Isten csendje – 2009. augusztus 17.

Hazai – 2009. augusztus 18., kedd | 14:59

Ha Isten mindenható, akkor nem csak a beszédével, hanem a hallgatásával is teremt. Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem csinál, vagy úgymond érdeklődéssel figyeli, hogyan ügyködnek a teremtményei, hanem azért hallgat, hogy mi is szóhoz jussunk, s rajtunk keresztül a teremtett világ.

Isten hallgatása legyen a mi dicséretünk alkalma, de ez sem azért, mert rászorul, hiszen ha rászorulna, akkor nem lenne tökéletes, hanem azért mert egyszerűen jó hozzá tartozni. Ahogyan közeledik a Nagypéntek, egyre kevesebbet beszél Jézus is, pedig Õ az Örök Ige. A keresztfán elhangzó úm. hét szava is inkább jelképes. A keresztfán függve aligha számolt hétig, hogy „teljessé” váljék az Ószövetség.

Ha valahol, akkor éppen ott lenne a legalkalmatlanabb, hogy alávesse magát az Ószövetségnek, amikor éppen pár pillanat múlva, a „Beteljesedett” sóhajtáskor már az Újszövetség köszönt ránk. Isten ekkor elhallgat. Innen kezdve már nekünk kell átvinni erkölcsünkbe mindazt, amit Jézus ránk hagyott. Persze, megint csak nem egyedül, hanem Szentlelke által.

Jézus végrendelete nem egyfajta szabálytenger jegyében kitöltött nyomtatvány, hanem egy élő személy; a harmadik isteni személy, a Szentlélek: ő éltet bennünket, hogy Jézus szavait örömteli és kínlódó csendjeinkben váltakozva válasszá formáljuk. Talán így is beteljesül, amikor a katekézis kérdései között arra találunk, hogy az ima Istennel való beszélgetés.

Sánta János