknak köszönhető. Jelenleg tehát a helyi egyházak elsődleges felelőssége mellett a Hittani Kongregáció kötelező és közvetlen felügyeletet biztosít az ilyen ügyek intézése felett.

A másik tisztázandó félreértés a püspöki konferenciák és a Szentszék, illetve az egyes püspökök egymás közötti viszonyára vonatkozott. A püspöki konferencia alapvetően nem kényszerítheti rá a saját akaratát az egyes püspökökre (hiszen Jézus nem püspöki konferenciákat hozott létre, hanem apostolokat állított, akiknek utódai az egyes püspökök), ezért a kánonjog szerint a püspöki konferencia csak meghatározott témakörökben hozhat helyi jellegű kötelező jogszabályokat (általános határozatokat), amik akkor érvényesek, ha kétharmados többséggel fogadják el, majd a Szentszék megvizsgálja és nem találja az egyetemes törvényekkel ellenkezőnek (egyfajta „előzetes normakontroll”). Ez utóbbi eljárást nevezik latinul recognitio-nak (vö. Codex Iuris Canonici 455. kán).. Az ily módon hozott általános határozatok kötelező erővel bírnak az adott püspöki konferencia minden tagjára nézve, még az azokat meg nem szavazókra is. Más témákban csak akkor kötelező a püspöki konferencia döntése, ha azt minden tagja megszavazza (azaz, mintha mindegyikük azonos tartalmú döntést hozott volna saját egyházmegyéje számára).

Folytatjuk az írországi félreértés okainak elemzésével.

A Szentszék szeptember 3-i válaszának összefoglalóját korábbi cikkünkben olvashatja.

Érszegi Márk Aurél/Vatikáni Figyelő/Magyar Kurír

(tzs)