Josefina Molina: Avilai Szent Teréz

2012. május 9., szerda | 14:22

Avilai Szent Teréz (1515–1582) a keresztény misztika legismertebb női alakja, VI. Pál pápa 1970-ben egyházdoktorrá avatta. Josefina Molina csaknem nyolcórás filmje az ő nem mindennapi, küzdelmes életét dolgozza fel, fiatal korától kezdve egészen a haláláig.

Teréz gyakran küszködik betegséggel, rosszulléttel, akik szeretik őt, aggódnak érte, mások viszont megvádolják, hogy akkor lesz beteg, amikor akar, és akkor is gyógyul meg, egyetlen cél vezérli, hogy magára vonja a figyelmet. Teréz betegsége lelki eredetű, abból fakad, hogy nem elégszik meg a mindennapok szürkeségével, hisz abban, hogy a dolgoknak másmilyennek kell lenniük, „nagyobbaknak és heroikusabbaknak.” Ez családi vonás nála, apja és apai nagybátyja is ilyenek voltak, mindig többre törekedtek annál, mint amennyit csupán emberi mércével elérhettek volna. Teréz időnként úgy érzi, hogy a mennyországban van, „teljesen egy az Istennel. Amikor magamhoz térek, éppen csak egy Üdvözlégy idejéig, úgy érzem, a világ a lábam előtt hever, és nagy szomorúságot érzek, mindazokért, akik elvesztek a hitvány dolgok miatt.” Mindezt egy asszonnyal évek óta bűnös viszonyt folytató papnak gyónja meg, aki annyira megrendül Teréz lelki tisztaságától, hogy ráébredve önmaga bűnösségére, meg sem akarja gyóntatni. Teréz azonban figyelmezteti: „Az Úr szemében senki sem nyomorult.” Teréz nem oktatja ki a bűnös papot, végtelen alázattal és szeretettel fordul feléje, reményt adva számára, hogy bármikor változtathat az életvitelén, s akkor az irgalmas Jézus bocsánatban részesíti.

Teréz határozott egyéniség, ha valamit a fejébe vesz, lehetetlen attól eltántorítani, ám tisztában van azzal, hogy ereje nem önmagából fakad: „Nem ismer lehetetlent az, aki engem küldött.” Sugárzó személyisége mindenkire hat a környezetében, vagy szeretik, vagy elvetik, de senki nem közömbös az irányában.  A személye elleni támadások nem keserítik el, még nagyobb elszántsággal töltik el, s az erőt mindig felülről, az Úrtól kapja. Egész tevékenységét meghatározza rendíthetetlen istenhite, az, hogy Jézus Krisztustól  származó küldetése van. Vágyódik a magányra, de érzi, hogy Isten nem a szemlélődésre választotta ki. Ezért alapítja egymás után a kolostorokat a sarutlan kármeliták részére egész Spanyolországban, pedig gyakran szeretne egyedül lenni. Ahogy Keresztes Jánosnak bevallja, „háború dúl a bensőmben. Sosem fáradnék bele az egyedüllétbe. De egy hatalmasabb erő kényszerít az útra.”

Teréz alapvetően derűs személyiség, betölti lelkét a tiszta hit öröme, ám egy pillanat alatt megkeményedik, s szembeszáll mindenkivel, ha úgy érzi, hogy akadályozzák őt az Istentől származó parancs teljesítésében. Rengeteg támadással kell megbirkóznia, elsősorban az egyházi személyek részéről. A történetben az intézményesült, illetve a lelki egyház áll szemben egymással. Nem feltétlenül a hierarchia szerint történik ez a felosztás, hiszen Terézt egyaránt elutasítják, illetve támogatják főpásztorok, egyszerű papok, szerzetesek, szerzetesnők. Vannak, akik azonnal megnyílnak előtte, egyházi méltóságok, papok, megtért úriasszonyok borulnak a lábai elé, kérve az áldását, mások – mint a szeszélyes és dölyfös Eboli hercegnő – lelkét mintha meg sem érintené a Terézből sugárzó szeretet, vagy ha igen, akkor csak konok elutasítást és ellenszenvet vált ki belőlük. A választóvonal a lélekben húzódik, ahogy azt Teréz felismeri: minden azon múlik, hogy az ember mennyire képes saját szívének kapuőre lenni. Ha a figyelmünk elkalandozik, a sátán azonnal befurakszik lelkünkbe a legkisebb résen keresztül is, s elvégzi romboló munkáját. Teréz nem retten meg az ellene folyamatosan zajló támadásoktól, rosszindulatú áskálódásoktól, s vállalva, hogy a gőg bűnébe esik, vallja: az intrikálók „Nem tudnak belelátni a lelkembe, mint az Úr.” Teréz pontosan tisztában van küldetésének nagyságával, feladata összetettségével, s mint kolostori elöljárónő tudja, hogy a lelkek kormányzásához „egyszerre kell engedékenynek és szigorúnak lenni. Bőkezűnek és visszafogottnak, türelmesnek és türelmetlennek, egyszerűnek és fortélyosnak. Ha csak egy is hiányzik, minden zűrzavarba fulladna. De minden egyszerű, ha megvan a szeretet.” Ugyancsak a szeretet alapvető fontosságára figyelmezteti a vezetésével megalapított Szent József-kolostor szerzetesnőit: „E ház pillére az ima. S ez nem azt jelenti, gondolkodjunk sokat, hanem, hogy sokat szeressünk.”

