Játékos kontraszttársadalom: keresd a másikban a jót

A rövid, zsebben elférő könyvet a jezsuiták adták ki, az Ignáci Pedagógiai Műhely kiadványsorozatának hetedik részeként. A hat szerző (Koltay Elvira, Papp Zita, Tereza Worowska, Sebők Márta, ifj. Gyorgyovich Miklós, Gyombolai Bálint) a kötetet Sajgó Szabolcs jezsuitának, a közösség „spirituálisának” ajánlja. 

A kötet a közösség történetének rövid bemutatása után táborainak és pedagógiájának taglalására tér át. A közösség életében fontos szerepet játszik a játék, központi elem a játékpedagógia, amit a játékoskönyvük is bizonyít. Mint a kötet írja: „a játék többrétegű (<duplafenekű>) pedagógiai csodaszer is lehet, ha megfelelően kezeljük. A legfontosabb, hogy ne féljünk a játéktól, ne érezzük luxusnak és ne odázzuk el azzal, hogy majd játszunk, ha marad rá idő! Bátran nyúljunk hozzá, mint módszerhez! Ne csak <csereüzletként> alkalmazzunk játékokat. (<Majd játszunk, ha jók lesztek!>) A játék nem csak unaloműzésre szolgál, hanem több gond megoldásához is alkalmas segítséget nyújt.”

A közösség pedagógiájának alapelvei a feltétel nélküli elfogadás és szeretet, a „tiszta lap” alapelve, a jó megerősítése, a személyes szeretetkapcsolat, a nyitott fül, a fiatalosság és közvetlenség, a nemzedéki árkok betemetése, a felelősségtudat, a példaadás, a türelemre, következetességre és közösségre nevelés, a szolgálatkészség és a teljes odaadás, a mindennapi kereszténységre formálás, élményadás, kreativitás, szervezettség, improvizáció, rendszeresség, csapatmunka, folyamatos önnevelés és küldetés. A „keresd a másikban a jót” alapelve az „Irzen”-ben, azaz irodalmi és zenés estekben is megmutatkozik, amikor bárki bemutathatja, mit tud. 

Mindez az évek folyamán, organikusan alakult ki, az igényekre figyelve. A bogár táborainak vezetői általában olyanok, akik maguk is a bogártáborok résztvevői voltak, esetleg még azok is, hiszen az ifitáborok résztvevői már vezetők gyerek- és kamasztáborban. Ahogy azonban nőtt a közösség, egyre inkább felmerült egy vezetőképző igénye. A fenti alapelveket itt is tudatosítják és a gyakorlatba ültetik át. Fontos, hogy a csoportvezető a tábor egy hetében teljes mértékben átadja magát feladatának, és állandóan csoportja, csoporttagjai rendelkezésére álljon – teljesen ingyen, önként vállalva. A bogárban fontos alapelv, hogy nem büntetnek, inkább beszélgetnek a problémás gyerekekkel, és az előző húsz évben a kötet tanúsága szerint ez be is vált. A „problémás gyerekek” ugyanis általában fel akarják magukra hívni a figyelmet, azaz időt kell szánni rájuk. Igyekeznek mindenkinek a jó oldalát erősíteni:

„Nagyon megérintett, mikor arról beszélgettünk, ki tartja magát jónak illetve rossznak a saját szemében, a vezetői szemében, végül Isten szemében. A mi szemünkben, azt hiszem, kivétel nélkül a <jó> oldalra álltak a gyerekek, mikor viszont Isten szemével néztek magukra, egy kivételével mindenki átsétált a „rossz” oldalra. Ez megdöbbentett. Nagyon szigorú képük van a gyerekeknek Istenről. Ettől fogva próbáltam tudatosan közvetíteni nekik, hogy Isten alapvetően nem büntető Isten, hanem szerető.”

Külön hangsúlyt fektetnek a konfliktuskezelésre: „többen esünk abba a hibába, hogy a megoldás helyett inkább elfeledni akarjuk a konfliktusokat, nem véve róla tudomást, tévesen azt gondolva, hogy <ez így keresztényi>. Azonban „a konfliktusoktól nem szabad megijedni, hisz velejárói az emberi kapcsolatoknak, és sokkal több lehetőséget rejtenek magukban, mint gondolnánk”. Ezért is fontos a „haraglánc” megszakítása, hiszen az egyébként szükséges és fontos „törvény megléte még önmagában nem képes kiváltani a bűnös belső változását”. 

A táborok mindig megmozgatják a települést, ahol alkalmat adnak az összefogásra, felrázzák a lakókat, sokszor javítják a pap és a helyi egyházközség viszonyát is. „Hónapokkal a helyi tábor után tudtam meg a plébánostól, hogy az 50-es években alapult faluba akaratuk ellenére telepítették be az ott lakó csángókat és svábokat, két teljesen eltérő kultúra tagjait. Emiatt aztán sosem jöttek ki igazán egymással. Ám a tábor életükben először összefogásra késztette őket, és a plébános elmondása szerint a tábor óta a családok kapcsolatokat kezdtek el kiépíteni egymással, és már barátként köszönnek egymásnak az utcán, a boltban,a templomban.”

A „bogarak” azonban táboron kívül is egy közösségbe tartoznak, és nem csak az évközbeni programok, összejövetelek, métabajnokság, bálok, klubok miatt. A vezetők ugyanis sokszor tartják a kapcsolatot csoportjuk tagjaival. „Tegnap hazaérkezés után az egyik problémás gyerek kiírta msn-re, hogy mindent köszön a Szentjánosbogár vezetőinek. Ez volt a legkedvesebb tábori élményem, hisz a fiú komoly családi problémákkal küzd, és ezek szerint tudtunk valamit segíteni neki, és azzal, hogy felvett msn-re, azt mutatja, szeretné, hogy vele maradjak, és később is segítsek, ha kell.”

„Mindjnyájunk célja, hogy belülről vezérelt, keresztény értékek szerint élő emberek legyünk, amihez az ilyen közösség, mint a Szentjánosbogár, döntő módon tud hozzásegíteni. A táborokban, klubokban, különböző alkalmak során vég nélkül folytatott csoport- és baráti beszélgetések alakítják a résztvevőket, formálják értékhierarchiájukat, és felkészítik az értékek közti választásra a mindennapokban.” A bogárban a hit megéléséről, de a kételyekről is szabadon lehet beszélni. „Minden ilyen tábor után visszakapom a társadalomba és az emberekbe vetett hitem.”

„Isten küldött Szentjánosbogárnak”. A Szentjánosbogár közösség első húsz éve. Ignáci Pedagógiai Műhely VII. 2011, Miskolc. 

Kapcsolódó cikkek: 
Mitől különlegesek a Szentjánosbogár táborai?
Teresa Worowska: A Szentjánosbogár nem a fegyelemre, hanem a szeretetre épít

SzG/Magyar Kurír