Juliusz Janusz apostoli nuncius szentbeszéde Chiara Lubich halálának első évfordulóján

A Fokoláre Mozgalom Kedves Barátai,

Megemlékezve annak a napnak az első évfordulójáról, amikor Alapítótok, Chiara hazatért az Atya házába, össze szerettetek volna gyűlni itt az oltár körül, hogy valóban megéljétek azt az örökséget, amelyet ő rátok hagyott. Az Eucharisztiát ünnepelve kifejezettebb módon lépünk be a Fokoláre Mozgalom lelkületébe, mert az Eucharisztia Isten legnagyobb szeretetének az emlékezete, amelyet az embereknek adott, és amint tudjuk, Chiara inspirációt talált nagy Műve számára az eucharisztikus kontemplációban, és egy egész életen keresztül imádta barátját, az „elhagyott”, az Eucharisztiában elrejtett Jézus Krisztust. Jézus teljes küldetése az Atyától rábízott misszióra koncentrált, hogy üdvözítse a világot keresztje és dicsőséges feltámadása által. Az Eucharisztia által éljük meg Istennek ezt az emberekkel való kiengesztelődését, amely egyetlen Fiának műve által jött létre. Jézus felkészítette tanítványait nyilvános működésének három éve alatt prédikációk, példák, csodák és az imádság révén, de azt lehet mondani, hogy jó hírének lényegét emlékezetes búcsúbeszédében mondta el, röviddel a szenvedése, és a szeretet szentségének, az Oltáriszentségnek az alapítása előtt.

Éppen most hallottunk egy szakaszt Szent János evangéliumából, amely Jézus főpapi imáját fogalja magában, amikor Krisztus kibontja küldetésének nagy tervét: „De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,20-21). Kétezer éve az Egyház keresi, hogy megvalósítsa ennek a Krisztustól megváltott emberi családnak ezt a fajta egységét, és bár vannak előrelépések az Egyháznak ebben a művében, Krisztus üzenete a világ nagyon sok lakója számára még ismeretlen. Az Egyháznak a nagy kihívás mindig az volt, hogy hogyan ismertesse meg az evangélium üzenetét amellett, hogy elismeri az ember szabadságát és méltóságát. Egyrészről van világos parancsunk arra, hogy hirdessük, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus műve által megváltotta a világot. Másrészről követnünk kell Isten stratégiáját, amely nem megparancsolja, hanem felajánlja barátságát, szeretetét, üdvösségét.

Isten nagysága és szeretete abban nyilvánul meg, hogy meghívott bennünket arra, hogy együttműködjünk vele az üdvösség művében. Ismerve határainkat, Jézus arról biztosította a tanítványait, hogy útjuk során a Vigasztaló Szentlélek kíséri őket: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek” (Jn 16,13). Nem mindannyian vagyunk képesek arra, hogy teljesen megnyissuk magunkat Isten Lelkének és megértsük azt, amit a Szentlélek rajunk keresztül akar közölni a világgal. Ebben a pillanatban eszembe jut Isten szolgája II. János Pál pápasága, aki többek között a Fokoláre Mozgalom nagy barátja volt. Amikor 1979-ben első alkalommal látogatta meg szülőhazáját, Lengyelországot, az országot a kommunista rezsim szigorú ellenőrzése alatt tartotta, még akkor is, amikor már születőben voltak azok az erők, amelyek változást akartak. Pontosan 1979 pünkösdje volt, amikor II. János Pál szentmise közben Varsó nagy terén kimondta azokat a szavakat, amelyek megváltoztatták a történelmet. A Szentlelket hívva a pápa azt mondta: szálljon le a Szentlélek és újítsa meg a föld színét, majd megállt egy pillanatra, és a kezével a tér felszínére mutatott megismételve, hogy újítsa meg ezt a földet. Tíz évvel később megbukott a kommunizmus, ledőlt a Berlini Fal. A pápa hitt a Szentlélek erejében, hogy az képes átalakítani az emberek életét akkor is, ha emberileg nézve a dolog lehetetlennek tűnt.

A történelem folyamán voltak forradalmak és ideológiák, amelyek meg akarták változtatni a világot, ahogy a francia forradalom, a bolsevik forradalom vagy a fasiszta mozgalom. Kísérleteik azonban kudarcot vallottak, mert a cél elérése érdekében erőszakot, terrort alkalmaztak, és semmibe vették az ember személyes méltóságát, a kollektívség rabszolgájává téve őket. Tervük megbukott, mert programjukból kizárták Istent, vagy Isten helyére az embert helyezték. De nem bukott meg Isten terve, hogy egyetlen emberi családot alkosson, egy igazi testvériséget, amelyért Jézus a mennyei Atyához imádkozott, mielőtt életét áldozta volna a kereszten. Ez a terv személyeken keresztül valósul meg, akik hisznek a Szentlélek erejében és mindenekelőtt hisznek a szeretet isteni erejében. Valóban, amikor Jézus az egységről beszél, aláhúzza, hogy az a szeretetben valósul meg, ahogy János apostol mondja nekünk a mai evangéliumban: „én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél” (Jn 17,23). Alapítótok, Chiara Lubich azt az inspirációt kapta a Szentlélektől, hogy egy olyan életmódot mutasson meg, amely a különböző vallású, kultúrájú és politikai nézeteket valló emberekhez közelít a szereteten keresztül. Az újságíró Franca Zambonini azt írja most megjelent könyvében Chiara Lubich örökségéről, hogy „Chiara számára Isten szeretete nem választható el mások szeretetétől, olyan módon, amely kiszélesedik a legközelebbi testvérektől a legtávolabbiakig, azoktól, akik a hitünkhöz tartoznak, azokig, akik különböző hitet vallanak, vagy semmilyen hitük sincs.”

