Játékfilm készül Márton Áronról

Kultúra – 2013. december 11., szerda | 14:33

Az egykori gyulafehérvári püspök életét ábrázoló, Dér András rendezésében készülő alkotást legkorábban két év múlva láthatja a nagyközönség – hangzott el a december 9-i csíkszeredai sajtótájékoztatón.

A film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni – ismertették a sajtótájékoztatón a Mustármag megújulás-szolgálat munkatársai. 

2012 őszén született a Népemért vállalom című, Márton Áron püspökről szóló zenemű, melyet azóta már tizenkilenc alkalommal mutatták be Erdély-szerte – számolt be az előzményekről Tarjányi Krisztina. A Mustármag megújulás-szolgálat munkatársa kiemelte: ez idő alatt azt tapasztalták, hogy az egykori püspök egyénisége nagy erővel hat még ma is, egy közösségbe tudja hívni az embereket. Erre az igényre válaszolva döntöttek úgy, hogy hozzáfognak egy játékfilm megalkotásához. A film célja, hogy bemutassa az igazságot hirdető és képviselő püspököt, a népe védelmét hősiesen felvállaló, bátor vezetőt, a vele együtt küzdő, a háborúk, az államosítás, a kollektivizálás kegyetlenségein felülemelkedő nép életerejét, a közösségi élet szépségeit, örömeit. „Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy mindaz, amit Márton Áron egyénisége hordoz, ma is időszerű. Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Segíteni akarjuk a nézőt, hogy a látottakból leszűrje az örök érvényű emberi és isteni igazságokat, a mai élethelyzetekre ezeket tudja alkalmazni, döntéseihez kapjon segítséget. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen” – hangsúlyozta Tarjányi Krisztina.

Mint kiderült: a film forgatása során több mint húsz erdélyi helyszínt keresnek fel, mintegy 140 település lakóit szólítva meg a tömegjelenetek lebonyolításához. A csíksomlyói búcsú megjelenítéséhez Csík-környéki lakosokat vonnának be; csíkszentdomokosi forgatásokhoz pedig felcsíki statisztákat választanak ki. Az elhangzottak szerint a megvalósításban a fő szempont az, hogy elsősorban erdélyi szereplőket, színészeket, szakembereket kérnek fel. Miután minden helyi lehetőséget, erőt megmozgattak, akkor veszik igénybe a magyarországi vagy külföldi segítséget, eszközökben, pénzben, szakemberekben – tette hozzá a közösség tagja.

„Evangelizáció egy játékfilm kapcsán” – ezekkel a szavakkal jellemezte a filmkészítés teljes folyamatát Papp László római katolikus lelkész. Az említett közösség alapítója, aki egyébként a játékfilm forgatókönyvének szerkesztője, elmondta: a film minden jelenete történelmi valósággal épül fel Márton Áron személye köré. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják, kiválasztásuk a későbbiekben történik meg. „Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a főszerepet erdélyi színész játssza” – nyomatékosította a lelkész. Elmondta: a forgatásra való felkészülést egyfajta imaszolgálattal kezdik el hamarosan, amelybe minden erdélyi közösséget bevonnak. Ezt úgynevezett szellemi, lelki előkészület követi, melynek révén segítenek „ráhangolódni Márton Áron szellemiségére” – tájékoztatott Papp László, aki szerint a forgatás a nyár közepén kezdődne.

A legkevesebb 700 ezer eurós költségvetésű film rendezője Dér András, aki 1999-ben a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységéért állami kitüntetésben, Balázs Béla-díjban részesült – írja összefoglalójában Rédai Botond.

A játékfilm a tervek szerint legkorábban két év múlva készülhet el. Aki ennek megvalósításában szeretne közreműködni vagy bármilyen nemű segítséget nyújtani, az a mustarmag2000@yahoo.com drótposta címen jelentkezhet.

romkat.ro/Magyar Kurír