JANUÁR 9: URUNK KERESZTSÉGÉNEK ÜNNEPE „A”-ÉVBEN

1. „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” – Az ókor egyik csodája volt az efezusi Artemision, Artemisz istennő égből leszállt szobrával (vö. ApCsel 19,35), amelyre mint építményre is hihetetlenül büszke volt a gazdag, ősi kisázsiai város. 356-ban mégis egy őrült, Herostrates felgyújtotta és leégett. Amikor elfogták és vallatták a tettest, csak ennyit mondott: így akartam híres ember lenni. Napjainkban sem hiányoznak olyanok, akik bűntényekkel, sőt terrorcselekményekkel lesznek elhíresültek, ez a hírnév azonban semmiképpen nem jelent dicsfényt számukra. Ma elénk lép az a Jézus, aki a világ leghíresebb személyisége. A szemünk előtt mártózik a Jordánba, Keresztelő János visszatartása, tiltakozása ellenére, hogy azután szimbolikusan megmártózzék az emberi élet minden nehézségében, bajában, betegségében, leprájában, megszállottságában, elhagyatottságában, bűn-magányában. Egész földi életútja a fokról-fokra történő kiüresedés, megaláztatás, kicsinnyé válás, az ártatlanul elítélt bűnös sorsáig, amelyet szintén magára vállalt. „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!”
2. A keresztség egyfajta sors, nem a világ szerint való, nem gyors megdicsőülés, de végső soron mégis megistenülés, örökké tartó hírnév, igazi dicsőség. Ezt kínálja Krisztus a világnak, a megkeresztelkedőnek, legyen akár születése után még öntudatlan kisgyermek, vagy sok mindent kipróbált felnőtt. Jöjj, mártózz meg, bukj alá, merülj el Jézus szenvedésében és halálában és támadj fel vele együtt az új, megtisztult, igazi élet örömére! Nem találunk más magyarázatot, miért is ment Jézus Galileából Jánoshoz a Jordán-partra, csak azért, hogy példát mutasson, hogy előkészítse az igazi keresztséget, a keresztény keresztséget, az övét, a maradandót, az örök életre nyílót. – Hála Istennek, egyre többen készülnek felnőtt módon a keresztség felvételére. Sokszor azonban azt látjuk, ennek oka a párválasztás, valami családi érdek, számítás. Nem is lesz maradandó annak vallási értéke a lelkükben. Miféle előnnyel jár, ha valaki meg van keresztelve? – Egyedül Isten, a benne való újjászületett élet, az igazi boldogság, az igazi emberi méltóság. Ennek a tudatnak ki kell alakulnia a megtérőben, ez az, amiről Izajás próféta jövendöl: „Én az Úr, hívtalak meg téged igazságban, én fogtam meg a kezedet, én őrizlek téged” (42,6). Enélkül nem őszinte a megtérés. Akiről a próféta beszélt, az elsősorban maga a Megváltó Krisztus, de minden keresztény ember is: nem kiált, nem emeli fel a hangját, a megroppant nádszálat nem töri össze, a kialvó mécsbelet nem oltja ki, azaz Jézus szelídségében él, mert ez az egyetlen lehetséges siker. „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!”
3. A keresztség ajándékát egyszer meg lehet kapni az életünkben, azután ismételten meg lehet azt újítani. Hivatalosan tesszük ezt, amikor húsvét vigiliáján (nagyszombat éjszaka) megújítjuk a keresztelési fogadalmunkat, amikor részt veszünk egy ismerősünk keresztelésén, de akkor is, amikor elmegyünk gyónni és az irgalom fürdőjében megtisztulunk vétkeinktől, s visszatérünk a keresztségünkkor kapott ártatlanságunk állapotába. Meg évente egyszer a mai napon is, Jézus keresztsége ünnepén. Az Atya hangja ilyenkor fölöttünk is elhangzik, azt keresztségünk óta joggal vonatkoztathatjuk magunkra is: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!”–- s ezt olyan jó hallanunk, tudnunk, hinnünk benne!
A mai nap kötődik még Vízkereszthez, hiszen a görög egyház szokása volt ilyenkor vizet szentelni, belemártani a keresztet és meghinteni az embereket (egyiptomi keresztények e napon meg is fürödtek a Nílusban, a folyóvízbe mártották gyermekeiket, edényeiket, bizonyos ceremóniával merítettek belőle, hogy házaikba vigyék, és mint orvosságot használják, ld. Bálint S.: Karácsony, húsvét, pünkösd, Bp. 1973, 136). Mindezek a szokások mára elhalványodtak, hitünk alapigazságai azonban nem mehetnek feledőbe. Megköszönjük Istennek, hogy megteremtett, hogy a keresztségben fiává-leányává fogadott, és hogy életünk fölött mindig ott ragyog gondviselő szeretete: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” Pákozdi István/MK