Iskolaválasztás előtt – A székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola

Hazai – 2006. március 13., hétfő | 15:51

Az iskolaválasztás előtt álló kisgyermekek családja számára nyújthat segítséget a döntésben a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola bemutatkozása.

Milyen iskolát válasszunk?

A kérdésre egyértelmű a válasz: olyan iskolát, ahol a gyermek egész személyiségével foglalkoznak, nem csak az információt közvetítik számára, hanem törődnek azzal, hogy ő maga önmagára találjon. Mindez olyan légkörben lehetséges, ahol a harmónia, a békesség uralkodik, és létezik összhang ember és természet, ember és ember között. A békességnek a lényege pedig az a nyugalom, amely a rendezettségből fakad.

A Szent Imre Általános Iskola pedagógusai azon munkálkodnak, hogy az előbbiek megvalósuljanak. A szülő a gyermekével együtt tájékozódik, keresi a számukra legmegfelelőbb iskolát, tanító nénit. Mit szeretne a leendő elsős tanuló? – sok barátot, sportolási lehetőséget, kirándulást, megértést, türelmet, biztonságot, nyugodt légkört.

A szülő elvárja az iskolától, hogy úgy oktasson és neveljen, hogy gyermeke érett személyiséggé váljon. Az egyházi iskola még többet ad: a növendékeket megalapozott keresztény világnézettel rendelkező, felelősen dönteni tudó, az egyházat szerető, Istent kereső felnőtté szeretné alakítani. Nagy felelősség hárul szülőre, tanárra egyaránt.

Az iskola figyelembe veszi a világban történő gyors változásokat. Az alapvető készségek kialakítása mellett hangsúlyt fektet minél szélesebb körű tudás kialakítására.

Mit nyújt a Szent Imre iskola?

Fontos a nyelvtudás, ezért a gyermekek szakkör keretein belül már első osztályban elkezdhetik az olasz nyelv tanulását. Harmadik évfolyamon órarendben választhatnak angolt vagy németet. Mielőtt elbúcsúznak az általános iskolától, bármelyikből tehetnek nyelvvizsgát.

A környezetvédelem napjainkban fontos, szakemberek foglalkoznak vele. Második évfolyamtól a diákok életkoruknak megfelelően „Természetbúvár” szakkör keretén belül ismerkedhetnek meg a környezetbarát életmóddal, a növények, az állatok ápolásával, védelmével. Szinte nélkülözhetetlen a számítógép ismerete, használata, ezért nagy érdeklődés övezi az informatika óra mellett a szakkört is.

A biztos tudás érdekében nem csak az idegen nyelvet, hanem a matematika és magyar tantárgyat is csoportbontásban tanulják a gyermekek.

A tanulók harmonikus fejlődése szempontjából fontos az iskola és a család kapcsolata. Igény szerint egy osztályban, első évfolyamon iskolaotthonos rendszerben biztosítja az intézmény a tanulást. Az egészséges életmódhoz tartozik a néptánc, úszás, korcsolya, akrobatikus rock and roll, tömegsport, gyógytestnevelés, szenzomotoros torna.

Nem csupán a szak- és osztályfőnöki órákon, hanem más alkalmakkal is együtt vannak a pedagógusok a diákjaikkal: osztály- és iskolai kirándulások, erdei iskola, nyári táborozás, külföldi tanulmányút, kápolnai osztálymisék az iskolában, családi szentmisék vasárnap. A fiatal hitoktató atyák szívesen jönnek az iskolába a tanulók nagy örömére. Nem csak sportolnak, játszanak velük, hanem hetente 2 hittanórán is foglalkoznak a gyerekekkel délelőttönként.

Amióta szerte a világon a társadalom és a pedagógia középpontjába került a tanulási kudarc, a figyelem egy jól körülhatárolható gyermekcsoport felé irányult. Jellemző rájuk, hogy olyan alapvető készségek kialakulásában mutatnak elmaradást, kiesést, amelyek a tudás megszerzésének legfontosabb eszközei lennének: olvasás, írás, matematika. Ezek korai felismeréssel és megfelelő fejlesztő eljárásokkal eredményesen javíthatók. Az iskolában működik egy kis létszámú, fejlesztő osztály: 1 – 8. osztályig, melynek célja, hogy a problémákkal rendelkező gyerekek elvégezzék az általános iskolát.

Minden pedagógus feladata, hogy diákjai eljussanak tudásuk legfelső szintjére, ezért az iskola az oktatási módszereit állandóan fejleszti, hogy a rábízott gyermekek bárhol megállják helyüket életük folyamán.

Karászi Gáspárné/Magyar Kurír

Kép: www.szfvar.katolikus.hu