Teréz vállalja a harcot mindenkivel, soha nem hátrál meg a nehézségek láttán, megingathatatlan a hite abban, hogy Krisztus akaratát hajtja végre. Vallja, hogy nem a szegénység a legnagyobb gond, hanem az, ha Istentől eltávolodunk, ez a szegénység okozója is. Időnként elfárad, nehéznek és fájdalmasnak érzi a sorsát, s Krisztushoz fohászkodik: „Meddig, Uram... Megsebzel, de gyógyírt nem adsz, elfáradtam, Uram, kétségek között… Szegény, idős asszony vagyok, és senki sem figyel a tanácsaimra.” Néha nem érti az Urat. Amikor Keresztes Jánost elhurcolják és börtönbe vetik a sarutlan kármelitákkal keresztényietlenül ellenségesen viselkedő sarus kármeliták, panaszkodik: „Nem tudom, Isten hogyan tűrheti ezt, miért bánik ilyen sanyarún a barátaival.” Máskor pedig a „Kérjetek és adatik, zörgessetek és megnyittatik nektek” (Mt 7,7) szellemében követeli Jézustól, hogy tegye tökéletessé: „Ó, én lelkem Ura! Tégy erőssé, hogy többé ne sértselek meg! Nem mozdulok innen, míg nem teszed meg, mit kérek!”

A filmben bemutatott Avilai Teréz sorsa azt példázza, hogy még a legnagyobb szentek élete is küzdelmekkel van teli, a megtérés sosem zárul le, a lélek tökéletesítése egy életen át tartó folyamat, örökös vívódás Isten közelségéért, s hogy valóban őszintén, tiszta szívvel legyünk képesek teljesíteni a tőle számunkra megszabott feladatunkat, azért minden egyes nap meg kell küzdenünk. Hogy örömünket leljük az Úr akaratának teljesítésében, bármi legyen is az. Földi halálához közeledve, az idős, beteg Avilai Teréz így fogalmazza meg hitelvét: „Sok év telt már el azóta, hogy akaratom ennyire eggyé vált Isten akaratával, hogy semmilyen megoszlás nincs közte és lelkem között, hanem mindig teljesen meghajlok az ő jelenlétében. Nem szavakban, nem látomásokkal vagy elragadtatással, hanem úgy, hogy nem keresek sem hasznot, sem nyugalmat a munkában. Mert megértettem, hogy munkám és engedelmességem az Ő kívánságainak nem más, mint az én gyönyörűségem.”

Avilai Szent Teréz
Spanyol film, 1983., 450 perc
Rendező: Josefina Molina
Forgatókönyvírók: Carmen Martín Gaite, Victor García De La Coincha, Josefina Molina
Főbb szereplők:
Avilai Szent Teréz: Concha Velasco
Juana Suarez: Maria Massip
Franciso de la Cruz: Gracián atya
(Kiadta és forgalmazza: Etalon Film, 2012.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
egyszeru-es-szep-bemutattak-csiksomlyoi-papai-szentmise-liturgikus-eszkozeit
Egyszerű és szép – Bemutatták a csíksomlyói pápai szentmise liturgikus eszközeit

A Ferenc pápa által Csíksomlyón celebrált június 1-jei szentmisén használatos liturgikus eszközöket és a Gyulafehérvári Főegyházmegye első, erre az alkalomra készült Evangeliáriumát mutatták be május 24-én, pénteken a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában.

2019. május 24., péntek
a-feltamadasba-vetett-hit-mi-remenyunk-bemutattak-szabo-ferenc-sj-ket-uj-konyvet
Hogy meglássuk a szeretet-Istent – Bemutatták Szabó Ferenc SJ két új könyvét

Május 23-án este az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria és az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egylete Baross utcai székházában tartották Szabó Ferenc SJ „Isten nem halt meg” és „»Mindig neki harangozunk…« – Istenkereső magyar költők és írók” című könyveinek bemutatóját.

2019. május 24., péntek