Juliusz Janusz apostoli nuncius beszéde Benedek pápa megválasztásának első évfordulóján

XVI. Benedek pápa megválasztásának első évfordulója alkalmából bemutatott szentmisénk kedves résztvevői!

Azért gyűltünk össze itt a budapesti Szent István-bazilikában, hogy az egész Katolikus Egyházzal egyesítsük imáinkat és jókívánságainkat szeretett Szentatyánk, XVI. Benedek számára. Ünneplésünk örvendetes módon az örömmel teli húsvéti időbe, Krisztus értünk vállalt áldozatának és az Õ dicsőséges feltámadása megünneplésének idejébe illeszkedik. A feltámadás első tanúi között találjuk Pétert, akit Jézus Krisztus arra választott ki, hogy követői újonnan született közösségének szilárd alapja legyen, amikor azt mondta: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem Egyházamat… Rád bízom a mennyek országának kulcsait.” (vö. Mt 16,15–19) A mai szentmise prefációjának szavaival mély hálánkat fogjuk kifejezni Istennek, aki sohasem hagyja nyáját őrizetlenül, hanem a századokon keresztül vezeti azt, azok kormányzása alatt, akiket ő maga választott Fiának helyetteseivé, és akiket nyájának pásztoraivá tett. Ezekben az időkben, amikor az embereket annyi kétség gyötri: félnek a jövőtől, rémülettel töltik el őket a háborúkról és a terrorizmusról szóló hírek; mi boldogok lehetünk emlékezvén arra, hogy Jézus Krisztus biztosította számunkra a vezetést, Szent Péter minden utódának személyében, aki megerősít bennünket a hitben, aki megtanít bennünket egymás szeretetére és arra, hogy soha ne veszítsük el a reményt.

Amikor a római pápa, XVI. Benedek, az Egyházért és az emberiségért végzett egy éves szolgálatát ünnepeljük, megkísért bennünket a gondolat, hogy valamiféle értékelést végezzünk pápaságáról. Ezt teszik az emberek is, amikor a kormányok és más intézmények teljesítményére tekintek. Nyilvánvalóan nagy megelégedéssel elmondhatjuk, hogy néhány nem minden esetben kedvező jóslat ellenére, a pápa alakja továbbra is vonatkozási pont marad a Katolikus Egyház hívői számára, az egységet kereső keresztények számára és azon más vallású emberek számára, akik arra törekszenek, hogy együttműködjenek az egész emberiség békéjéért és méltóságáért. Néhányan attól féltek, hogy Isten Szolgája II. János Pál kivételes pápasága után, ennek a pápának nem lesz könnyű közvetíteni üzeneteit az átlagember felé. Ennek ellenére azt látjuk, hogy a heti audienciákon résztvevő zarándokok száma folyamatosan növekszik. Mi a titka ennek a váratlan népszerűségnek? A titok a Róma püspökére bízott szolgálat folytatásában rejlik. 2005. április 24-én pápai beiktatási szentmiséjének szentbeszédében XVI. Benedek ezt mondta: „Kedves Barátaim! Ebben a pillanatban nem szükséges, hogy kormányzati programot mutassak be… Az én kormányzati programom nem a saját akaratom megvalósítása, nem a saját elképzelésekre való törekvés, hanem az egész Egyházzal együtt az Úr szavára és akaratára hallgatni, Õáltala vezetve lenni, vagyis, hogy Õ maga vezesse az Egyházat a történelemnek ebben az órájában.”

A pápa olyan Jó Pásztor szeretne lenni, amilyen Jézus maga volt, szeretné a legjobbat nyújtani, azokkal a képességekkel, amelyeket Isten adott neki – műveltség, bölcsesség, emberi melegség – Krisztus szolgálatában és mindenki üdvösségéért munkálkodván. Talán, amikor a pápa 2005. április 24-én beszédjét tartotta, nem mindenki volt annak tudatában, hogy krisztuskövetésének melyik szempontja válik meghatározóvá. De azt ő maga világosan meghirdette mondván: „Miközben az egész emberiség pásztora, az élő Isten, maga vált báránnyá, ő állt a bárányok közé, azok közé, akiket eltiportak és akiket megöltek. Éppen így fedi fel magát, mint az igazi pásztor: Én vagyok a Jó Pásztor… Én életemet adom a juhaimért. – mondja Jézus saját magáról (vö. Jn 10, 14.). Nem a hatalom, hanem a szeretet vált meg bennünket! Ez Isten jele: Õ maga a szeretet.”

