Joseph Ratzinger – XVI. Benedek: A názáreti Jézus

Joseph Ratzinger rámutat, hogy a két kérdés – Kicsoda Jézus? Honnan jön? – elválaszthatatlanul összetartozik. A négy evangélium ezeket a kérdéseket akarja megválaszolni. Máté és Lukács Jézus családfájának bemutatását ismertetve a könyv írója kiemeli, hogy a két evangélista számára nem az egyes nevek fontosak, hanem az a szimbolikus struktúra, amelyben Jézusnak a történelemben elfoglalt helye lesz nyilvánvaló: „beágyazottsága az ígéret történelmi folyamatába, illetve az új kezdet, amely származását ugyanakkor paradox módon Isten történelmi cselekvésének kontinuitásában jellemzi.” Az angyali üdvözletkor Gábriel arkangyal közli Máriával, hogy a Szentlélek által fogant gyermekében valóra válik Isten korábbi ígérete, „Országának nem lesz vége” (Lk 1,33). Joseph Ratzinger kifejti: természetesen mindig igaz marad az az ige is, amit Jézus mondott Pilátusnak: „Az én országom nem ebből a világból fakad” (Jn 18,6). A világtörténelemben a földi hatalmasságok időnként magukhoz ragadják, „de az országot éppen ilyenkor éri fenyegetés: ők saját hatalmukat Jézus hatalmával akarják összekapcsolni, és éppen ezzel eltorzítják az ő országát, fenyegetik azt. Máskor meg éppen azoknak az uralkodóknak állandó üldözése nehezedik rá, akik semmilyen más országot nem tűrnek, s meg akarnák semmisíteni az erőtlen királyt, akinek titokzatos erejétől mégis félnek.” Ám Jézus országának mindezek ellenére sem lesz soha vége, mert ez a másik ország nem világi hatalomra épül, alapja ezzel szemben csak a hit és a szeretet. „A remény nagyszerű ereje egy olyan világban, amelyet oly gyakran mintha még Isten is elhagyott volna. Dávid fiának, Jézusnak az országa nem ér véget soha, mert benne maga Isten uralkodik, mert benne Isten országa hatol be ebbe a világba.” Az ígéret, amelyet Gábriel Szűz Máriának átadott, igaz, újra és újra beteljesedik.
A nyugalmazott pápa egyetért Karl Barth svájci evangélikus teológussal abban, hogy két pillanat van Jézus történetében, amikor Isten akarata közvetlenül beavatkozik az anyagi világba, a Szűztől való születés és a feltámadás a sírból, ahol Jézus nem maradt ott, és nem enyészett el. Joseph Ratzinger megállapítja: e két pillanat botrány a modern szellem számára, mivel sokan vélik úgy, hogy Isten „hatékony lehet az ideákban és gondolatokban, a szellemi valóságban – de nem az anyagvilágban. Ez megzavar. Itt nincs helye Istennek.” Ám Ratzinger figyelmeztet, hogy éppen erről van szó, hogy „Isten Isten, és nem csak ideák között él. Ennyiben mindkét pontban magának Istennek az isteni mivoltáról van szó.” Vagyis arról a kérdésről, hogy vajon az anyag is a Teremtő hatalma alá tartozik-e? A szerző kifejti: természetesen Istennek nem tulajdoníthatunk semmiféle esztelent vagy értelmetlent, vagy a teremtésével ellentétes dolgot. Ám itt egyáltalán nem ezekről van szó, hanem éppen hogy pozitív tényről, „Isten teremtő hatalmáról, amely átfogja az egész létet.” Ebből a szempontból e két pillanat – a Szűztől születés és a valóságos feltámadás a sírból – a hit próbaköve. Ha ugyanis Istennek nincs hatalma az anyag fölött is, „akkor bizony nem Isten. De megvan ez a hatalma, Jézus Krisztus fogantatásával és feltámadásával pedig új teremtést nyitott meg. Így mint Teremtő a mi Megváltónk is. Jézus fogantatása és születése Szűz Máriától ezért a hitünk alapvető tétele és a remény fénylő jele is.”
Joseph Ratzinger a Megváltó születési helyéről egyértelműen fogalmaz: ha a forrásokhoz tartjuk magunkat, továbbra is nyilvánvaló, hogy Jézus Betlehemben született és Názáretben nevelkedett. Az, hogy a világ megmentője, akiért minden teremtetett – „Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön” (Kol 1,16) – emberi megtestesülésében egy istállóban – vagyis vendégfogadásra alkalmatlan, sőt, méltatlan helyen – jött e földi világra, elgondolkoztathat bennünket, emlékeztethet arra az új értékrendre, amely Jézus Krisztus alakjában, üzenetében rejlik: „Jézus nem oda születik, ahol a világ fontosat és hatalmasat sejt. De éppen ez a mellékes és kiszolgáltatott valaki bizonyul a valóban hatalmasnak, akitől végül is minden függ. Így a kereszténnyé váláshoz hozzátartozik az uralkodó mércék elhagyása, a kilépés abból, amit mindenki gondol és akar, hogy végre belépjünk létünk igazságának fényébe, s ezzel a helyes útra térjünk.”
Részletesen elemzi az emeritus pápa azt az evangéliumi jelenetet, amelyben az öreg Simeon a csecsemő Jézus templomi bemutatásakor megjövendölte Krisztus dicsőséges jövőjét, Máriához pedig így szólt: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben, jel lesz, melynek ellentmondanak – és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai” (Lk 2,29-35). Joseph Ratzinger tényként szögezi le, hogy a dicsőség teológiáját és a kereszt teológiáját elválaszthatatlan kötelék fűzi egybe, „Isten szolgájáé a nagyszerű küldetés, hogy Isten világosságának hordozója legyen a világ számára. De ez a küldetés éppen a kereszt sötétjében teljesedik majd be… Jézus éppen azáltal mutatkozik Isten valódi jelének, hogy az Istennek való ellentmondást magára veszi, magához vonja egészen a kereszt ellentmondásáig.” A szerző rámutat, hogy itt nem csupán múltbeli dolgokról van szó, hiszen korunkban is naponta tapasztalhatjuk, hogy Jézus Krisztus „ma is mennyire az ellentmondás jele, amely végül is pontosan Isten ellen szól. Istent újra meg újra a saját szabadságunk korlátjának tekintik, amelyet le kellene vetni, hogy az ember teljesen önmaga lehessen. Isten és az ő igazsága szemben áll az ember sokféle hazugságával, önzésével és gőgjével.” Isten a szeretet, de a szeretetet meg is gyűlölhetjük, amikor azt követeli, hogy önmagunkat meghaladva lépjünk ki magunkból, emelkedjünk felül gyarlóságainkon, rossz beidegződéseinken. Joseph Ratzinger figyelmeztet: „A szeretet nem romantikus, kellemes érzés. A megváltás nem wellnes, fürdőzés önmagunk élvezetében, hanem éppen megszabadulás az énbe való kényszeres elzárkózásból.” Ennek a megszabadulásnak az ára pedig a kereszt fájdalma. „A fényről szóló prófécia és a kereszt igéje összetartoznak egymással.”  
Elolvasva a kötetet, úgy érezzük, teljesen megalapozott Joseph Ratzinger előszóban megfogalmazott reménye, hogy könyve sok olvasót segíthet a Jézushoz vezető, illetve Jézussal járt útján (Szent István Társulat 2013).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír