Iváncsits Tamás, a Brenner Jánosról szóló zenés dráma szerzője

– Két korábbi zenés drámája – A tékozló fiú; Damaszkusz – Jézus, illetve az őskeresztények korában játszódik. Mikor határozta el, hogy feldolgozza a magyar történelem egyik legsötétebb korszakából kiragyogó keresztény vértanú, Brenner János életét?
– 2006 végén kaptam egy nagyon kedves e-mailt a jelenleg Zalalövőn lelkipásztorkodó Horváth István Sándor atyától, aki akkor még Rómában tanult, hogy nem lenne-e kedvem feldolgozni Brenner János életét? Akkoriban még csak felületesen ismertem őt, de ezt követően elkezdtem behatóan foglalkozni a személyével. Könyveket, újságcikkeket olvastam, s megnéztem egy róla szóló dokumentumfilmet is. Sok olyan emberrel beszéltem, akik személyesen vagy mások elbeszéléseiből ismerték őt. A zeneszerzés első fázisában találkoztam a vértanú testvérével, Brenner József szombathelyi helynök atyával. Összeállt bennem a kép, hogy ez gyönyörű, megragadó, igaz történet. A darab pontosan húsvétra készült el, s ezt követően kezdtük el a színpadi próbákat és a stúdiómunkát. Mindvégig úgy éreztük, hogy Brenner János velünk van, hihetetlenül sok áldásban részesültünk a darab előkészületei során. Voltak technikai, szereposztásbeli és egyéb nehézségeink, de minden rendeződött. Gondot jelentett például a stúdiófelvétel és a próbák helyszínének megtalálása. Pekker Mátyás bólyi plébános és Beckné Kresz Ágnes a segítségünkre sietett: javaslatukra az előkészületek a plébánián, a templomban és a Kolping-házban zajlottak. A kórus zenei vezetését Vidáné Kresz Beáta vállalta. A rendezői feladatokra a mohácsi Lauer Ferenc kapott megbízást, aki lelkismeretes, magas színvonalú munkát végzett a szereplőgárdával. Érdekesség, hogy Papp Krisztina operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház művésze is csatlakozott a csapathoz, csakúgy, mint Keczely Károly atya, aki magánemberként Kétújfalu esperese. Hálával és köszönettel tartozom – családostul – minden szereplőnek, technikusnak, „háttérmunkásnak”, akik szívvel-lélekkel az ügy mellé álltak.

– Az Ön által ábrázolt Brenner János rendkívül komolyan veszi papi hivatását, mindennél fontosabb neki, hogy teljesítse Istentől kapott küldetését, bármit is kérjen tőle az Úr. Ugyanakkor vidám, közvetlen lelkipásztor, aki pillanatok alatt megtalálja a hangnemet a hívőkkel vagy a hittanos gyerekekkel.
– Brenner János valóban ilyen volt, nem komor tekintetű papi személyiség, hanem egy örömtől és szeretettől sugárzó lélek, egységbe forrt nála a hivatás és a vidámság. Kutatómunkám során beszéltem egy idősebb szerzetesnővérrel is, aki személyesen ismerte Brenner Jánost. Úgy emlékezett rá, mint aki szinte mindig mosolygott, belső derű áradt belőle. A kommunista hatalmat minden bizonnyal nagymértékben irritálta, hogy Brenner János megtalálta a hangot a hívőkkel, idősekkel, fiatalokkal egyaránt. A hatalomnak különösen az nem tetszett, hogy a fiatalok nagyon szerették őt, szívesen mentek a hittanóráira, fociztak, kirándultak vele. Halálát követően a kommunista szervek a legképtelenebb rágalmakat találták ki róla, el akarták hitetni az emberekkel, hogy egy fiatalasszonyhoz ment azon a végzetes éjszakán, de senki nem volt hajlandó rosszat mondani János atyáról. Kristálytiszta, ragyogó élet volt az övé. A nyomozás során ezt még ellenségei is elismerték.

