Ismerjük-e igazán Gárdonyit?

Az előadó mérnökember, bencés öregdiák, aki dédapja tisztelete jegyében kutatja jeles rokona munkásságát, és immár több mint tíz éve járja az országot, hogy megismertesse alkotó ősét a nagyközönséggel, felmutatva azt a meleg, őszinte és tiszta lelkiséget, amely Gárdonyit jellemezte. Erről az irodalomtörténet eddig nem sokat beszélt, viszont számos negatív, megalapozatlan kritika, értékítélet hangzott el személyével kapcsolatban.

Gárdonyi egész életét a szolgálat jellemezte. Alapértékeit még fiatalon megfogalmazta, s ehhez egész életében hű maradt. Ezek élén szerepelt, mint legfőbb cél: Kövesd Jézus példáját! Életelve volt a szelídség és az alázatosság, az emberi értékek tiszteletben tartása, mutatott rá Keller Péter.

Többen embergyűlölőként emlegették, különösen egri „remetesége” idején, pedig kezdettől fogva közösségi ember volt. Fiatalon tagja volt a Feszty Árpád (A magyarok bejövetele körkép alkotója) személye körül kibontakozó  szalonnak, amely a Millennium idején kiemelkedő szellemi központ volt, alkotó egyéniségek gyülekezőhelye. Az utókor számos életútjáról felröppentett legendaszerű történetet mesélt dédapjával kapcsolatban, emelte ki Keller Péter. De keresve a hiteles forrásokat, megállapítható, mutatott rá, hogy az igazán mérvadó azok emlékezése, akik vele egy időben éltek és jól ismerhették. Gárdonyi József (az író fia) Az élő Gárdonyi című könyve ilyen mű. Továbbá sokat elárul Gárdonyi személyiségéről, ars poeticájáról rejtjeles írású Titkosnaplója, valamint utolsó, egri évtizedeinek egyik legjobb ismerőjének, barátjának, Tordai Ányos ciszterci szerzetesnek, irodalomtörténésznek emlékezése.

Keller Péter előadásából kiderült: Gárdonyi korának rendkívül sokoldalú, szinte polihisztor egyénisége volt. Tízezer kötetes könyvtára nem lakásdíszként szolgált, rendszeresen olvasta könyveit, erre utalnak gyakorta tett ceruzás bejegyzései az oldalakon. A hazaszeretet és hűség örökségét édesapjától kapta, aki majdnem a 14. aradi vértanú lett – Kossuth fegyvergyárosa volt. Édesanyjától pedig a nyelv szeretetét, szinte bravúros művelésének képességét örökölte. A tanítóképző elvégzése után néptanító lett, majd újságírással is próbálkozott sikerrel, egy szegedi lapban humoristaként is megjelentek írásai, de költőként is jegyezték, verseskötetei is megjelentek s a műfordításban is jeleskedett. Első prózai műveit devecseri tanítósága idején írta, s itt született meg Fel nagy örömre… kezdetű éneke, mely máig a katolikus énekeskönyvek egyik legszebb karácsonyi dala (szövegét és dallamát is ő írta). Az írás mellett a tanítóságot is hivatásának tekintette. Egy helyütt írja: „A tanító legnagyobb tövise a hálátlanság. De mindig gondoljunk a Legfőbb Tanító Mesterre, hogy neki e tövisekből egy egész koszorú jutott”.

Gárdonyi a művészetek más ágában is alkotott, jól rajzolt karikatúrát, és a festészetben is jeleskedett. Rendkívüli módon érdekelte a filozófia, a különböző vallások (ez utóbbiak néha egészen magával ragadták). Tordai Ányos írta róla: Eger a megtérést, a megérést jelenti Gárdonyi számára. A Gondviselő Isten visszahívta a pogány főváros útvesztőiből a templomos régi fészekbe… Igaz, hogy a spiritizmuson, Buddhán keresztül, de 1897-ben az örökké istentagadó már Krisztusról álmodik. Már azt tervezi sírfeliratául: Hiszek egy Istenben és az örökéletben. Örömmel elmondhatjuk, alig van istenhívő, Krisztust-szerető, Mária-tisztelő, másvilágban bizakodó, tisztább tollú, erkölcsösebb író Gárdonyinál.”

Titkosnaplója – melyet 1906-tól vezetett – a munkássága megértéséhez rendkívül lényeges, fűzte hozzá az előadó. A vezető értékek, amelyek végig kísérték életútján: a szeretet – amelyről írta: amíg a rossz létezik, örök kategória marad –, az áldozat – melynek mértéke a szenvedés – és ahogy ő mondta, a „rezgés” – ami szeretethez kötött gondolati-szellemi érték, új rácsodálkozás a világra, egyfajta katarzis, amely az embereket megmozdítja.

Befejezésül az Egri csillagokból és az írónak fiához címzett örök értékű soraiból is idézett. Ebben többek között így írt Gárdonyi: „A hegymászás testi bolondságnak látszik, pedig az életünk mindvégig hegymászás. Jézus ma is ott áll a hegyen. Jézus a tökéletes. Így mindenki megismerheti, mily fokán áll a tökéletességnek... Minél jobban megérti Jézust, annál tökéletesebb. Kezdetben mindenki vak, de egyszerre megvilágosodik a szeme… Mind a hegy körül vagyunk. Valamennyiünknek fel kell menni a hegyre.” 

Toldi Éva/Magyar Kurír