Júdás – Az Etalon Film Kft. kiadványaiból

Kultúra – 2009. április 3., péntek | 16:20

Raffaele Mertes olasz filmrendező Jézus közelében címmel négy evangéliumi szereplőről szóló történetet dolgozott fel: A názáreti József; Júdás; Mária Magdolna; Hitetlen Tamás. Mi ezúttal a Júdás című filmet mutatjuk be.

Mertes Jézus virágvasárnapi bevonulásától a keresztrefeszítéséig terjedő egy hét történetét mutatja be, középpontba állítva az őt eláruló Júdás alakját.

A film nyitóképében a szamáron ülő Jézust hatalmas tömeg ünnepli. Elöl Júdás és Péter haladnak, ők Jézus legfőbb hívei. Júdás hite maximális Mesterében, hűsége ekkor még megkérdőjelezhetetlen. Ha kell, az életét, a szabadságát is odaadná érte. Amikor a lázongástól tartó rómaiak, megzavarva a bevonulást, le akarják tartóztatni Jézust – és egyedül csak őt, szabad elvonulást biztosítva a tanítványoknak –, Júdás bátran szembeszáll a felfegyverzett hódítókkal, erőt öntve társaiba és a tömegbe: „Nem kell félnünk a rómaiaktól! Velünk van a Messiás! Engem vigyél! A Messiást nem adjuk!”

Júdás hite kezdetben sziklaszilárd abban, hogy „Isten Jézussal van. Egész hatalmával. Jézusnak csak föl kell emelnie a kezét, és az Úr megmutatkozik. Jézus…, ő az Isten Fia. Láttam, ahogy csodát tett. Vizen járt, halottat támasztott fel. Betániában Lázár három napig volt a sírban, és Jézus feltámasztotta.”
Júdás egy gazdag és befolyásos kereskedő fia, s megvalósítja mindazt, amit Jézus az ő követésének feltételéül szab, elhagyja apját és anyját, lemondva örökségéről, felveszi keresztjét, s követi őt (Mt 10,37-38).

Júdás Jézusba vetett hite azonban fokozatosan gyengül. Mint egykori zelóta harcos ugyanis azt reméli, hogy isteni hatalmával Jézus fellázítja Izrael népét, kiűzi a rómaiakat, s megteremti az önálló zsidó királyságot. A virágvasárnapi ünneplés láttán úgy érzi, eljött végre a cselekvés ideje, ki kell használni, hogy a nép szereti őket, s meg kell rohamozni a római erődöt. Jézus azonban szelíden elutasítja: „Nem, Júdás! Ez nem az öröm ideje, hanem az imáé.”

Júdás Jézus politikai felszabadítót lát Jézusban, de lelkileg képtelen vele azonosulni. Öntörvényű személyiségként magánakciókba lép, így fölveszi a kapcsolatot az őt kitagadó, a legfelsőbb körökhöz tartozó apjával, arra kérve, hogy szerezze meg nekik a kereskedők támogatását. Amikor elbüszkélkedik vele Jézusnak, hogy sikerrel járt, ő figyelmezteti: „Vigyázz Júdás, te nem az Isten akaratát keresed, hanem az emberét.” Eszünkbe juthat, amit Jézus mond többek között Máté evangéliumában Péternek, amikor szenvedésének és feltámadásának első jövendölésekor le akarja beszélni, hogy ez nem történhet meg vele: „”Távozz tőlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!” (16,23) A filmben Júdás tovább vitatkozik Jézussal, ecsetelve, hogy az apja milyen hatalmas és befolyásos ember, s mint ilyen, nélkülözhetetlen számukra. Jézus ezt követően tisztítja meg a templomot a kufároktól (Mt 21,12-13), hatalmas indulat és harag tombol benne, érezni, hogy Júdásnak is akar ezzel üzenni. Mielőtt tettét végrehajtja, szembefordul vele, s odébb taszítja.

Ettől kezdve Júdás bizalma megrendül Jézusban. Nem érti meg annak jelentését sem, hogy Mária Magdolna megkeni a drága nárdusolajjal Jézus haját. A jelenet hűségesen követi János evangéliumát (12,1-8). A filmben vita alakul ki Péter, Júdás és Simon között. Simon egyetért Júdással, aki azt mondja: „Jézus a Messiás. Ezt tudjuk. De egyúttal ember is, igaz? Emberként pedig hibázik.” Péter Júdás ellenpontja a filmben. Õ sem érti mindig Mesterük cselekedeteit, de vallja: „Lehet, hogy most nem értjük. De egyszer megértjük, biztos vagyok benne! Nélküle semmik vagyunk, igaz?”
Hasonlóan vigasztalja Júdást a beteg édesanyja, aki csak hírből ismeri Jézust, mégis, mintha jobban ráérezne tanítása rejtett titkaira, arra, hogy Jézus nem csupán földi dimenzióban gondolkodik, mint a Mestert három éve követő fia. Amikor Júdás Jézus általa hibásnak vélt cselekedeteiről beszél neki, így válaszol: „Lehet, hogy nem is hibák voltak, talán más jelentésük van. Talán olyasmit lát, amit ti nem láttok.”