– Mennyi a valós, illetve a fiktív elem abban, hogy a darab szerint az egyik hittanosa csalta el a plébániáról Brenner Jánost azon a decemberi éjszakán, amikor meggyilkolták?
– Ez valóban így történt, s még azt is tudjuk, hogy egy tizenhét éves fiú volt az illető, aki ma is él… A darabomban „Kölyök” a neve. Az, hogy benne volt-e a gyilkosságban, máig sem derült ki egyértelműen. Rajta és társain múlik, hogy nyilvánosságra kerül-e a teljes igazság. Az viszont tény, hogy a gyilkosság végrehajtói rávették őt arra a gonoszságra, hogy legyen ennek a kegyetlen cselekedetnek az elindítója. A gyilkosok tudták, hogy János atya igazi jó pásztorként a szívén viseli nyájának a sorsát, s ha hívják, mert szükség van rá, gondolkodás nélkül megy, nem számít, ha éjszaka van, ha esik, vagy ha fúj. Különösen, ha súlyos betegekről, haldoklókról van szó. János atya mindig magánál hordott egy szentképet, amelyen egy pap viszi a szentostyát az éjszakában a beteghez. Ahogy ő is vitte a vértanúsága éjszakáján az Oltáriszentséget, amelyet még a halála pillanatában is a szívéhez szorított.

– Az ön darabjának sugallata szerint mintha Brenner János ösztönösen készült volna a vértanúságra. A hittanosoknak elmeséli az őskeresztény korban meggyilkolt gyermek, Tarzíciusz történetét. Amikor pedig Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök tudomást szerezve az ifjú káplánt ért fenyegetőzésekről, hogy megóvja, el akarja helyezni Rábakethelyről. Õ azonban arra kéri, hogy maradhasson, mert az Úr itt adott neki feladatot, melyet még nem végzett el…
– Amikor Brenner János még általános iskolába járt, kishittanosként az egyik iskolai rendezvényen előadták Tarzíciusz életét, s azt kérte, hadd legyen ő a főszereplő. Egy olyan valóságos, történelmi személy szerepét játszotta el, aki kész volt vértanúhalált halni Krisztusért. Brenner János már gyermekként áldozatkész lélekről tett tanúbizonyságot. Sok évvel később, rábakethelyi káplánként nyitott szemmel járt a világban. Látta, hogy „sötét felhők gyűltek egyházunk fölé”, rengeteg fenyegetés érkezett az egyház és papjai, így az ő részére is. Igyekezett ezt derűs lélekkel fogadni. Amikor például egyszer motorkerékpárral igyekezett vissza a plébániára, ismeretlen személyek fahasábokat dobáltak a motor elé. Csak annyit mondott, hogy nem sikerült nekik. Egy poénnal ütötte el a dolog élét, de azért természetesen tisztában volt azzal, hogy életveszélyben van. Nem mellékes körülmény, hogy Brenner János egy határ menti településen működött, és megtehette volna, hogy ’56-ban disszidáljon Ausztriába, de ő inkább itthon maradt, vállalva – hűséges, jó pásztor módjára – az állandó fenyegetettséget.

– Hangsúlyozottan vannak ellenpontozva a darabban a kristálytiszta jellemű Brenner Jánossal szemben az ávósok figurái, akik homlokegyenest más elveket képviselnek. Hatalom és pénz, számukra ez az isten, amely által mindent elérhetnek, amit csak akarnak, bármit megtehetnek, semmiféle gátlást nem ismernek. E tekintetben nem sok minden változott az elmúlt ötven évben…
– Nem akartam aktualizálni, inkább általános érvényűen próbáltam fogalmazni a dalszövegekben. Az tény, hogy a szocializmus „rossz emlékű” negyven esztendejében nagyon jól megéltek a rendszer hű kiszolgálói, minden téren előnyöket élveztek. Felvetődik azonban, hogy milyen áron? Mit ér, ha az egész világot megnyerik, de a lelkük kárt vall?

