Juliusz Janusz apostoli nuncius beszéde Pannonhalmán

Kedves Főapát Úr!
Kedves Bencés Szerzetesek!
Szeretett Hívő Testvéreim!

Tíz évvel ezelőtt ezen az imádságos helyen Isten Szolgája a tiszteletreméltó II. János Pál pápa az ünnepélyes vesperás alatt veletek emlékezett meg a Pannonhalmi Főapátság alapításának ezredik évfordulójáról. Biztosan többen vannak köztetek olyanok, akik emlékeznek erre a nagy pillanatra és az ő első szavaira, amelyekkel hozzátok fordult:

„Nagy örömmel zarándokoltam el ide, Szent Márton hegyére, Pannonhalma ősi monostorába. Együtt emlékezünk meg a lelki élet és a kultúra e történelmi központja alapításának ezredik évfordulójáról, ahol egy olyan hagyomány vette kezdetét, amely töretlenül fennmaradt mind a mai napig.”
Ma ennek a nagy Pápának a szavai még nagyobb jelentőséget nyernek, nem csupán azért, mert az Egyház legnagyobb tekintélye mondta őket, hanem mert tanítását, II. János Pál szent élete erősítette meg. Akik a televízióban követték II. János Pál temetését észrevehették, amint a koporsóra tett evangéliumos-könyv lapjait teljes idő alatt lapozta a szél, amely a szertartást kísérte. A szertartás vége felé a szél olyan erős lett, hogy becsukta az evangéliumos-könyvet. Olyan volt, mintha Isten azt akarta volna mondani, hogy ez az ember az evangéliumot hirdette, a teljes evangéliumot, a teljes Igazságot, és életében valósította meg Jézus Krisztus evangéliumát az Üdvözítő Örömhírét.

A jelenlegi pápa, XVI. Benedek, aki akkor, Ratzinger bíborosként, vezette a temetési szertartást, úgy mutatta be II. János Pál életútját, amint a „Kövess engem!” Jézustól jövő híváshoz való hűség példáját. Valóban, Wojty³a pápa követte Jézust, mint fiatal diák, mint a nácik által kőbányai munkára kényszerített munkás, mint színházi színész, valamint pap, püspök és pápa. Vigasztalást vitt a szegényeknek és a betegeknek. Itt Pannonhalmán is a vesperás előtt megható találkozása volt a Szent Adalbert Otthon időseivel és betegeivel. II. János Pál maga is szerény ember módjára élt, valamint megannyi szenvedést kellett elviselnie a merénylet, a műtétek és az öregség okozta betegségek által. Mindezen körülmények között hűségesen követte Jézust és egységben maradt Vele, legfőképpen az imádság által. Valóban, II. János Pál élete olyan volt, mint egy tökéletes módon megélt evangéliumos-könyv. Ezért kiáltották hívők százezrei a temetés alatt: Santo subito! (Szent azonnal!). Elmélkedvén ezekről az eseményekről is, ma talán jobban meg tudjuk érteni II. János Pál tanításának mélységét és azt az üzenetet, amit ő 10 évvel ezelőtt Pannonhalmán ránk hagyott.

Mire emlékezünk ma a Nagynak is nevezett II. János Pál magyar földönt tett második látogatásából? Lelkipásztori látogatásának mottója: „Reményünk Krisztus!” volt. A pápa fel akarta ébreszteni a reményt a magyarokban, akik nagy örömmel üdvözölték az 1989-es változásokat, a kommunista diktatúrától való szabadulást; azonban új valósággal szembesültek, és az idő előrehaladtával vonakodni és félni kezdtek a jövőtől. A Pápa arra szeretett volna emlékeztetni titeket, magyarokat, hogy hol kell megtalálnotok a remény, az optimizmus és a boldogság forrását. Rómába való visszatérése után, 1996. szeptember 11-én, a szerdai általános kihallgatáson egy rövid összefoglalást adott magyarországi útjáról. Ezen alkalommal II. János Pál ezt mondta:

„Ma szeretném megemlíteni nektek az elmúlt pénteken és szombaton, Magyarországon tett apostoli látogatásomat. Ez az Egyház korának átérzésén való zarándoklat volt: egy utazás, amely a múltban rugaszkodott neki, hogy megvilágítsa a jelent és a jövő felé sugározzon ki. Én magam, pápaságom folyamán, tanúja és szorgalmazója vagyok ennek a történelmi emlékezésnek, amely jövőbeli utunk biztosítéka. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek Pannonhalmára és Győrbe: oda, ahol a magyar nép őrzi ezer éves keresztény hagyományának emlékezetét.”