Júdás azonban megrögzötten ragaszkodik az általa felállított Jézus-képhez, s ezért folyamatosan félreérti Mesterét. Amikor más gazdag családokhoz hasonlóan a lázongástól rettegő Poncius Pilátus Júdás családját is túszul ejti, s azzal fenyegetőzik, hogy kivégezteti őket, ha a nép nem segít nekik felfedni Jézus és tanítványai hollétét, Júdás újra az erejük megmutatására biztatja Jézust. Õ azonban azt válaszolja: „Ne félj, Júdás. Holnap ilyenkorra a túszok szabadok lesznek… Az életemet adom oda sokak megváltásáért.” Júdás ekkor sem érti Mesterét, s nem érinti meg igazán a lelkét az sem, amit Péter mond neki: „Júdás! Júdás! Tudom, hogy aggódsz a családod miatt. Épp ezért hinned kell Jézusban, most jobban, mint valaha. Hallgass ide, Júdás! Jézus… nem is tudom, hogy mondjam, de ő az igazság. Sosem szabad azt hinnünk, hogy fontosabbak vagyunk az igazságnál.”
Amikor az utolsó vacsora kezdetén Jézus megmossa tanítványai lábát (Jn 13,21-30), Júdás nem a mérhetetlen alázatot látja meg ebben, hanem egy vezérhez méltatlan cselekedetet, a szolga szintre való lesüllyedést. Miközben Jézus Júdás lábát mossa, ő igazának biztos tudatában mondja: „Azt hiszem, többé már nem tudsz vezetni bennünket. Árnyéka vagy annak, aki voltál. Gyenge vagy, Jézus. Látom. Vagy talán félsz? Igen… Fél benned az ember. Halálra rémült. Nem tudod, hogy most mit tegyél, ugye? Miért nem ismered el? Csak beszélsz, de nem teszel semmit. Becsaptál minket, Jézus! Elárultad a reményeinket.”

Júdás nem pénzért – hiszen a kapott harminc ezüstöt megvetően Pilátus és a zsidó főpapok lába elé dobja –, és nem is féltékenységből adja fel Jézust a rómaiaknak és a Zsidó Nagytanácsnak, hanem azért, hogy cselekvésre kényszerítse. Amikor a Getszemáni-kertbe a katonákat Mesteréhez vezeti, eltelik büszkeséggel és reménységgel: „Megtettem. Semmit sem sejtenek. Helyetted is győztem, Jézus. Cselekvésre kényszerítelek. Emeld föl hatalmas kezedet! Pusztítsd el az ellenségeinket! Engem is pusztíts el, ha akarsz, de cselekedj! Eljött a királyság!”

Júdás lelkiismerete tiszta, meggyőződéssel vallja, hogy nem árulta el Mesterét. Bizonyos benne, hogy a halál kapujában állva Jézus megmutatja isteni hatalmát, lehívja mennyei seregét, amelynek élén elpusztítja a rómaiakat. A tömegben állva végignézi Jézus Pilátus általi halálra ítélését, megostoroztatását. Találkozik Péterrel, akit önvád gyötör amiatt, hogy félelemből háromszor megtagadta Jézust, ahogy ő azt megjövendölte. Péter számára világos, hogy Jézust megölik. Az még nem, hogy miért, de tudja, hogy ezen már nem lehet változtatni. Figyelmezteti Júdást, hogy kérjen bocsánatot Mesterüktől, ismerje el a tévedését, és azt is, hogy nem szerették őt eléggé. Kettejük beszélgetésének drámaiságát fokozza, hogy az ítélet kihirdetésére váró Jézus többször feléjük pillant, mintha valóban csak arra várna, hogy Júdás fogadja meg Péter kérését, s ő készen áll a megbocsátásra. Ugyanezt kéri Júdás szerelme, Sára is, de ő nem hajlandó beismerni, hogy tévedett, nem tudja kimondani azt, amit Péter, aki a keresztfán függő Jézusra vetett, könnyező tekintettel suttogja: „Szánj meg engem, Uram! Bocsáss meg, bocsáss meg!” Júdás mániákusan hajtogatja: „Jézus nem halhat meg, ő Isten Fia. Nem hagyhatja, hogy megöljék.”
Végzetes tévedésére csak Jézus halála pillanatában döbben rá. Ekkor kiszakad belőle a fájdalmas üvöltés: „Meghalt… Jézus meghalt? Én öltem meg… Nem!”

Júdás úgy érzi, bűnére nincs bocsánat. Reménytelenségében egyetlen kiutat lát, az öngyilkosságot. Felakasztja magát, ahogy Máté evangéliumában olvassuk (27,3-10). Az utána rohanó Péter már nem tudja ezt megakadályozni, kétségbeesetten zokog a himbálózó holttest lábánál: „Júdás! Miért tetted ezt? Miért? Csak Isten adhat nekünk halált!”

Raffaele Mertes Júdása büszke lélek, akire valóban igaz a mondás, hogy nem Isten akaratát keresi, hanem a sajátját, nem figyel az égi jelekre, tekintetét csak a földre szegezi. Senkire nem hallgat, az önfejűségig konok. Ami Jézusban isteni, azt csodálja, de csak annak végtelen hatalma miatt. Nem ismeri fel azonban Mestere valódi, megváltó küldetését, emberi vonásait pedig gyengeségnek tartja. A filmben ábrázolt Júdásból hiányzik az alázat, vagyis az, hogy elfogadja önmagát fény- és árnyoldalaival együtt, s a szerető Isten kezébe helyezze a sorsát. Ezért tragédiája törvényszerű.

Júdás
olasz film, 91 perc, 2001
Rendező: Raffaele Mertes
Forgatókönyvíró: Franco Bernini
Szereplők:
Enrico Lo Verso: Júdás
Danny Quinn: Jézus
Francesco Pannofino: Péter
Aglaia Szyszkowitz: Sára
Matthieu Carriére: Pilátus
Mehmet Gunsur: János
Shel Shapiro: Otoniel
Hames Jaenicke: József
Kiadta: Etalon Film Kft.
Bodnár Dániel/ Magyar Kurír