John Dardis: Ima nélkül elveszítjük a lendületünket

Mire jutottak a tanácskozáson?

A közös terveinket mértük fel a közép-európai tartományfőnökökkel, és megvizsgáltuk, milyen problémákkal küzdünk, mik az álmaink. Csak január óta vagyok az európai rendtartományok konferenciájának elnöke, szóval még új nekem ez a munka. Az északi régió tartományaival a szorosabb együttműködésről tárgyaltunk. Közép-Európában is nagyon jól szervezettek a rendtartományok, de a köztük való összhang, együttműködés hagy kívánni valót maga után. Például közösen léphetnénk fel a romák ügyében, a bevándorlás pedig egész Európát érinti. A jezsuita rend nemzetközi szervezet, így a bevándorlás vagy épp  a szekularizáció és az evangelizáció problémájára is széles rálátásunk van. Viszont nem vagyunk transznacionális vállalat, azaz nem tudunk úgy tervezni, mint mondjuk a Volkswagen. Az egyes tartományok kiválóan működnek, de európai szinten már nehezebb stratégiát kidolgozni.

Elég egy ilyen megbeszélésre két nap?

Természetesen nem. Évente egyszer összeül az összes, 16 európai provincia. Az én feladatom az, hogy támogassam a tartományfőnököket, mint például Forrai Tamást, bátorítsam a kreativitást, és hogy emlékeztessem a jezsuitákat, hogy legyenek egyre személyesebbek, személyesen egyre jobb jezsuiták. Évente egyszer találkozunk a jezsuita konferenciák elnökeivel. Van egy jezsuita rendtartományi konferencia Latin-Amerikában, az Egyesült Államokban, Afrikában, Európában, és kettő Ázsiában. A hat konferencia elnöke évente egyszer ül össze a generálissal egy hétre. Európában öt és fél ezer jezsuita működik, és nyolcvanan-kilencvenen csatlakoznak évente, ami igen soknak számít. Világszerte pedig 17 ezer jezsuita él, azaz a jezsuita a legnagyobb szerzetesrend. Szóval van forrásunk, van miből megvalósítani a terveinket, úgyhogy mernünk kell álmodni.

Mesélne a személyes terveiről?

Több energiát kell fordítanunk az evangelizációra. Az egyháznak fantasztikus üzenete van a világ számára, az evangélium és Jézus Krisztus. A jezsuiták nagyon jók az imádkozásban, de még többet kell imádkoznunk, és beszélniük kell az imáról. Az egyre szekulárisabb társadalomban többet és többet kellene együtt imádkoznunk és beszélgetnünk. Ha hagyjuk, hogy Isten elérje a szívünket, sokkal lendületesebbek, energikusabbak leszünk. Nagy veszély, hogy rengeteg dolgunk van, elfoglaltak vagyunk, és azt állítjuk, nincs időnk imádkozni. Így viszont könnyen elveszíthetjük a lendületünket. A szekurális Európában sokaknak vannak kérdéseik a hittel kapcsolatban, a jezsuita módszer pedig az, hogy az emberekkel tartunk, amikor felteszik a kérdéseiket, csatlakozunk a kérdésfeltevőhöz, nem pedig megmondjuk neki, hogy mit kellene tennie. Ősszel végigjártam az El Caminót, ami nagyon mély személyes hitélményt jelentett. Nem voltam papnak öltözve, mert ugye zarándoklathoz máshogy kell öltözni, de sokakkal beszélgettem út közben, meghallgattam a kérdéseiket. Ez egy nagy jezsuita karizma, meghallgatni az embereket, például a menekülteket, munkanélkülieket is. 1995-ben épp Ruandában voltam az ottani népirtás után, és nagyon megérintett, amikor a menekülttáborban dolgoztunk: rádióadást csináltunk. Több mint egymillióan laktak négy-öt menekülttáborban. Bizonyos szempontból ez ideális helyzet volt, hiszen ennyi embernek készítettük az adást, és mind minket hallgattak. Mostani feladatom az, hogy ezt a jezsuita karizmát minél jobban segítsek kibontakoztatni.

Hogyan tudja használni afrikai tapasztalatait Európában?

A média errefelé nagyon fontos, és Európában is sok menekült van. Teréz anya nagy hatással volt az emberekre, nem csak felkarolta a szegényeket és elesetteket, hanem hirdette az evangéliumot is. Ha törődünk a bevándorlókkal, menekültekkel, az nagyon sikeres módja lehet az evangélium terjesztésének. Márpedig a jezsuitáknak számos iskolája, szociális intézménye van. Európa természetesen nagyon különbözik Afrikától, de itt is vannak szenvedő emberek, itt is vannak megélhetési problémák, sok család van bajban.

Megtapasztalta a keresztényüldözést, amikor Európán kívül szolgált?

