Juliusz Janusz apostoli nuncius beszéde Rákoscsabán

Kedves Testvéreim,

Megtiszteltetés számomra, hogy elfogadhatom azt a kedves meghívást, hogy szentmisét celebrálhatok a rákoscsabai főplébániatemplom védőszentje, Nepomuki Szent János ünnepén, aki, mint tudjátok, a gyóntatók védőszentje. A gyóntatót idegen szóval konfesszornak is nevezik, a kifejezésnek azonban van egy másik jelentése is: hitvalló. Az Egyház olyanoknak adja ezt a címet, akik megvallották hitüket az üldözés idején, valamint sokat szenvedtek. A latin confiteri szóból származó kifejezés jelentése az, hogy valaki szóban és tettben megvallotta a hitét.

Nepomuki Szent János nagy bátorsággal vallotta meg a hitét az üldözés idején. Életéről olvasva megrázott az a tény, hogy amikor földi maradványait exhumálták a prágai főszékesegyház kriptájából 1719-ben, megtalálták a nyelvét, amely minden kétséget kizáróan romlatlanul megmaradt. Ez megerősítette a tiszteletének terjedését Európa több országában. Olaszországban például a szentnek több helyen szobra van hidakon és tereken, olyanokon is, mint a római Milvius-híd. Ennek a gyönyörű templomnak a védőszentje papi életén és tanúságtételén keresztül a keresztény identitásunk lényegére hívja fel a figyelmünket: arra, hogy Krisztusban éljünk és valljuk meg őt, aki az út, az igazság és az élet; és éppen ez az élet és igazság az, amiről a mai „Jó hír“, a mai evangélium szól. Ennek a szent gyóntató papnak az ünnepe felhívja a figyelmünket annak a fontosságára, hogy megfelelően használjuk a szavainkat, a szavainkat, amelyek mély meggyőződésünkből és Krisztus iránti szeretetünkből fakadnak. Nepomuki Szent János az életét adta azért, hogy megőrizze a Krisztus üzenetéhez való hűséget a maga teljességében. Az olvasmányban azt hallottuk, ahogy a balga ember szíve felületes, amikor kinyitja a száját nagy gondolatok nélkül, míg a bölcs ember olyan szavakat mond, amelyek a szívéből jönnek. Keresztelő Szent János szól a mai evangéliumban, és az ő nyomdokain Nepomuki Szent János, aki szintén arra törekedett, hogy megvallja a hitét őszinteségben és igazságban.

Magyarországon sok szent és bátor pap élt, aki Nepomuki Szent Jánoshoz hasonlóan hősi tanúságot tett Krisztusról. Nemrégen, a kommunista rezsim idején számos pap vallotta meg hitét és tett tanúságot szentül, bátran is kitartóan. Nepomuki Szent Jánost tisztelve egy bizonyos értelemben mi is lerójuk hálánkat a magyarországi klerikusok szentségéről szóló, gyakran nem is ismert történetekre gondolva, azokéra, akik az üldözés alatt hűségesek maradtak Krisztushoz és üzenetéhez. Elég, ha ehelyütt megemlítjük Meszlényi Zoltán püspököt, vagy a nemrég boldoggá avatott Salkaházi Sárát, de gondolhatunk Boldog Apor Vilmosra és másokra is.

Nepomuki Szent János papi példa és a gyóntatók védőszentje, így alkalmas ez az ünnep arra, hogy bevezessen egy olyan évbe, amelyet főként a papoknak szentelnek. Március 16-án a Szentatya, XVI. Benedek pápa meghirdette a „papság évét”, amely június 19-én, Jézus Szíve főünnepén veszi kezdetét, és amely egybeesik az Egyház egy másik nagy szentje, Vianney Szent János Mária halálának 150. évfordulójával, akit minden pap védőszentjévé fognak nyilvánítani.

Amikor a Szentatya Rómában, márciusban a püspöki és papi szolgálatban testvéreihez szólt, erről a Vianney Szent János pártfogása alatt, papoknak szentelt évről beszélt, és a pap missziós hivatásáról elmélkedett. Kifejtette, hogy az egész Egyház meghívást kapott a misszióra, és minden keresztény erre hivatott, a keresztség, valamint az arra következő bérmálás szentségének erejénél fogva, bár akkor a szolgálati papság lényegét hangsúlyozta, akik Krisztushoz, az Egyház fejéhez lesznek hasonlóvá az egyházi rend szentsége által. Csakugyan, a szentelés által a pap Krisztushoz lesz hasonlóvá, felhatalmazást és erőt kap arra, hogy az Õ nevében és személyében cselekedjen. A tanítás, megszentelés és kormányzás erejét az Egyház szolgálatára kapja: a pap számára mindig az alázat egy forrása lehet, ha tudja, hogy a kezei között Krisztus teste valóban jelenvalóvá válik; amikor prédikál, maga Krisztus az, aki megbízta a jó hír hirdetésével; amikor kimondja a feloldozás szavait a gyóntatószékben, Isten irgalmából merítve az elnehezült szívek vétkét törli el. A felszentelt a papság ajándékában részesül Isten dicsőségére és Isten népének megszentelésére. A Szentatya azonban továbbmegy és kijelenti, hogy bár ez az ajándék szent, nem helyettesíti azt, hogy „szükséges az erkölcsi tökéletesség felé vezető feszültség, egy tökéletesség felé, amely minden pap szívében ott szeretne lakni” (A Szentatya beszéde a Kléruskongregáció plenáris ülése tagjaihoz, 2009. március 16.). A pap emberi személy, és isteni és emberi segítségre van szüksége, hogy mindig meg tudjon újulni az erkölcsi és lelki tökéletesség felé vezető úton.

