Juliusz Janusz apostoli nuncius beszéde Győrben, Szent László ünnepén

Szent László király ünnepén
2005. június 27.
Győr – Székesegyház

Kedves Püspök Úr!
Kedves Paptestvérek és Hívek!

Amint tudjátok az Isteni Irgalmasság központi szentélyében, £agiewnikiben, a lengyelországi Krakkó városához közel, a magyar püspökök egy kápolnát építtettek, amelynek falára a magyar szenteket és néhány lengyel szentet festtettek. Nagyon fontos ezen a festményen az a tény, hogy számos magyar szent Lengyelországban élt, sőt, néhányan közülük – mint Szent Kinga és Szent Hedvig – Lengyelországban vannak eltemetve, és olyan tisztelet övezi őket, mintha lengyel származásúak lettek volna.

Ezzel a kezdeményezéssel a magyar püspökök azt szerették volna megmutatni, hogy az életszentség legfőképpen az isteni kegyelem műve, mert az ember Isten Fia, Jézus Krisztus áldozatának köszönhetően üdvözül, szentelődik meg, amely kiengesztel bennünket Istennel, az irgalmas Isten fiaivá tesz bennünket.

Ezen a képen egy kiemelt helye van védőszenteteknek, Szent László Királynak, aki Lengyelországban, éppen Krakkóban, született 1040-ben. Apja I. Béla – aki Lengyelországba menekült – feleségül vette Richeza hercegnőt, és ebből a házasságból született Szent László, amint testvére Géza is. Szent László 16 éves korában jött Magyarországra és a korabeli történetírók megerősítik, hogy elsajátította a magyar nyelvet és megőrizte emlékezetében a hagyományokat és a lengyel nép iránti szimpátiát.

Ti tudjátok, hogy életében, akkor is amikor 1078-ban király lett, Szent Lászlónak számos nehézséggel kellett szembenéznie, akár egyes nemesek részéről, akik meg akarták fosztani a tróntól, akár az idegen hódítók részéről.

Azonban Szent László mindenben kitartott, hála hitének és istenszeretetének. Hála neki, az akkor még Magyarországon igen fiatal Katolikus Egyház képes volt megerősödni és az evangéliumra, mindenek fölött a szeretet parancsára alapozott keresztény társadalmat alkotni. Jézus a mai evangéliumban arra tanít bennünket, hogy a törvény legfontosabb parancsa: „Szeresd Uradat Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkeddel és felebarátodat, mint önmagadat!” Szent László nem csupán saját hadseregében és saját királyi hatalmában bízott, hanem a népért és az Egyházért érzett nagy szeretettel megteremtette azokat a struktúrákat amelyek elősegítették a szeretet civilizációjának megalkotását.

Templomokat épített, püspöki székhelyeket alapított, szoros kapcsolatokat tartott fenn a Római Pápával, annyira, hogy II. Orbán pápa a Clermont-i zsinaton Szent Lászlót jelölte ki a Jeruzsálem felszabadítására induló hadsereg élére. Hála Szent László tevékenységének, 1083-ban, VII. Gergely pápa szentté nyilvánította Szt. Istvánt, Szt. Imrét, Szt. Gellért csanádi püspököt és a szent remetéket Andrást és Benedeket. Ez a két utóbbi szent, András-Zoerard és Benedek, nyitrai remeték, bizonyos ideig Lengyelországban éltek, 15 kilométerre attól a településtől ahol születtem. Szabadjon itt megemlítenem, hogy Szent László, lengyelül W³adis³aw, nagy tiszteletnek örvend Lengyelországban. Sok ember viseli az ő nevét és 91 (kis és nagy) települést hívnak W³adis³awow-nak, Szent László településének.

Szent László élete arra tanít bennünket, hogy a politikusok, az országok vezetői, amint mi mindannyian, szentté válhatnak. Az az Európa amelyben élünk a keresztény hagyományban növekedett fel és szent emberek vezették. Sajnos, ma el akar felejtődni mindez, és kontinensünket úgy kívánják bemutatni, mint egy „árvát”, apa és anya nélkül, olyan teremtményt, ahol a Teremtő nem ismert.

A legújabb fejlemények azt bizonyítják, hogy Európának nehéz egy közös egységes alapot találni, mert elfelejtette a szeretet és a szolidaritás parancsát, megfeledkezett keresztény gyökereiről, amelyek a népeket egyesítették. Az Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdításban elhunyt II. János Pál ezt mondta: „Az európai földrész történelmére meghatározó volt az evangélium éltető hatása. „Ha az elmúlt évszázadokra fordítjuk tekintetünket, föltétlenül hálát kell adnunk az Úrnak azért, hogy földrészünkön a kereszténység a népek és kultúrák közötti egység s a teljes értékű ember és jogai előmozdításának elsődleges tényezője volt.” (EIE 108)

Ugyanebben a dokumentumban a Szentatya arra emlékeztet, hogy Európa saját civilizációját számos szent által teremtette meg, akik közül sokan vértanúk voltak. Hogyan ne emlékezhetnénk itt a ti nagyszerű Apor Vilmos püspökökre, aki saját életét ajánlotta, hogy megvédje népetek, a magyar nők méltóságát. Ezek a szentek, ezek a vértanúk – mondja II. János Pál – a remény jelei Európa számára, „mert az ő vértanúságukkal fejeződik ki legteljesebb fokon az ember szeretete és szolgálata, mivel azt bizonyítják, hogy az evangéliumi törvénynek való engedelmesség erkölcsös életet és olyan társadalmi együttélést kelt, amely tiszteletben tartja és elősegíti minden ember méltóságát és szabadságát.”

Tisztelvén Szent Lászlót – akinek az ereklyéjét ebben a székesegyházban őrzik – ma szeretnénk megújítani hitünket, és szent védőszentetek közbenjárása által kérni Istent, hogy segítsen bennünket gyakorolni a szeretet szabályát, mert a hitből és a szeretetből születik az a remény,a melyre annyi embernek szüksége van ezekben a nehéz időkben. Szent László sokat tett a templomok építéséért, hogy méltó helyeket ajánljon az Eucharisztia ünneplésére.

Õ nem csak az anyagi kenyeret, hanem az eucharisztikus élő kenyeret is szerette volna biztosítani a nép számára, hogy ez táplálhassa keresztény életüket. Ebben az eucharisztikus évben törekedjünk arra, hogy hűségesek maradjunk a vasárnapi szentmiséhez, megmutatva másoknak, hogy számunkra vasárnap valóban az Úr napja, olyan nap, amelyen kell találnunk időt, hogy Istent dicsérjük és megköszönjük azokat az ajándékokat, amiket ad. Köszönjük meg az Úrnak, hogy népeinknek a hit, a remény és a szeretet ilyen példáit adta, mint Szent László; ezeket a szenteket akik egyesítenek bennünket és arra emlékeztetnek minket, hogy hol van boldogságunk forrása.

Ámen