Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius homíliája Boldog Mór püspök főünnepén

A Pécsi Egyházmegye alapításának egy éven át tartó millenniumi ünnepén most azért gyűltünk össze, hogy hálát és köszönetet mondjunk, felemeljük értelmünket és szívünket Istenhez, kegyes Atyánkhoz, Fia, Jézus Krisztus, a Megváltónk révén, valamint a Szentlélekben, aki Urunk és Életadónk.

Isten Szolgája, II. János Pál pápa a Novo millenio ineunte, Az új évezred kezdetén kezdetű apostoli levelében kiemelte a jubileum fontosságát, amikor arról beszél, hogy ez az időszak a megújulás ideje. A jubileumi évben, írja a Szentatya, „ideje tehát, hogy minden egyház – így a Pécsi Egyházmegye – megvizsgálja saját buzgalmát, elgondolkodva azon, amit a Lélek ennek a különleges kegyelmi évnek a során mondott Isten népének“ (NMI 3).

Egy jubileumi év mindenki számára rendkívüli időszak. Ha meghirdetnek egy jubileumi évet, az életben a hétköznapi idő, a hétköznapi utak és lépések kerülnek reflektorfénybe… rendkívüli időszak kezdődik, amelynek jelei: megtérés Istenhez, az adósságok elengedése, a szolgaságból való felszabadítás, és a földeken hagyott javak odaajándékozása.

A jubileumi év ragyog és rendkívüli, mert mai életvitelünk határozottan más, ellentétes azzal, ami kulturálisan a társadalom számára megszokott és kényelmes. Minden alkalommal, amikor egy emberi lény kibékül Istennel, minden alkalommal, amikor bocsánatot kér vagy megbocsát, minden alkalommal, amikor a személyes önzés helyet ad a közös jó számára, mindig és minden alkalommal, amikor egy éhes ember jóllakik, akkor a hajtás gyönyörű, színes virágokba borul, megjelenik a jubileumi öröm.

Kedves Testvéreim, az Egyházmegye a történetének egy nagyon különleges időszaka ez, Jézus szavai visszhangzanak a szívünkben, aki egy nap, miután Simon bárkájáról beszélt a tömeghez, meghívta az apostolt arra, hogy a fogásért evezzen a mélyre: „Duc in altum!”, „és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló“ (Lk 5, 4.6). „Duc in altum!” – „Evezz a mélyre!” Ezek a szavak szólnak hozzánk ma, és arra hívnak bennünket, hogy hálával emlékezzünk a múltra, hogy lelkesedéssel éljünk a jelenben, és hogy bizalommal tekintsünk a jövőbe: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13, 8).

A Millenniumunk alkalmából lényegében azt ünnepeljük, hogy Isten szava az utóbbi ezer évben valóban gyökeret vert hívő népünk életében. Ma, Isten igéje, amelyet hallottunk, Jézus apostoli tevékenységének a rövid összefoglalása. Jézus városról városra, zsinagógából zsinagógába ment, prédikált, gyógyított, ördögöket űzött ki és hirdette Isten országát. Ránézett a tömegre és megesett rajtuk a szíve, mert mint a pásztor nélküli juhok, elhagyottak és zavartak voltak.

Jézus hiszi, hogy megnyugvást adó utat kínál, egy üzenetet és egy életpéldát, amely Isten országába fog vezetni, egy emberi vágyódásainkhoz méltó élet útját. De tudja, hogy egyedül nem fejezheti be a művet, ezért azt kéri a tanítványitól, hogy imádkozzanak Istenhez, hogy küldje a szükséges munkásokat az aratásába. Jézus világosan beszél arról az értelmet és célt kereső elemi egyetemes emberi szükségről, amelyet a tömeg képvisel. A segítséget keres a hívők közösségében, amely kész arra, hogy hirdetője és gyakorlója legyen ennek az útnak: ez a végtelen megbocsátás és a feltétlen szeretet útja, amely tevékenyen és erőszak nélkül keresi az igazságot ezen a világon, a halálig, és az örök élet reményében. Jézus azt kéri a tanítványaitól, hogy csatlakozzanak Isten tervéhez, hogy segítsenek a hívők közösségét formálni, hogy az emberi családot Isten országába vezesse.

Amikor Boldog Mórnak, az Egyházmegye második püspökének az ünnepét ünnepeljük, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy ő olyasvalaki volt, aki meghallotta Jézus szavát, hogy hívő hirdetője és gyakorlója legyen ennek az útnak, egy Isten által küldött munkás legyen a magyar nép aratásában, együtt olyan szent püspökeinkkel, mint Szent Adalbert vagy Szent Gellért. Ezek a szentek segítettek minket a tanúságtételük által, hogy vágyjanak a kereszténység alapvető értékeire, és nagy odaadással és meggyőződéssel vezessék Isten népét az Istentapasztalat felé. XVI. Benedek pápa mondotta a szentekről szólva, hogy rájuk kell tekintenünk, mivel „ragyogó példái annak, hogy felébresszék bennünk a nagy vágyakozást arra, hogy hozzájuk hasonlóan boldogan Isten közelségében éljünk, az ő fényében. Isten barátainak nagy családjában” (A római egyház első vértanúi emléknapja, 2009. június 30.).

Szükséges, hogy megfontoljuk szeretett második püspökünk, Boldog Mór példáját. Lelkipásztori buzgósága, amelyet bencés lelkiség vezérelt, arra sarkallta őt, hogy észrevegye az evangelizáció számára adódó számos kihívást és lehetőséget. Pécsi püspökként itt töltött évei alatt Boldog Mór hatalmas örökséget hagyott ránk. Életének minden aspektusát az evangélium terjesztése, az ember üdvösségének és népének szolgálata vezette. Boldog Mór története arra bátorít bennünket, hogy higgyünk Istenben, ő legyen az első az életünkben, azt ne külső erők határozzák meg. Minden nap arra biztatja a híveket, hogy teljesebben Isten útján járjanak. Mivel bencés volt, Boldog Mór lelkipásztori tevékenységét Szent Benedek elveiből merítette, aki azt mondja, hogy a döntéseket nemcsak az idős, hanem a legfiatalabb szerzetesek meghallgatása után kell meghozni. Így mindig előnyben részesítette a klerikusok és laikusok részvételét a megyéspüspök vezetése alatt. Mi – püspökök, papok és hívek – különböző adományokkal és különböző szerepekkel vagyunk az Egyház szolgálatában. Ez az oka annak, XVI. Benedek pápa, kihangsúlyozva az Egyház különböző tagjainak a szerepét, nemrégiben azt fejtette ki, hogy „a papok és a világiak sajátos identitását a szolgálati papság és az egyetemes papság között fennálló lényegi különbségnek a fényében kell szemlélni. Ennél fogva fontos, hogy elkerüljük a papság szekularizációját és a világiak klerikalizálását” (XVI. Benedek pápa az észak-kelet brazíliai püspökökhöz, 2009. szeptember 17.). A papság évében pontosan különösen is érzékenynek kell lennünk az iránt, hogy szorosan kövessük pásztoraink példáját. „Akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak” (Lk 12, 48). Nekünk magunknak kell a hivatásunkhoz méltó élet példáját adnunk.

Ez az, amit a mai szentleckében, Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelében hallottunk. Azt mondja, hogy „Mi egy testet alkotunk Krisztusban, egyenként viszont egymásnak tagjai vagyunk. Az Istentől kapott kegyelemnek megfelelően azonban különböző kegyelmi ajándékaink vannak” (Róm 12, 5). Mindegyikünk kapott ajándékokat, és a kapott kegyelemnek megfelelően, amellyel megáldottak bennünket, felelősségünk, hogy együtt kamatoztassuk talentumainkat és adományainkat Krisztus Teste, az Egyház szolgálatára. A Millennium ünneplése mindannyiunkat – papokat, szerzeteseket és világiakat – arra hív, hogy újra rábízzuk magunkat az evangelizációs misszióra, részesüljünk Isten Igéjében, valamint elhozzuk másoknak a reményt, irgalmat és üdvösséget, amelyet Jézus Szívében találunk. Ezer éves történelmünk tanúsítja, lehetséges beteljesítenünk ezt, ha bízunk Jézus Krisztusban és az Ö szolgálatába állítjuk magunkat.

A Pécsi Egyházmegye története szorosan összefonódik a nagy magyar nemzet történetével, amely állami kereteit tekintve Szent István király megkoronázásával kezdődött 1000-ben. Ahogy azt mindenki jól tudja, a Magyar Királyság alapítása főként két vezetője életszentségéhez köthető: Szent Istvánéhoz és Szent Imrééhez. A történelemből azt is tudjuk, hogy ezt az egyházmegyét olyan földön alapították, amely a keresztények jelenléte révén a IV. század óta, már a magyarok bejövetele előtt is áldott hely volt.