A legnagyobb ajándék, amit a papjaitoknak adhattok, kedves Testvéreim, az, hogy imádkoztok értük és segítitek a szeretet cselekedeteivel. A világ sok helyén a papoknak az evangéliumot egy olyan kultúrában kell hirdetniük, amely ellenséges és néha a világ szellemének sikerül elfojtani a papok buzgalmát és lelkesedését. Az imáitok segíthet, hogy nemcsak óvja minden pap hivatását, de segíthet felébreszteni az energikus vágyat az evangélium hirdetésére, „akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2a). A papok védőszentjének, Vianney Szent Jánosnak a buzgó tiszteletét ajánlotta az Egyház, annak a nagyon hatásos eszközeként, hogy segítsen nekünk egy éven át a papokért imádkozni.

Vianney Szent János 1786-ban született, sok megpróbáltatás és csapás után lett pap. Az arsi plébánia papjaként életét az imádság, az egyszerű élet és a mindenek felett a nagy szeretet, és a lelkek iránti elkötelezett buzgóság jellemezte. Papi életének középpontja az imádság, a szentmiseáldozat, a Szűzanya tisztelete volt, szegény és egyszerű életét a lelkek Istenhez vezetésére szentelte. Habár először nagy ellenállásba ütközött, a végére szíve és szavai szent eszközök lettek Isten kezében; ezek közvetítették Krisztus életet adó üzenetét. A Krisztussal való radikális egysége, nagy szeretete és buzgósága, az áldozatra kész lelke vezettek végső soron a faluban egy mélyebb megtérés kegyelméhez. Imádkozzunk azért ebben a szentmisében, hogy a papok és gyóntatók két védőszentje, Nepomuki Szent János és Vianney Szent János megújítsa minden pap szívét, és segítsenek itt, Magyarországon is a papoknak abban, hogy megújult odaadásra és dinamizmusra leljenek azért, hogy előkészítsék az Úr útját (Vö. pl. Mk 1,3).

Bátorítani szeretném az itt lévő családokat és fiatalokat, amikor megismétlem Isten Szolgája II. János Pál pápa szavait: „Külön is fölhívjuk a családok figyelmét: a szülők s főként az édesanyák szívesen adják oda gyermeküket az Úrnak, ha az Úr papságra hívja, és örömmel támogassák hivatását, tudván, hogy ezáltal növelik termékenységük keresztény és egyházi jellegét, s bizonyos értelemben megtapasztalhatják Máriának, a Szűzanyának boldogságát: «Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse» (Lk 1,42). A mai fiataloknak azt mondom: legyetek fogékonyabbak a Lélek szava iránt; engedjétek, hogy lelketek mélyén fölhangozzék Krisztus hívó szava; érezzétek meg, hogy Jézus szerető tekintete megnyugszik rajtatok, és kövessétek Õt“ (Pastores dabo vobis 82).

Forduljunk a Boldogságos Szűzanyához, és kérjük az ő hathatós közbenjárását, hogy a papi megújulás és megszentelődés évében kísérje különösen is a papokat. Kérjük Vianney Szent János, és itt különösen is Nepomuki Szent János közbenjárását, hogy a papokon kívül minden megkeresztelt embert segítsenek a megújuláshoz az Egyházban. Együtt, Isten segítségével nagyobb boldogságra és odaadásra lelünk Krisztus megvallásában, valamint nagylelkűséget és tudást kapunk a missziós küldetésünkhöz. Tudjuk, hogy nem könnyű, néha sok zavaró tényező kerül elénk, néha az elnyomás a magánszférába száműzi a hitet akár agresszív módon is, de a mi hitünk Krisztusban gyökerezik. Ezért soha ne felejtsük el Krisztus figyelmeztetését a mai evangéliumból, amely némely fordításban így hangzik: „Az áldjon meg, aki nem szégyenkezik miattam“ (Mt 11,6).

Ámen