Istennek hála, az Egyházban és a mai világban sok embert találunk, akik Jézust akarják követni, a szeretetet hősi fokon is gyakorolva, mint Kalkuttai Teréz anya. Mi tehát Chiara és mozgalmának különlegessége a szeretet tanúságtételében? Mindenekelőtt megfogó a karizma eredetisége, amely a szeretetet szolgálja, hogy a személyekhez közeledjen, hogy létrehozza az emberi nem egységét. Majdnem lehetetlen tervnek tűnik, főleg ha egy olyan nőtől származik, aki az egységről szóló álmának kezdetén semmilyen vallási, politikai vagy szociális tekintéllyel nem rendelkezett. De Chiara megalkotta a maga lelki tekintélyét egy olyan evangéliumi stratégiával, amelyet egyszerűségnek hívnak. Magas intellektuális és kulturális képzettsége ellenére az egyszerű kommunikáció útját választotta, a mosollyal, baráti gesztusokkal, a mások felé nyitással, a párbeszéddel. Híresek azok a szavai, amelyeket buddhisták ezrei előtt mondott Tokióban 1981-ben: „A tapasztalatom szíve ez: minél jobban szeretik az embert, annál jobban találják meg Istent; minél jobban megtalálják Istent, annál jobban szeretik az embert.” A szeretet kommunikációinak módozatain keresztül Chiara egyszerűen azt az életet próbálta ki, amelyet Szent Pál tanít a korintusiaknak, ahogyan a szentmise elején hallottuk. A Népek Apostola, az emberiség szakértője, Szent Pál maga is művelt ember, megerősíti, hogy nem a tudomány és a bölcsesség, hanem az egyszerűség, a meggyőződés számít az evangélium hirdetésében. Valóban ezt mondja, hogy: „Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket. A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Õ a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1,21-24).

Az egyszerűség és az alázat, amellyel Chiara összegyűjtötte maga köré tagok ezreit és követők millióit különféle nemzetek, különböző vallások tagjai közül, Mária Műve sikerének a titka. Éppen ma, amikor a világban az erőszakosság uralkodik, amikor a gazdasági rendszerek az irgalmasságot nélkülöző módszerekkel működnek, amikor a szabály az, hogy bármi áron sikert kell elérni, elfogadhatatlan stratégiának tűnik egyszerűséget, őszinteséget, szeretetet ajánlani. Azonban aki hisz Isten erejében, ezzel az egyszerűséggel embereket győzhet meg és a valódi testvériség, tolerancia és béke légkörét teremtheti meg.

Néhányan azt kérdezik, hogy Chiara miért nem indította el a betegek, az idősek és legszegényebbek gondozását, miért inkább az egység előmozdítására koncentrált, amely az egész emberiséget átöleli. Olyan terv ez, amely első látásra túlmutat a mozgalom erején. Biztosan hisszük, hogy ő Istentől kapta a küldetését. És az egység küldetése egyre fontosabb, aktuálisabb dologként jelentkezik, amely nagy egyszerűséget és alázatot kíván. Hallottátok, hogy a Szentatya, XVI. Benedek pápa a világ püspökeihez fordult egy csütörtökön közzétett levélben. Nagyon megérintették azok az ellentétek, amelyek a lefebvriánus püspökök kiközösítésének visszavonása körül keletkeztek, és a pápa nagy alázattal, egy előzmények nélküli gesztussal elismeri a Kúriában elkövetett tévedéseket, valamint megmagyarázza, hogy miért akarta az irgalmasságnak ezt a gesztusát tenni. Többek között azt mondja: „Szükséges volt ez az intézkedés? Valóban prioritás volt? Nincsenek talán fontosabb dolgok is?” Ezekre a kérdésekre a pápa így válaszol: „Az embereket Istenhez vezetni, Istenhez, aki a Bibliában szól: ez a mindenek felett álló és alapvető prioritása az Egyháznak és Péter utódának ebben az időben. Ebből vezetődik le logikus következményként, hogy a hívők egységét a szívünkön kell viselnünk… Ehhez adódik hozzá az a szükségesség, hogy mindenki, aki hisz Istenben, együtt keresse a békét, próbáljon közelebb kerülni egymáshoz, hogy együtt juthassanak el, Istenről alkotott képük eltérőségében is, a Fény forrásához – ez a vallások közti párbeszéd. Aki szeretettel hirdeti Istent, «egészen a végsőkig» tanúságot kell tennie a szeretetről: szeretettel szentelje magát a szenvedőknek, utasítsa vissza a gyűlöletet és egyenetlenkedést – ez a keresztény hit szociális dimenziója, amelyről a Deus caritas est enciklikában szóltam.”

Ezeket az ennyire alázatos és ennyire határozott szavakat hallva, a Fokoláre Mozgalom teljesen megerősítve érezheti magát karizmájában, amely az egység előmozdítására irányul, tevékenységében és a módban is, amely révén Mária Műve megvalósul, amely Chiara Lubich inspirációjának, szenvedésének és szeretetének a gyümölcse. Alapítótok a művét Máriának akarta ajánlani, mert benne látta az egyszerű, mélyen hívő asszony példáját, aki képes szeretni a végsőkig. Tevékenysége közben Chiara nyilvánvalóan megerősítést és jóváhagyást kapott az útján Isten szolgája II. János Pál pápától. Ez a pápa, aki messziről jött, a Mulieris dignitatem enciklikában a „női géniuszról” beszélt, amely a nőket képessé teszi különleges áldozatokra és egészen forradalmi gondolatokra. Mária példáján Chiara megvalósította a Jézusnak ifjúkorától adott „fiat”-ját. Egész géniuszát az egység szolgálatának szentelte. Egész Művét Jézus és Mária kezébe helyezte. A 2002. október 15-i találkozón Chiara így fejezte ki magát: „Ha végrendeletben kellene egy «örökséget» hagynom, akkor ezt hagynám mindannyiótoknak: a köztünk lévő Jézust. Érzem, ahogy Mária életet adott Jézusnak, úgy Mária Műve életet adott Jézusnak, aki lélekben közöttünk van. Ennek a máriás karizmának a gyümölcsét hagyom rátok, a köztünk lévő Jézust.”

Az Egység megalkotására a világban Chiara az egység, a bizalom és az egyszerűség atmoszféráját alkotta meg, először magában a Mozgalomban. A Mozgalom tagjainak, mielőtt prédikálni és az egység megvalósítására indulnának a világba, meg kell tanulniuk, hogyan éljenek nap mint nap testvériségben és az anyagi javak közösségében is. Hogy meg tudjuk osztani a lelki és anyagi gazdagságunkat másokkal, aszkézisre és áldozatkészségre van szükség. Az, hogy tudunk élni egy mosollyal az arcunkon, egy adomány, amely megkülönböztet benneteket és megkönnyíti a küldetéseteket. Ezek az evangélium hirdetésének Chiara „női géniusza” által megtalált formái. Most, hogy Chiara hazatért az Atyához, azt kérdezhetitek, hogy mi lesz a Mozgalommal. Azt gondolom, hogy nem kell aggódnotok, ha szem előtt tartjátok, amit Chiara a 2002-es találkozón mondott: „Ennek a máriás karizmának a gyümölcsét hagyom rátok, a köztünk lévő Jézus. A karizma ott van, ahol «ketten vagy többen» vannak (Jézus megígért jelenléte, akik ketten vagy többen összegyűlnek a nevében, Mt 18,20). Akkor ő fogja megmondani, hogy mit kell tennünk. A Szentlélektől vezérelt embereknek kell lennünk. Majd Jézussal közöttünk, ki tudja, Õ mit fog tenni.” Azt lehet mondani, hogy vannak külső jelek, amelyek garantálják a helyes utat, amelyet Chiara halála után jártok. Az új vezetőtöket Maria Emmaus Vocénak hívják. Azt lehet mondani, hogy már az új vezető nevében ott van a jelzés: ő, mondjuk úgy, Chiara „hangja” (voce), aki folytatja lépteitek vezetését. De ahogy fent említettem, mindenekelőtt ott van Jézus Lelke, ott van Mária, Isten Anyja, akik erőt és reményt adnak nektek.

Most a húsvéti előkészület idejét éljük. Jézus áldozatáról elmélkedve erőt meríthetünk Chiara tapasztalatából is, aki átélte a „sötét éjszaka” idejét is, ahogyan sok más misztikus. Használjuk ki ezt az évfordulót, hogy erőt merítsünk ebből a fénylő példából, hogy tudjuk Istennek ajánlani az életünket, hogy tudjunk részt venni az Egyház életében, hogy tudjuk feláldozni az egoizmusunkat, hogy előmozdítsuk a Krisztus által akart utat az egység felé. A világnak szüksége van Istenre és a világnak szüksége van arra, hogy meglássa bennünk Istent.

Ámen

Kép: Bartus Sándor