„Iszom, tehát vagyok”: Scruton, bor, bűnbeesés, Eucharisztia

„Idővel a szertartás, az ima és a teológia fegyelme folytán a kezdetben orgiasztikus célokat szolgáló bor fokozatosan megszelídült; előbb az olümposzi istenek előtti ünnepélyes boráldozattá, majd a keresztény eucharisztiává, a szentséggel való ama rövid találkozássá vált, amelynek célja a megbékélés” – írja Roger Scruton, az angolszász konzervatív gondolkodás doyenje legújabb, magyarul megjelent kötetében, melynek címe: Iszom, tehát vagyok; Egy filozófus borkalauza. 

Scruton, akinek legutóbb a pesszimizmus hasznáról szóló kötetét ajánlottuk, ugyan egy időben gondolkodott a katolizáláson, de aztán mégis megmaradt anglikánnak. Ne várjunk tőle tehát egzakt, katolikus teológiai okfejtéseket. Mégis érdekes, mit ír a feltehetően második filozófus, aki borról ír, az Oltáriszentségről. (Az első Hamvas Béla volt, A bor filozófiájával – ezzel kapcsolatban Scruton, aki járatos Közép-Európában, könyve végén megjegyzi, hogy szomorúan vette tudomásul: nem ő az első filozófus, aki borról ír). 

A könyv egyébiránt azután született, hogy Scruton évekig vezetett egy borról szóló blogot London egy „tekintélyes baloldali folyóiratának”, a New Statesmannek a honlapján. A kötetben meg is köszöni a szerkesztőségnek, hogy elviselték a hagyományról, családról, Istenről szóló gondolatait. 

Az angol filozófus stílusa olyan, mintha a könyvet is egy-két üveg bor társasági elfogyasztása után ült volna le megírni közvetlen, kicsit csapongó, de összeszedett stílusában. A bor ürügyén pedig mindenre kitér, amiről valaha gondolt valamit. Az Iszom, tehát vagyok tulajdonképpen egy észrevétlen bevezetés Scruton nézeteibe, lassan és óvatosan adagolt konzervativizmus, amely az élet okos élvezetére alapoz. A puritánok többször megkapják a magukét: rögtön a kötet elején idézi a szerző L. H. Menckent, aki szerint a puritanizmus „az a kísértő félelem, hogy valaki, valahol boldog lehet”. 

Scruton beszámol arról, miként „esett bűnbe” a borral, melyben jelentős szerepet játszott „Bacchus általam ismert harmadik papja, Monsignore Gilbey, az egyetem korábbi katolikus káplánja”. Majd következik a Tour de France, mivel a bor Scruton számára elsősorban Franciaországot jelenti – így hazánkról csak pár szót találunk elmélkedéseiben. Mindenesetre a tradicionalista szemléletű Scruton kifejti: „a kiváló bor olyan kultúra eredménye, amelynek protestánsok, ateisták vagy a haladásban hívők nincsenek birtokában, mivel ennek a kultúrának a helyi istenek továbbélése a feltétele. A katolikus egyház egyik legnagyobb adománya Franciaország számára az, hogy menedéket nyújtott a vihar tépázta antik isteneknek, szentek és mártírok ruháiba öltöztette, és azzal a borral vidította fel őket, amelyet egykor ők hoztak le nekünk a mennyből.” Azaz: minden kis birtoknak, minden falunak, településnek, tájnak megvan a maga védőszentje, ami segíti a sokszínű lokális (bor)kultúra virágzását az uniformizálás ellenében. 

Miután gondolatban körbejártuk és körbeittuk a bohém, lázadó konzervatívval Franciaországot, jöhetnek az elmélkedések a bor jelentéséről, tudatról és létről, létezésről és ivászatról. Scruton szerint például „a bor szinte minden ételnél és italnál jobban tudatosítja bennünk, hogy egy valami vagyunk, amely ugyanakkor kettő: szubjektum és objektum, lélek és test, szabad és kötött. Ezt a borban rejlő tudást juttatja kifejezésre a keresztény eucharisztia.” A kenyér és a bor is úgy tartozik össze, mint test és lélek. Az Eucharisztia (melyet Scruton következetesen kis betűvel ír) „arra emlékeztet, hogy ez a megújulás benső esemény, a szabadság ismételt birtokbavétele. A szabadsággal pedig együtt jár az agapé, az adakozás különös és átalakító erejű képessége.”

Később hozzáteszi: a bor szerepe az Eucharisztiában „szemlélteti, sőt kis mértékben ki is váltja azt a morális magatartást, amely a kereszténységet régi vetélytársaitól megkülönbözteti”, nevezetesen a megbocsátás („bocsásd meg vétkeinket, ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”). Scruton úgy látja, a kölcsönös megbocsátás tételét, hogy csak akkor nyerünk bocsánatot, ha mi is megbocsátunk, „kölcsönösen megértjük poharainkban”, ráadásul a megbocsátás „kritikus szerepet játszik tartós emberi társadalmak kialakításában”. Scruton idézi Eliotot, aki szerint az Eucharisztia „az időtlen metszéspontja”. 

Természetesen a kötetnek csak kis részét alkotják az Eucharisztiáról szóló hosszabb-rövidebb gondolatmenetek, megjegyzések, amivel a szerző valaha is foglalkozott: történelem, politika, zene… A kötetet egy útmutató zárja: mihez, pontosabban kihez mit igyunk: 2500 év filozófusai, gondolkodói könyveihez ajánl borokat a szerző. A könyvet Budapesten is borkóstoló kíséretében mutatták be, Roger Scruton pedig a bemutató előtt az erkölcsi relativizmusról tartott előadást.

Roger Scruton: Iszom, tehát vagyok; Egy filozófus borkalauza. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír