Juliusz Janusz apostoli nuncius beszéde a Sant'Egidio közösség ünnepi szentmiséjén

Kedves Testvéreim és Nővéreim,

Minden vasárnap, vagyis az Úr napján lehetőségünk van arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt hét „mindennapiságára”, és sugallatot találjunk az előttünk álló napokra. A mai élet ritmusa nagyon gyors, és minden nap meglepnek bennünket kevéssé tetszetős hírek a gazdaságról, a pénzügyekről, a munkáról. Akik leginkább értenek hozzá, azok sem képesek előre látni, hogy hogyan fog ez a világgazdasági válság lezajlani, amely általában mindig a leggyengébbeket sújtja. Kezd meginogni korunk büszke tézise, amely szerint az ember képes autonóm módon dönteni mindenről, és boldogságot ígérhet. A technikai fejlődés egyesekkel elhitette, hogy képesek a világ minden problémáját megoldani. De mindez kezd meginogni, mert elveszett az emberi értékek, a lelki, erkölcsi értékek fogalma, a család és a természeti törvény értéke. A relativizmus, amelynek veszélyeire annyiszor felhívta a figyelmet XVI. Benedek pápánk, folyamatosan dominál a közvéleményben. Egy bíró eldöntheti, hogy egy gyenge embernek mikor kell meghalnia, olyan atmoszférát teremtve ezzel, amely a népek egészséges hagyományaival, az egyetemes és vallásos elvekkel ellentétes törvényeket részesíti előnyben. Néhány országban az idősek félnek elmenni a kórházba, mert attól félnek, hogy eutanázia áldozataivá válnak. Mindezen aggódások és félelmek elől mi ide jövünk, hogy választ találjunk az aggodalmainkra. És íme, a most vasárnapi olvasmányban Izajás próféta arról biztosít minket: „Íme, én valami újat viszek végbe … utat készítek a pusztában, és folyókat fakasztok a sivatagban” (Iz 43,19sk.). Isten megígéri ezt annak ellenére, hogy a népe, vagyis mi mindannyian, nem engedelmeskedtek a törvényeinek, vétkeztek ellene, visszaéltek a jóságával. De az irgalmas Úr megbocsátja a hűtlenségünket: „Én vagyok az, aki a vétkeidet eltörlöm önmagamért, és bűneidre nem emlékezem többé” (Iz 43,25).

Az egész Szentírás, főleg az Ószövetség tele van az ember hűtlenségének, és ezzel egy időben Isten nagy irgalmasságának példáival. Szerencsések vagyunk, hogy profitálhatunk Istennek ebből a mérhetetlen jóságából, aki mindig befogad bennünket, amikor megtört szívvel keressük őt. De gyakran elfelejtjük, hogy ennek a jóságnak hatalmas ára volt, Isten Fiának, Jézus Krisztusnak az életébe került. Jézusban Isten minden ígérete beteljesül, köztük a számunkra legfontosabb, a megváltás és az üdvösség. Szent Pál apostol világosan kifejezi ezt a szentleckében, amelyet a korintusiakhoz írt: „Isten valamennyi ígérete «Igen»-né vált benne. Ezért hangzik fel általa ajkunkon az «Ámen» Isten dicsőségére” (2Kor 1,20). Isten Fia „igent” mondott az Atyának, hogy keresztáldozata révén kiengesztelje az emberiséget Istennel, ugyanakkor szenvedésével és halálával Õ magára vette és átalakította a szenvedéseinket, gyengeségeinket. A mai Evangélium arra tanít bennünket, hogy Jézus mennyire érzékeny volt az emberi szenvedésre, amikor egy bénát akart meggyógyítani. A mód, ahogyan Jézus eljárt, amikor ezt a szegény embert meggyógyította, lecke kell, hogy legyen a számunkra, hogy hogyan kell megérteni a szenvedést, és hogy életünk prioritása a lelkünk gyógyulása. Nagyon megkapó szavakkal magyarázza az „üdvösség ökonómiáját” Szentatyánk, XVI. Benedek pápa. A múlt héten, amikor a Szent Péter-bazilikában betegekkel találkozott a betegek világnapja alkalmából, többek között ezt mondta: „Gyakoriak és nyugtalanítóak a kérdések, amelyek valójában puszta emberi szinten nem találnak megfelelő válaszra, mert a fájdalom, a betegség és a halál megmaradnak, jelentésükben megfoghatatlanok a lelkünk számára. Ekkor jön segítségünkre a hit fénye. Isten Igéje felfedi számunkra, hogy a rosszat misztikusan átöleli az üdvösség isteni terve; a hit segít bennünket abban, hogy az emberi életet szépnek és méltónak tartsuk arra, hogy teljességében éljük akkor is, ha azt a rossz legyengíti. Isten a boldogságra és az életre teremtette az embert, míg a betegség és a halál a bűn következményeként jöttek a világba. De az Úr nem hagyott magunkra bennünket; Õ, az élet Atyja, kiváltképp az embernek orvosa, és nem szűnik meg szeretettel lehajolni a szenvedő emberiséghez. Az Evangélium megmutatja Jézust, aki a lelkeket a szavával űzi ki, és meggyógyítja azokat, akik megbetegedtek, megmutatva nekik a megtérés és a hit útját annak feltételeként, hogy a test és a lélek meggyógyuljon. Ez a test és a lélek integrált gyógyulása” (2009. február 11.).

