…Jankovics Marcellt az adventről, Mikulásról és Santa Clausról

– Ön szerint ugrásszerű ez a térhódítás?
– Nem tudom, érzékelnénk-e ugrásszerű változást, ha statisztikai felmérést készítenénk, de nekem úgy tűnik, ebben inkább folyamatosság van. Magyarországon a háború előtt is született arról írás, hogy bizonyos családokban már „mindegy": az írásban szereplő kisgyerek például azt hiszi, szülei a „Gézuskáról” beszélnek. 1946-ban kicsi fiú voltam, amikor egyszer, december elején megláttam, ahogy egy Mikulás ment a Vérmező túloldalán, a vállán egy fenyőfával. Egészen el voltam ragadtatva tőle, és attól, hogy megláttam; addig azt hittem, csak egy van belőle.

– Mi az oka annak, hogy a Mikulások egyre nagyobb szerepet kapnak, miközben úgy tűnik, a világban és itthon egyre kevesebb szó esik a gyermek Jézusról?
– Ezt a kérdést nem annyira a vallásosság kérdéskörébe sorolnám, ez inkább kulturális hatás. Sok idegen szokást átveszünk. Ami számomra szintén feltűnő, az a Valentin-nap és a Halloween beáramlása. Egyébként egyik ellen sem vagyok, mert beillenek a hagyományba... csak mondanánk inkább Bálint-napot, amely Közép-Európában régebben is a szerelmesek napja volt. A Halloween pedig megvidámítja egy kicsit a halottak napi szokásokat azzal, hogy a körülöttünk „kószáló kísérteteket” beemeli az ünnepbe. Ez a három jelenség hasonló, és jól mutatja a kulturális folyamatok működését.

– A hagyomány szerint a Mikulás december 6-án érkezik, ajándékot hagy a jó gyerekeknek a csizmában. A mostani Mikulások vagy Santa Clausok viszont megérkeznek december elején, és az egész adventi időszakban itt maradnak, sok családban a fa alá is ők teszik az ajándékot. Hogy van ez?
– A Mikulás alakja nagyon összetett. Az elnevezés szláv közvetítéssel érkezett hozzánk, a Felvidékről jön, ezért nevezzük Miklóst Mikulásnak. Az ünnepét eredetileg a kora középkorban karácsony után, Aprószentekkor ünnepelték. Ezen a napon a novíciusok, szeminarista diákok szemlehúnyást kaptak arra nézvést, hogy kiforgassák a rendet: például gyermekeket öltöztettek be papoknak és úgy bolondoztak. Egy idő után az egyház úgy döntött, hogy ezt Szent Miklóshoz kapcsolja, akinek több legendája is szól arról, hogy megsegítette a gyerekeket és a fiatalokat, többek között azokat a lányokat, akik prostitúcióra kényszerültek volna, mert édesapjuk elszegényedett, és nem volt pénze hozományra. Szent Miklósban, vagyis legendás alakjában az Orion csillagképet is tisztelték, amely a téli égbolton ragyog. Az ábrázolásain látható három aranygömb eredetileg nem a pénzre, hanem a három fényes csillagra utal. Nagyon érdekes, hogy a magyar és az európai hagyományban a Mikulás alakjához kapcsolódik egy „ördögi” aspektus is. A ruhája piros, ami a tűz és a pokol színe, a kéményen keresztül érkezik, ezért kormos és füstös. A virgács is nagyon fontos kelléke: az ördög virgácsol. A magyar falvakban szokásos miklósolás során láncot csörget, „Miklós lánccal jön”, vagyis zajt kelt; és az is kicsit ilyen karakterű, hogy a szánkóját rénszarvasok húzzák. Hozzákapcsolódott tehát az alakjához mindaz, ami a téli sötétséggel, a télen fenyegető gonosszal kapcsolatos. Európában az ilyen ördögi vonásokkal felruházott alak Santa Claus, aki eredetileg holland. Neve a Sinterklaas, Sint Nicolaas rossz kiejtéséből ered. A holland protestánsok nem tűrték meg a szenteket, de megtartották Santa Claus alakját, és visszaadták neki azt az ördögi karaktert, amely nem illett a püspökhöz. Később Amerikába is magukkal vitték.

– Akkor tehát Santa Claus valójában európai, aki kivándorolt Amerikába, és most újra meghódítja Európát?
– Igen. Nagyjából akkor, amikor a karácsonyfa elterjedőben volt Európában, tehát az 1800-as évek elején, egy New York-i grafikus megrajzolta a mindenki által ismert Santa Claust, amely így elnyerte végleges formáját. Aztán a finnek „magukra vállalták” ezt az alakot. A népszerűségéhez hozzájárul az is, hogy a gyerekek levelet tudnak hozzá írni, és addig sem a szüleiket gyötrik.

– Ez az idős Télapó figura mintha kiszorítaná a gyermek Kisjézus alakját. Nem lát ebben versengést vagy ellentétet?
– Nem, nagyon szép analógiák vannak. Az adventi koszorúban három lila és egy rózsaszín gyertya van. A rózsaszín a hajnal színe, amely a várandós Máriára utal, aki még nem a fény, de már előre jelzi a fényt. Van is egy nagyon szép magyar vallásos ének, amelyben Mária hajnalban nyugszik, és „alárengeti” a Napot. Jézus maga a Nap, a nappali fény, amely felkel és megszületik. A Mikulás alakja nem ellentétes mindezzel. Teljesen indokolt, hogy ő egy öregember fehér szakállal, mert ő az, aki elmegy – és majd megérkezik a Gyermek. A Télapó név ezt nagyon szépen kifejezi. Az oroszok kommunizmus előtti hagyományaiban is Jézus születésével kezdődött az új esztendő. A XVIII. század közepéig az angolszászoknál is a karácsony volt az újév, ezért van a karácsonynak szilveszteri hangulata, tele vidámsággal és sok pogánynak tűnő hagyománnyal, mint például a csókolózás a fagyöngy alatt. A Mikulás, az öreg Télapó már elvesztette a jelentését, de az ő alakja és Jézus születése feltételezik és kiegészítik egymást.

– Ha kiegészítik egymást, miért nincsenek ugyanolyan súllyal jelen? Miért az „öregember” alakja felé tolódott el a hangsúly?
– Mert ma már vallástalanság van. Másrészt azt hiszem, hogy a hangsúlyeltolódás egyik oka az európai protestánsok, pontosabban a hollandok, az angolszászok és a finnek viszonyulása lehetett a karácsonyhoz, akik nem közvetlenül a Kisjézus alakjától, de a katolikus egyház ünnepétől bizonyos távolságot tartottak. A másik ok pedig az, hogy egy kisgyermek alakja nem tud „versenyezni” üzleti oldalról nézve. Egy páréves kisfiút nem lehetne beöltöztetni ebben a téli hidegben, hogy megjelenítse a Kisjézust, egy felnőtt viszont könnyen beöltözhet Mikulásnak. A Kisjézus alakja ezért is marad meg a betlehemes játékokon, a templomokban és a családokban.

Magyar Kurír