Ha ezt a szót halljuk, hogy ítélet, rögtön előttünk áll egy jelenet, ahol az emberek egyik tábora ráolvassa a bűnt és büntetést az emberek másik táborára. Akiket elítélnek, azokat kívülről éri az ítélet, mert nyilván nem büntették volna meg magukat, akik meg az ítélkezést gyakorolják, megint csak egy külső szabályrendszert alkalmaznak, hiszen nem ők találták ki a törvényeket. Erre az evilági ítélkezésre szükség van, mert emberileg is nevén kell nevezni a rosszat, és nevelni kell a bűnöst. Ez a módszer fontos, de törékeny, és könnyen kijátszható.
A jézusi ítéletből senki ki nem vonhatja magát, mert a megváltásból fakad, márpedig a megváltás minden emberre érvényes. Minden ember önmagát ítéli meg egy olyan mérce szerint, amely biztos, hogy objektív, mert nem függ senkinek a kedvétől és érzelmeitől. A megváltás emberi, de emberfölötti is, a miénk, de mégis fejlődésre szólít. Hogy ez mennyire hatott át bennünket, erről kell számot adni Isten színe előtt. Nem félelemmel, hanem örömteli felelősséggel.
Sánta János