A pápa nem hozott gazdasági vagy politikai megoldásokat, hanem arra emlékeztetett, hogy követnünk kell az Isten által nekünk kinyilatkoztatott igazságot. Valóban, ugyanebben a beszédben a pápa ezt mondta:

„Róma püspöke Krisztus hírnöke lett a világ útján, annak bizonyosságában, hogy az Evangélium az emberi és társadalmi igazság szava, a szabadság és szolidaritás egyetlen biztos garanciája, az ideológiai szisztémák és politikai rendszerek közepette.”

Ezt az üzenetet a tiszteletreméltó II. János Pál rátok bízta, mert meg volt győződve ezen történelmi hely fontosságáról. Azzal a reménnyel hagyta rátok ezt az üzenetet akkor, hogy ti lesztek a keresztény hit lelki és kulturális alapján álló egyesült Európáról szóló álmának hírnökei.
Tehát ti, bencés szerzetesek és mindannyian, akik kapcsolatban álltok ezzel az ezeréves Apátsággal, II. János Pál pápától megkaptátok teljesítendő feladataitokat. Az első feladatot így írta le a pápa, Rómába való visszatérése után:

„A Pannonhalmi Apátság, Szent Benedek rendjének több másik közösségével együtt, az évszázadok során a kultúra kiemelkedő fénysugara volt, valamint a szabadság és az igazság védelmének fontos szerepét töltötte be, legfőképpen a török invázió és korunkban a kommunista diktatúra folyamán.”

Úgy tűnhet, hogy ma könnyű szabadságban élni és megvédeni az igazságot. Azonban ismerjük, hogy a relativizmus és a fogyasztói szemlélet hogyan rombolják a keresztény értékeket, és hogyan vezetik szinte az anyagiasság rabságába a mi nemzedékünket. Ezért a pápa, a kultúra fénysugarának nevezve ezt a helyet, rátok hagyja annak kötelességét, hogy tanítsátok hogyan kell megismerni és élni a Krisztus által kinyilatkoztatott igazságot; és segítsétek mindazokat akik iránt lelki felelősséggel rendelkeztek, hogy ne hagyják magukat elcsábítani a relativizmustól. Helyesen akartatok emlékeztetni erre a feladatotokra, Szt. Pál apostol Efezusiakhoz írt leveléből választván részletet szentleckéül, amely így tanít bennünket: „Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát, jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban, mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van.” (Ef 1, 9-10.)

A második feladat, amit II. János Pál rátok bízott, az ökumenizmus ügyéről való gondoskodás. Valóban, emlékezvén ebben a ragyogó gótikus templomban ünnepelt „millenniumi vesperásra”, a pápa azt mondta:

„Pannonhalmi zarándoklatom jelentős ökumenikus értéket is öltött. Az első ezredévének végére eljutott Apátság, annak a korszaknak a tanúja, amikor Kelet és Nyugat keresztényei még teljes közösségben éltek. Ez arra sarkall bennünket, hogy emlékezzünk erre a teljes egységre és teljesen felülkerekedjünk a később bekövetkezett megosztottságon.”

II. János Pál ezen felhívásához hűségesen János evangéliumának azt a részét választottátok az igeliturgiára, amely Jézus imáját tartalmazza, amellyel könyörög: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. (…) Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.” (Jn 17, 11b. 23.) Természetesen ez az ökumenikus mű akkor sikerül, ha képesek leszünk úgy szeretni, mint ahogy Isten szeretett bennünket.

Deus caritas est (Isten a szeretet) emlékeztet bennünket első enciklikájában XVI. Benedek pápa, az a pápa aki a ti alapítótok nevét választotta. Az enciklikában ugyanis XVI. Benedek pápa többek között a következőket mondja: „A szeretet „isteni”, mert Istentől jön és Istennel egyesít minket, ebben az egyesítő folyamatban olyan közösséggé, „mi”-vé alakít, mely legyőzi elkülönüléseinket és eggyé tesz, hogy a végén „Isten legyen minden mindenben” (vö. 1Kor 15,28). (DCE n. 18). Próbáljuk tehát megélni ezt a szeretetet először a mi Katolikus Egyházunkban, hogy aztán kiterjesszük ezt másokra is.

Adjunk hálát Istennek és II. János Pálnak, amiért egybegyűjtöttek minket ezen oltár körül, és kérjük a kegyelmet - hogy hűségesek maradhassunk küldetésünkhöz – úgy, mint ahogy Isten Szolgája II. János Pál tíz évvel ezelőtt imádkozott:

“Éljen mindnyájatokban Szent Benedek szelleme, hogy kolsotoraitok testvéri lánca kösse össze Nyugat és Kelet nemzeteit és keresztényeit. Ragyogjon fel szolgálatotok által a béke és a kiengesztelődés szivárványa a Kárpát-medence fölött. Mária, delicia Benedicinorum kísérjen benneteket és vegyen oltalmába a jövőben is.”