A IV. Nemzeti Hivatásgondozó Konferencia résztvevőinek nyilatkozata

Február 27-én ért véget a IV. Nemzeti Hivatásgondozó Konferencia, amelynek résztvevői a következő zárónyilatkozatot juttatták el szerkesztőségünkhöz. A 2003 február 24-27 között Máriabesnyőn tartott konferenciánk témája a cölibátus volt. A résztvevő papok, szerzetesek, kispapok és szerzetesnők számára nagy élményt jelentett hivatásunk megerősödésében a konferencia. Tapasztalatunkat és felismeréseinket szeretnénk megosztani mindazokkal, akiket az Isten az Egyházban erre az életállapotra hívott. A konferencián a témát nem vita formájában tárgyaltuk, keresve mellette és ellene az érveket, hanem az Isten gondolatát megsejtve közelítettünk a témához. A cölibátus gyökere Isten személyes meghívása a teljes személyes odaadásra. Minden emberi életnek ez lesz a végső kibontakozása az örök üdvösségben. Erre a végső kibontakozásra előkészülhet az ember a cölibátusban és szüzességben közvetlen, a házasságban közvetett odaadottságban. Az Istent kereső egyetemes emberiségnek mindig volt érzéke és igénye a szűzi életformára. Ez a meghívás a lélek mélyén érintett meg egyeseket. Az előadások során felfedeztük – antropológiai, metafizikai, történelmi és biblikus szempontból elemezve – a cölibátusunk gazdagságát: – teremtettségünk természetéből fakad, mert totálisan Istenre irányul, – a világvallásokban ismerték és értéknek tekintették a kultikus szüzességet, – bár az Ószövetség a családot értékelte nagyra, mégis voltak próféták, akiket Isten kizárólagosan magának foglalt le, azaz cölebsz életre hívott. Az Újszövetségben az Úr Jézus az Õ teljes Fiúi engedelmességét és odaadását az Atyával szemben szűzi életformában élte meg. Jézus nem tartott nagy előadásokat a cölibátusról, de amikor felvetődött, ezt mondta: „Aki fel tudja fogni, fogja fel!” (Mt 19, 12) Az Egyházat kezdettől fogva érdekelte ez az eszmény, és nagyra tartotta. Mindig voltak férfiak és nők, akik a Lélek ihletésére Jézus példáját követték a szűzi életformában. Az Egyház történelme folyamán hol búvópatakként, hol kivirágozva élt a szűzi életforma a szerzetesekben, szerzetesnőkben, a papságban és az ifjúságban, akik tisztán készültek a házasságra. Jézus a cölibátust az Isten Országának keretében élte meg. Az Egyház pedig Krisztus iránti szeretetből úgy döntött, hogy akik Krisztus papi szolgáltában részesülnek, azok az Övéhez hasonló radikális odaadással szenteljék magukat neki. Kiderült számunkra, hogy a cölibátus végül is csak észérvekkel nem magyarázható: végső indoka az önátadó, személyes szeretet, ami a kereszt titkában nyilvánul meg. Éppen ezért korunk sok kérdőjele a feltámadt Jézus Krisztusba vetett hit gyengüléséből ered. A mai társadalom azért fogadja el nehezen a cölibátust, mert meggyengült a hit Krisztus istenségében, az áldozat értelmében, a krisztusi közösségben, és az örök élet reményében. Ezen okok miatt Istennek és a társadalomnak ma különösen szüksége van a papság és a szerzetesség öntudatos, radikális Krisztus követésére. Cölibátusunkkal Krisztus áldozatában veszünk részt, amit széppé és értelmessé tesz a Krisztussal való szeretet-kapcsolat, a Krisztushoz hű lelkek közössége, és az Egyház jövőjébe vetett remény. Hisszük, hogy a cölebsz élet ajándékának elfogadásával szeretetünk egyre nyitottabb lesz Isten és embertársaink iránt, és általa növekszik Isten Országa. Máriabesnyő, 2003.február 27. Máthé György, a KHI alelnöke/MK