A mai Evangélium azt mondja, hogy a farizeusok, látva Jézust, aki megbocsátja a bűnöket, láthatóan megbotránkoztak, és egyenesen azt tartották, hogy Istent káromolja. Nem értették meg az ember integrált, testi és lelki gyógyulásának a jelentőségét. Mi is, akik annyi bajt, annyi betegséget, annyi igazságtalanságot látunk, abba a kísértésbe esünk, hogy mindenekelőtt az ember anyagi jobbulásáról gondoskodjunk. Sokszor helyes azzal kezdeni, hogy segítünk a szegény és elhagyott embereknek mindennapi szükségleteikben, de nem veszíthetjük szem elől azoknak az embereknek a lelki méltóságát, akikkel foglalkozunk. Egyébiránt ha szeretettel segítünk, Isten kegyelme behatol azoknak a lelkébe, akiken segítnünk, szavak nélkül is.

Sok országban, főleg Afrikában követtem a Sant’Egidio Közösség munkáját, és megállapíthatom, hogy megértettétek küldetéstek evangéliumi szellemét. Bizonyos értelemben kiváltságosak vagytok, mert a közösségetek lelkisége szerint akartok jelen lenni a szegények között éppúgy, mint tudományos, kulturális vagy politikai körökben. Szükségünk van a társadalom integrált gyógyulására, amely ma hallatlan problémákkal küzd, és amely főleg a lelki szegénységtől szenved. Az élet sok szektorát lebénítja a gazdasági válság, és a megoldások messze vannak. Azonban felfedezzük, hogy a nehézségek oka az etika, az erkölcsi elvek hiánya. A vadkapitalizmus emberek millióinak életét teszi tönkre, amelyet főleg a szegények éreznek meg. Amíg drasztikus financiális intézkedéseket foganatosítanak, folytatják azon természeti törvények áthágását, amelyek védik az életet a fogantatástól a halálig, és egy olyan életstílust hirdetnek, amely nem felel meg Isten emberiségről alkotott tervének. Ez az egyenlőtlenség, amely az erkölcsi elvek elhagyásával csakis a gazdasági jobbulás irányába erőlködik, nem oldhatja meg a válságot.

Közeledik a Nagyböjt. Szeretnénk kihasználni ezt az időszakot, hogy megvizsgáljuk életünk terveit, és így előbb a saját lelkünk gyógyuljon meg, hogy aztán jobbá tehessük egész egzisztenciánkat. Ezen a nagyböjti úton nagyon hasznosak lehetnek a számunkra a Szentatya, XVI. Benedek pápa gondolatai, aki a 2009. évi nagyböjti üzenetében arra hív, hogy térjünk vissza a húsvéti előkészület ősi gyakorlatához, azaz a böjt gyakorlatához. Az, hogy önként meg tudjuk tartóztatni magunkat az ételtől, annak a jele, hogy a keresztény képes azért lemondani az anyagi javakról, hogy lelki javakat nyerjen. Az üzenetben megerősíti a Szentatya: „Úgy tűnik, napjainkra a böjt gyakorlata veszített lelki értékéből, és egy olyan kultúrában, amelyet az anyagi jólét keresése jellemez, inkább a testi egészséget karbantartó terápiás eszközzé válik. A böjtölés minden bizonnyal javíthatja a testi egészséget, de a hívők számára elsősorban lelki „gyógymód” mindannak leküzdésére, ami megakadályozza őket, hogy önmagukat Isten akaratához alakítsák.” Bölcs szavak ezek, amelyek elgondolkoztatnak bennünket a jelenlegi válsággal kapcsolatban is. A kereskedelem világában gyakran mesterségesen hoznak létre árucikkeket, amelyek nem szolgálják annyira a mindennapi életet, inkább a divat tárgyainak tartják őket annak demonstrálására, hogy az, aki ezeket használja, modern ember. Éppen ezeknek a mesterséges, felesleges dolgoknak a megteremése többszörözte meg olyan tárgyak létrehozását, amelyek nem szolgálják a mindennapi életet, így most a piac válságával elhagyják ezeket, gyárakat zárnak be, és az embereket munka nélkül hagyják. Az ember, aki képes nemcsak a felesleges, de a szükséges dolgokról is lemondani, amilyen az étel, ital, képes lesz megszabadulni saját egoizmusától és szolidárisnak lenni azokkal, akiknek szükségük van a mindennapi kenyérre, lakásra, megfelelő öltözékre. Ahogy a Szentatya mondja a nagyböjti üzenetben: „A böjttel és az imádsággal lehetővé tesszük számára, hogy csillapítani tudja azt a lelkünk legmélyéről fakadó éhséget, amit bensőnkben tapasztalunk: az Isten iránti éhséget és szomjúságot. … Tartsuk fontosnak a nagyböjtöt minden családban és minden keresztény közösségben, hogy általa eltávolítsuk mindazt, ami szétszórttá teszi lelkünket, és megerősítsük azt, ami táplálja a lelket, megnyitva szívünket Isten és a felebarát szeretetére.”

Hálát adunk az Úrnak ezért az találkozásért, amellyel megerősíti jelenlétét, oltalmát és a gyógyulást gyengeségeinkből. Kövessük Megváltónk, Jézus Krisztus útját, aki bár szent és makulátlan volt, azt a példát hagyta ránk, hogy negyven napig böjtölt a pusztában. Tanuljuk meg a mai olvasmányokból, hogy Krisztus a testünket és a lelkünket is meg szeretné gyógyítani. Helyezzük őbelé a bizalmunkat és a reményünket.

Ámen