A Szentatya, XVI. Benedek, Krisztust mint Isten szeretetének kinyilatkoztatóját szeretné követni, amint Szent János apostol írja evangéliumában: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16). Itt látjuk annak magyarázatát, hogy első enciklikája, a Deus caritas est, miért a keresztény szeretetről szól. Õ ilyen módon szeretne válaszolni arra a kérdésre, amelyet Jézus az első pápához, Simon Péterhez intézett, azokkal a szavakkal, amelyeket az evangéliumban hallottunk: „Simon, János fia, valóban jobban szeretsz engem, mint ezek?” Csupán miután Péter harmadszor is így válaszolt: „Igen Uram, te tudod, hogy szeretlek”, bízta rá Jézus az Egyházát, mondván: „Kövess engem.”

Az emberiség és az Egyház történelme során könyvek lapjainak millióit írták a szeretetről. Található valami újdonság a szeretetről XVI. Benedek ezen dokumentumában? Igen. Egyrészről, úgy tekintettünk Ratzinger bíborosra 23 éven keresztül, mint aki II. János Pál legközelebbi munkatársaként dogozik, és akit úgy jellemeztek, mint valamilyen hajthatatlan embert, aki szigorú a szabályok követésében. Azonban első enciklikájában nem hangsúlyozza a parancsolatok, a szabályok és mindazon dolgok fontosságát, amelyeket nekünk meg kell tenni; ő inkább azt fejti ki, hogy az „erosz” (amely fogalom jobbára a „világi” örömökkel áll kapcsolatban) hogyan alakulhat át „agapé”-vá, ami mindazon jó dolgok adományozása és megosztása, amelyeket birtoklunk, valami, ami Istentől származik. Az enciklika bevezetőjében Benedek pápa ezt mondja: „Az istenszeretetnek e parancsolatát Jézus egyetlen megbízatássá kapcsolta össze a Leviták könyvének felebaráti szeretetről szóló parancsával: ’Szeresd a felebarátodat, mint önmagadat’ (19,8; vö. Mk 12,29–31). Ezek után a szeretet, azáltal hogy Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10), többé már nemcsak egy ’parancsolat’, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, amellyel Isten közeledik felénk. Egy olyan világban, amelyben Isten nevével olykor összekapcsolták a bosszúállást, sőt a gyűlölet és erőszak kötelezettségét, ez a parancs nagyon időszerű és jelentőségteljes.” Ezen fontos dokumentum lezárásában pedig XVI. Benedek hangsúlyozza: „A szeretet az a fény – végső soron az egyetlen –, mely ezt a sötét világot újra meg újra megvilágosítja, és erőt ad nekünk az élethez és a tevékenységhez. A szeretet azért lehetséges, és mi azért tudjuk gyakorolni, mert Isten képmására vagyunk teremtve.” (39) XVI. Benedek is megvallja, hogy II. János Pállal való szoros munkakapcsolatából ő is megtapasztalta Istennek ezt a szeretetét, különösen élete utolsó napjaiban, 2005 húsvétján. Megválasztása után, XVI. Benedek, a bíborosokhoz intézett beszédében ezt mondta: „II. János Pál temetése egy valóban rendkívüli élmény volt, amelyen, bizonyos módon, megláthattuk Isten hatalmát, aki Egyházán keresztül, az összes ember nagy családját szeretné létrehozni, az Igazság és a Szeretet egyesítő erejének eszközével.”

Ratzinger bíborosnak, mint II. János Pál pápa közeli társának, különleges felelőssége volt az Igazság védelmében, de ő mindezt, az Egyház, a pápa és az emberiség iránti szeretetből tette. Most ő, Benedek pápaként, élni és hirdetni szeretné a szeretet igazságát; az igazságot, mely a szeretetről szól. Az a benyomásunk támad, hogy a hit és a szeretet ezen két kiemelkedő tanúja, II. János Pál és XVI. Benedek közti együttműködés nem szakadt meg. XVI. Benedek folyamatosan felidézi Isten szolgája, II. János Pál szent emlékezetét és folyamatosan pártfogását kéri.

Imádkozzunk a kegyes Istenhez, hogy tartsa meg Szentatyánkat ebben a szeretetben, és tegyük mindezt Isten Anyja, Szűz Mária közbenjárását kérve, azokkal a szavakkal, amelyekkel maga XVI. Benedek zárja Deus caritas est kezdetű enciklikáját:
Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja,
Te ajándékoztad a világnak
az igaz világosságot,
Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát. […]
Taníts meg minket megismerni és szeretni Õt,
hogy mi magunk is
valóban szerető emberek
és az élő víz forrásai lehessünk
egy szomjazó világban.
Ámen.