Jézus fölemel...

Lehetek önmagamnál kisebb…

A szenvedő Jób panaszkodását halljuk az első olvasmányban. A példás életet élő ószövetségi igaz megpróbáltatásait követően, barátaival vitatkozva fakadt ki. A panaszáradatnak, panaszáradatoknak nap mint nap fültanúi lehetünk, a legtöbbször elég csak megkérdeznünk valakitől: „Hogy vagy?” – és a fájdalmas mondatok az egészségi állapotról, a munkáról, a szomszédokról, avagy az időjárásról áradatként hömpölyögnek, sokszor magukkal sodorva a kérdező maradék jókedvét is. Figyelünk beleérzéssel, keressük a pohár tele részét megmutató szavakat, de sokszor mintha csak a magunk erejét veszítve csökkennénk, elfogynánk. A panaszkodás, a pesszimizmus, a negatív látásmód önmagunknál is kisebbé tesz bennünket.

És lehetek önmagamnál nagyobb…

Szent Pál apostol a korintusiakhoz írt első levelében saját apostoli munkálkodásáról is vall. A „mindenkinek mindene lettem” lelkiségét mutatja be. A gyöngékkel vállalta a közösséget, a gyöngék miatt és az evangélium terjedéséért. A szabadságát feladta, saját függetlenségét odadobta, hogy a szolgája lehessen minden embernek, és így minél többeket megnyerjen az evangéliumnak, Jézus Krisztusnak, nem hivatalnokként, hanem beavatottként. Az önátadás, a szolgálat módjainak keresése az öröm és az örömhír részeseivé tesz bennünket, ha ezen az úton tudunk járni, akár önmagunknál is nagyobbakká tudunk lenni.

Jézus fölsegít…

Márk evangéliumában arról hallunk, hogy Jézus Simon házában gyógyított. A lázasan fekvő asszonyhoz, Péter anyósához Jézus odalép, megfogja a kezét, majd fölsegíti, talpra állítja. Az önmagánál kisebbé lett embert önmagánál nagyobbá teszi. A gyógyulást követően arról értesülünk ugyanis, hogy Péter beteg anyósa azonnal szolgálatba állt. Az, hogy az asszony rögtön a vendégnek szolgált fel, nemcsak a gyógyulását bizonyította, hanem az önátadását, a szolgáló szeretetét is elénk tárja. Az önmagánál kisebbé lett embert (aki itt lázban feküdt) Jézus fölsegíti, egészen önmagánál nagyobbra – a szolgálatra, az önfeláldozásra emeli fel/vezeti el.

Erről számol be a továbbiakban is az evangélista: Jézus betegeket gyógyított, ördögöket űzött ki, de a szeretet gyakorlását kísérte az imádság és megelőzte az igehirdetés. Erre kell törekednünk minden elesettségünkben, minden olyan dolgunkban, amiben önmagunknál kisebbek lettünk, engednünk kell, hogy Jézus úgy lépjen oda hozzánk, úgy segítsen föl, hogy önmagunknál is nagyobbra emeljen. Ennek az útja pedig az önátadás és a szolgálat, a „mindenkinek mindene lettem” szentpáli lelkisége.

Pék Sándor/Magyar Kurír