Nem, Afrikában nem tapasztaltam meg ezt. Európában a jezsuiták egyik fő küldetése a vallásközi párbeszédben való részvétel. Nehéz kérdés, hogy a fundamentalista iszlámmal például egyáltalán milyen párbeszédre van lehetőség. Az iszlám számos csoportja, követője nagyon nyitott, de mások nagyon zártak. Szerintem ezekkel a zárt csoportokkal a párbeszéd később is igen nehéz lesz. Ha ők nem akarják, akkor tulajdonképp lehetetlen. Van néhány iszlámszakértőnk, akik nagyon is jól ismerik és értik az iszlámot, köztük van, akinek iszlám teológiából van doktorátusa.

Az Európai Unió sem igyekezett eddig felemelni a szavát a keresztényüldözések ellen, habár januárban született egy ilyen határozat.

Igen, ráadásul ugye most a bizottság kifelejtette az EU-s naptárból a keresztény ünnepeket. Azt nem tehetjük, hogy bemegyünk az EU-s intézményekbe, és közöljük, hogy „a katolikus egyház ezt tanítja, szóval ezt kell tennetek”, azt viszont mondhatjuk, hogy mi ezekben az értékekben hiszünk, ezért és ezért, és szerintünk ennek alapján ezt és ezt a kérdést máshogy kellene kezelni. Mondjuk a bevándorlás kérdését. Ha felkészülten, érvekkel, kutatásokkal alátámasztva tálaljuk a mondandónkat, az sokkal hatékonyabb. Nem verhetjük az asztalt, de mondhatjuk, hogy itt egy ajánlás, hozzá egy kutatás, és ennek ezek a kilátásai és előnyei. Az EU-t sokszor kritizálják, hogy Brüsszel messze van az emberektől, és hasonlók. Ez részben igaz, de az én tapasztalatom az, hogy ha akarunk valakivel beszélni az EP-képviselők vagy akár a bizottság tagjai, munkatársai közül, akkor erre könnyen lehetőséget kapunk. Az pedig már rajtunk áll, hogy miként használjuk ki a rendelkezésre álló időt. Szóval nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak. Írországban úgy gondolják vidéken, hogy mindenről a messzi Dublinban döntenek, és biztos Magyarországon is sokan gondolják, hogy a messzi Budapest dönt mindenről, Brüsszel és az EU ugyanez az eset.

Mit gondol arról, hogy Angela Merkel meghaladottnak nyilvánította a multikulturalizmus eszméjét?

A bevándorlók integrációja, beilleszkedése tényleg problémákba ütközik. Ki kell állnunk amellett, hogy keresztény módon bánjanak a bevándorlókkal. Az asszimilációt nem szeretem, az nem igazán működik. Engednünk kell, hogy az emberek máshogy öltözzenek, és megélhessék a saját kultúrájukat.

Működik az integráció asszimiláció nélkül?

Szerintem igen, de ezekben a kérdésekben még jobban el kell merülnöm márcsak azért is, mert Brüsszelben van egy bevándorlással foglalkozó hivatalunk is.

A spanyol jezsuiták tudtommal sikeresen foglalkoznak bevándorlókkal.

Igen, fantasztikusak! Négy-öt ilyen központjuk van Spanyolországban, és segítenek a bevándorlóknak beilleszkedni, nyelvet tanulni, munkát találni. A spanyol jezsuiták nem csupán felszólítják a társadalmat, hogy legyen nyitottabb, vendégszeretőbb, hanem maguk gyakorolják ezt.

Írként hogyan látja az ír egyház helyzetét az ottani botrányok után?

Nehéz időket él az ír egyház, súlyos leckét tanul. Úgy tűnik, nem mindig úgy élt az egyház, ahogy maga hirdette, és ez a különbség botrányos. Azt hiszem, az egyháznak meg kell tanulnia, hogy miként tud bekapcsolódni a közbeszédbe. Nem maradhat ugyanis csendben.

Miként látja a különbségeket Nyugat- és Közép-Európa közt?

A nyugat szekularizáltabb, annak ellenére is, hogy Közép-Európa átélte a kommunizmust. Az emberek ugyanakkor keresik a spiritualitást. Az egyháznak támogatni, kísérni kell őket ebben, mellettük kell lennie, de elsősorban nem úgy, hogy direkt válaszokat ad. Meg kell bíznunk az emberek jóságában. 

Melyik feladatot szerette jobban? Amikor Afrikában dolgozott, vagy a mostani megbízatását, esetleg valami mást?

Talán a ruandai munkát, ami rövid időszak volt az életemben, hiszen csak három hónapig voltam ott. Azelőtt fejeztem be a tanulmányaimat az egyetemen – tévés-rádiós újságírónak tanultam –, és alig vártam, hogy belevessem magam a munkába, végre használhassam, amit tanultam.

Az Európai Jezsuita Provinciák Konferenciájának honlapját itt érheti el.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír