Jacques Loew – a dokkmunkás domonkos

1971-ben, VI. Pál pápasága idején lelkigyakorlatot tartott a Vatikánban. Újságírói, írói tevékenységet is folytatott. Példabeszédek és mesék című művében, amely részben önéletrajzi jellegű, ezt írja: „A világot nem lehet jókra és rosszakra felosztani, mivel az egyetlen határvonalat, amely szívünkön halad át, csak Isten ismeri.”

Jacques Loew (1908–1999) vallásellenes, nizzai polgári család egyetlen gyermeke volt, aki Párizsba ment jogot tanulni, hogy ügyvéd lehessen. A tüdővész azonban több évre egy svájci szanatóriumba kényszerítette, ahol elolvasta a Bibliát és felfedezte Krisztust. 24 éves korában, bár addig „tökéletesen ateistának” vallotta magát, egyszerre „hatalmas és csodálatos bizonyságot nyert Jézusban” – írja később egyik könyvében.

Párizsba való visszatérte után belépett a domonkos rendbe; 1939-ben szentelték pappá. Louis-Joseph Lebret domonkos atya kérésére Jacques Loew a Gazdaság és Humanizmus Központ titkára lett, majd, látván, hogy a marseilles-i kikötő dokkmunkásai milyen távol vannak az egyháztól, elhatározta, hogy közöttük fog élni és dolgozni. Ezt 1941-ben meg is valósította, és ő lett az első pap, aki munkásként dolgozott. Később kiadott egy írást, melyben helyzetképet nyújt a munkások életéről Marseilles dokkmunkásai címmel (1943). A kiadvány alapja lett a munkások munkakörülményeinek javítását szolgáló törvénynek – írja a La Croix.

Loew 12 éven keresztül a marseilles-i munkások mellett maradt, ügyelve arra, hogy ne mossa össze a munkásoknak való igehirdetést az osztályharccal. 1946-ban La Cabucelle (Marseilles külvárosa), majd Port-de-Bouc plébánosa lett, ahol több paptársával és világi fiatallal létrehozta annak az intézménynek az alapjait, amiből később a Szent Péter és Pál Munkásmisszió (MOPP) nőtt ki. Az volt a célja, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki a plébániák és a missziók között, és „kitépjék az igazságtalan kirekesztettség gyökereit”, mely megnyomorítja a szegények életét.

Jacques Loew a MOPP kezdeti lépéseit gyakran hasonlította ahhoz a folyamathoz, amikor egy „puhatestű gerinces lénnyé lesz”. „Amikor 1945-ben a munkások közé mentünk, éreztük rajtuk a megkérgesedés, a napi rutin súlyát – írta 1978-ban. – Lassan, fokozatosan elkezdtük lehántani róluk a páncélt. (…) De milyen belső vázzal pótolhatjuk a külső védőburkot? Csakis Isten Igéjével, melyet olvasunk, átgondolunk, megszenvedünk és imába foglalunk.”

Kilenc évvel később a francia pap néhány társával Brazíliába ment (1963–1969), hogy São Paulo ipari külvárosában kis csoportokat szervezzenek Isten Igéje köré. Több MOPP csoport is alakult Toulouse-ban, Noisy-le-Sec-ben, Montfermeil-ben, majd a Szaharában, Kanadában és Olaszországban is… Annak érdekében, hogy továbbra is vállalni tudja értük a felelősséget és kézben tudja tartani őket, Loew atya kivált a prédikáló testvérek rendjéből, de haláláig hű maradt „Szent Domonkos szelleméhez, aki nyitott volt minden nagy missziós kalandra”.

Gyakran volt távol Európától a zsinat alatt, de baráti kapcsolatot tartott fenn VI. Pál pápával, aki 1970-ben meghívta, hogy tartson lelkigyakorlatot a Vatikánban. A Mintha látná a láthatatlant című írása, amely húsz nyelven, 150 000 példányban kelt el, lehetővé tette számára, hogy szerte a világon előadásokat tartson az egyházról és annak jövőjéről.

Újabb fordulatot jelentett életében, amikor 1968-ban René Voillaume, az Evangélium Kistestvéreinek megalapítója felajánlotta neki, hogy szervezzen iskolát intézete tagjai számára. Így született meg a Hit Iskolája a svájci Fribourg-ban. Az intézmény nemcsak szerzeteseket és apácákat, hanem világiakat – egyedülállókat és házasokat egyaránt – fogad az öt földrész mindegyikéről, hogy tanulják, ünnepeljék és megéljék a Bibliát Loew felfogása szerint, aki úgy véli, „egy egész egybegyűlt közösség hatására van szükség ahhoz, hogy Isten Igéje elérje és megváltoztassa egy ember szívét.”

Ugyanezen évek alatt, az ortodox Alexandre Men arra kérte fel Loew-t, hogy minden május elsején tartson előadást fiatal oroszoknak a Bibliáról. 1973-ban átadta a MOPP irányítását, és teljes egészében a Hit Iskolájának szentelte magát. A nehézségek, nevezetesen az afrikaiak számára való vízumszerzés problémái dacára az iskola még 30 évig működött, majd Yamoussoukróba, Elefántcsontpartra költözött.

Jacques Loew soha nem hagyott fel a képzések szervezésével, sem az önképzéssel. A minden élő iránti szeretet hajtotta, elsősorban a legmellőzöttebbek felemelkedéséért küzdött, és sok kereszténynek nyújtott segítséget egy olyan korban, amikor – Gilles Fumey, a MOPP egykori munkatársának szavaival élve – „igencsak imbolygott a hajó”.

Magyar Kurír