– „Vigyázz ember, lelked is van, ne feledd sosem…” figyelmeztet az egyik dalbetét.
– Igen, ez nagyon lényeges minden egyes ember üdvössége szempontjából. Sajnos az is tény, hogy ezen a téren valóban nem sok minden változott a rendszerváltozás óta. Sokan nem ismernek semmiféle gátlást, ha a saját egyéni érdekeik érvényesítéséről van szó. A darabommal törekszem felhívni a figyelmet arra, hogy ez téves, rossz értékrend, egy buta, önző és sehová nem vezető gondolkodás. Mennyivel tisztább és krisztusibb Brenner János személyes példája! A tágas út a pusztulásba vezet, ezért a szűk ösvényt kell választanunk!

– A darabban szó van a megbocsátás fontosságáról, arról, hogy Isten még az ilyen szörnyű bűnöket is megbocsátja, ha az elkövető őszintén szembenéz tettével. Ugyanakkor Brenner János gyilkosai azóta sincsenek meg, lehet, hogy még mindig élnek, békés öregkorban, s bár a lelkükbe nem láthatunk, elképzelhető, hogy ötven éve gyötrődnek, de felfedni nem hajlandók magukat. Lehetséges így megbocsátani?
– Beszélgettem erről egyszer Brenner József helynök atyával. Azt mondta, hogy őt igazából nem az érdekli, hogy kik voltak név szerint a tettesek, hanem az ok, hogy miért tették, amit tettek? Miért gyilkoltak meg egészen hihetetlen, horrorfilmek jeleneteire emlékeztető brutalitással egy ennyire tiszta lelkű embert, mint amilyen Brenner János volt? Harminckét késszúrással gyilkolták őt meg! Embert ölni lehet egyetlen késszúrással is. Itt azonban harminckétszer döfték bele a testébe a kést, elölről, hátulról, a földön vonszolták, ütötték a fejét zseblámpával, rugdosták. Szóval nem kifejezhető, iszonyú indulat tombolt a gyilkosokban, mintha az lett volna a céljuk, hogy az emberek rettegjenek ezután, forduljanak el végleg Krisztustól, az egyháztól, mert ha nem teszik, bárki Brenner János atya sorsára juthat. Brenner József helynök úr nem nyomoz a tettesek után, nem követeli a megbüntetésüket, hanem – igaz megbocsátásról tanúságot téve – a tettesek megjavulásáért, megtéréséért imádkozik. Krisztus is így tett a keresztfán.

– A darab végén elhangzik: „Gyengül hitünk, / kevesen vagyunk, / most is segíts, / jó pásztorunk! / Ez az életút tiszta, szép, / Légy nekünk példakép, / nagyhitű férfiú, / Brenner János vértanú!” Mit üzenhet a ma és a jövő nemzedékének ennek a krisztusi léleknek a tragikus, mégis a jövő reményét hordozó sorsa?
– Pedagógusként is dolgozom. Jelenleg Mohácson tanítok egy ferencesek által működtetett iskolában. Látom, hogy a fiatalok közül sokan csak tengenek-lengenek a nagyvilágban, nem látják a jövőjüket. Roppant nehéz sokakkal megértetni, hogy mi nem csak úgy lógunk a világban egy cérnaszálon, amelyet vagy erre, vagy arra fúj a szél, hanem iránya van az életünknek. Küldetésünk van, hirdetni Krisztust, az ő igazságát, s valódi keresztényként élni mindennapjainkat, mindig a közösség érdekében. Elfogadni Isten akaratát, s az élet legnehezebb pillanataiban is szem előtt tartani Brenner János atya újmisés jelmondatát: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik!” (Róm 8,28)

* * *

Iváncsits Tamás zenés drámájának ebben az évben még több előadása lesz: december 13-án a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban, valamint december 15-én Szombathelyen, a Brenner János-emlékév ünnepélyes lezárásaként.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír