JANUÁR 16.: ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP, "A"-ÉV

Hazai – 2005. január 10., hétfő | 23:16

Minden szentmisében az áldozás előtt háromszor is imádkozzuk, vagy énekeljük Keresztelő Szent János tanúságtételét: Jézus Krisztus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét, bűneit. Ismert a bárány szimbolikus Krisztus-ábrázolása, mégis ritkán gondolunk a hasonlítás értelmére. Különös, vajon az Isten-embert hogyan lehet egy állattal jelképezni, vagy ha mégis, akkor miért nem oroszlánnal, farkassal, bikával, az erőnek, a hatalomnak az állatképeivel?
1. A bárány képe mögött a zsidó vallási fölfogás egy igen régi fogalma, az engesztelő bárány, a bűnbak áll, amelyről Izajás próféta az eljövendő Messiással kapcsolatban jövendölt. Isten szenvedő szolgája lesz a bárány, az a leölésre szánt juh, amely szótlanul áll nyírója előtt (vö. Iz 53,7). Õ vállalja majd magára a világ bűneit, hogy megsemmisítse, eltörölje azokat, miként az a kultikus állat, amelyet a nép bűneiért áldoztak fel, vagy a pusztába vezettek ki. Az Ószövetség ilyen szabadulást ismert, és minden húsvétkor a bárány-lakomával az Egyiptomból való kiszabadulásra emlékezett. Az arám nyelvben a két szó: bárány és szolga egyazon alakú szavak. Mintegy nyelvtanilag is előkészítve azt, ami Jézus személyében lesz valósággá: benne az ószövetségi bűnbakból az emberiség föláldozott, megváltó báránya lesz, dicsőséges, húsvéti bárány, aki örökkön élő Isten. Jézusban egyesül a pásztor és a bárány képe is, mert csak ez az ellentét fejezheti ki hűen Isten végtelen szeretetét népe iránt. Az izajási kép értelmét fejtegette Fülöp diakónus kocsiútján az etióp udvarnoknak, aki azután megkeresztelkedett (vö. ApCsel 8, 26-40). Az engesztelő áldozat fogalma nem idegen a magyar balladák világától sem, gondoljunk csak Kömíves Kelemenné történetére.
2. A bűnökkel terhelt ártatlan bárány képe csak azoknak mond valamit, akik el tudják ismerni a bűnt, annak szomorú valóságát, jelenlétét az életükben. Amikor felelősségre vonták a náci haláltáborok tömeggyilkosait, nem egy így védekezett: „Nem vagyok bűnös, mert parancsra tettem”. A bűntudatot kiölte belőlük a hamis, vak engedelmesség egy felső hatalom kénye-kedvének. A bűnnel szemben tanúsított, manapság gyakori álláspont a felelősség hiánya: fölépül egy ház és összedől, felelős nincs! Elherdált javakért, átgondolatlan tervekért, beruházásokért, évtizedek bűneiért nincs kit hibáztatni, mert helyreállítani fizetni, jóvátenni senki sem akar, a felelős kibújik a felelősségre vonás alól.
3. A bűnt nem könnyű elismerni, beismerni – nyilvánvalóan, hiszen akkor meg is kell bánni, ki is kell valahogyan javítani, meg kell szüntetni, amit sokan egyáltalán nem akarnak. „Bűnös ez az egész világ!” – szokták mondani, „csoda, ha mindenki lop, hazudik, gyilkol?” Bánni csak azt lehet, amit rossznak tartok, s ami valahol mélyen sért engem is, és ami tönkretette az Isten és köztem lévő viszonyt. Nem elegendő bánat az, ha valaki azért fájlalja a bűnét, mert belőle kára származott, vagy mert nem esett jól, vagy mert szégyenkeznie kell miatta. A megbánás végső soron csak Isten miatt lehetséges, tőle kell kérnünk a bocsánatot. „A világ nem ilyen. Mi tettük ilyenné. Én tettem ilyenné” – ahogy a nagysikerű, A misszió című film vizitátor-bíborosa kimondta. S itt következik a legfontosabb mozzanat: a bűnt el is kell törölni! Lehet, hogy valakinek sikerül szakítania a bűnnel, vagy elfelejtenie, mégis valahol megmarad az életében, bántja, nyugtalanítja. Bűneink adósságát vállalta magára Jézus, az Isten báránya, hogy föláldozva önmagát, örökre eltörölje. Ahogy Szent Péter első levelében olvassuk: „A hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak drága vére váltott meg minket” (1,19). Ezért „boldog, aki megmossa ruháját a Bárány vérében” (Jel 22,14).
„A világnak Krisztus kell” - zengi egyik ifjúsági énekünk, hiszen rámutatott Keresztelő János: nézzétek, ő az, akire vártatok, akinek a hiányától szenvedtetek, járuljatok hozzá minden gondotokkal, bajotokkal, bűneitekkel, ő éppen ezért jött, hogy megváltson, hogy megszabadítson! „Õ nem gyönge veletek szemben, hanem hatalmas köztetek” (2 Kor 13,3). Bárcsak komolyan vennénk jelenlétét köztünk, észrevennénk, hogy a Bárány minket néz, „engem néz, egyedül engem kérdez, s egyetlen szó erejéig se mások bűneiről, hanem egyedül a saját bűneimről!” – ahogy Pilinszky írja (in: Szög és olaj, 466): Jézus, Isten Báránya! – Irgalmazz nekünk! Pákozdi István/MK