Isten Szolgája II. János Pál pápa kiemelte abban a homíliájában, amelyet az Egyházmegye híveinek 1991-ben tartott, hogy ennek az Egyházmegyének a történetét végigkísérte az itt élőknek az Egyház ellenségeivel szemben tanúsított ellenállása, különösen a török hódoltság idején. Egy kemény – és gyakran vad – katolikus- és keresztényellenes légkörben virágzott a katolikus hit ezen a vidéken. Ennek a részegyháznak a vibrálását felgyorsította más nemzetek, horvátok, németek és szlovénok jelenléte, kísérve a különböző kulturális hagyományú és hátterű emberek lelkipásztori ellátásával. Örülök, hogy azt mondhatom, hogy ez a kiváló hagyomány még mindig nagyon jól tartja magát.

Kedves Testvéreim, a kérdés, amelyet fel kell tennünk: hogyan tudják a XXI. században a Pécsi Egyházmegye keresztény közösségei hordozni a jubileumi lelkületet?

Azt szeretném javasolni, hogy sajátos életutunk példája Izajás próféta orákuluma legyen, teljesüljön be Jézus messiási víziójának az ígérete napjainkban, és az evangelizáció, valamint az új evangelizáció révén a megtért Szent Pál lelkületével odaadóan szolgáljuk az emberiség nagy családjának a jólétét.

Ennek a jubileumnak az igazság üzenetét kell elhoznia, amely annak a hozzáállásnak az ellenszere, hogy bezárkózzunk, hogy megvédjük magunkat a szertelen konzumizmus betegségétől, és az „én vagyok az első” politikájától. A szeretet nyelvét, az áldozat és a tolerancia evangéliumát hirdetni és gyakorolni kell.

Ez a jubileum legyen a szabadulás ideje, amelyet ki kell terjeszteni a meg nem születettekre is. Nekünk, akik örülünk az élet kegyelmének, meg kell védenünk azokat, akiknek joguk van élni, és az abortusz bűne fenyegeti őket, amely korunk nagy bűne. Meg kell védenünk a gyermekeket, akik megszülettek, akikkel visszaélnek, és akiket elhanyagolnak, vagy gyermekmunkára köteleznek. Támogatnunk kell a nők méltóságát, akik némely kultúrában a nemük miatt értékelnek le. Arra hívlak meg benneteket, kedves Testvéreim, hogy köteleződjetek el a közügyekben, és mindenki számára mozdítsátok elő az emberi jogokat. Arra szeretnélek bátorítani benneteket, hogy bízzatok a Szentlélekben. Bátran kérjetek bátorságot, hogy azokat evangelizálhassátok, akik nem tartoznak az egyházhoz, nyújtsátok ki kezeteket a sérültek, az idegenek, valamint a családjaitokban és környezetekben lévő elveszett katolikusok iránt. Mégis számosan vannak, akik túl elfoglaltak arra, hogy gyakorolják a hitüket vagy egy egyházközségnek aktív tagjai legyenek. Ez a jubileumi év katolikus tanúságtételre hív, amely átformálja az igazságtalan szociális rendszert, új tüzet gyújt a plébániákon, és helyreállítja ez egyensúlyt Isten gyermekei között. Külön szeretnék szólni a szülőkhöz. Kedves anyák és apák, mutassátok meg gyermekeiteknek elköteleződéseteken keresztül, hogy Isten jó és nagyon szeret. Mutassátok meg, hogy egy becsületes és kemény munkás élet az szentség, a keresztények „normális” útja.

A nemzet nagy szentjeinek a nyomdokain haladva, Szent Istvántól és Boldog Mórtól kezdve, legyen a ti alapvető célotok is az, hogy szentek legyetek az imádság, az Eucharisztiában való részesedés, a szeretet cselekedetei, egy szerény és nagylelkű jó élet tanúságtétele révén.

Kérjük a Magyarok Nagyasszonya különleges közbenjárását. Az ő példája bátorítson minket, hogy az evangélium új hirdetői lehessünk, segítsen bennünket anyai szeretetével, és tartson meg bennünket szakadatlan imádságával, hogy elhozzuk Krisztus, a Megváltó Örömhírét az egész világnak, és különösen itt, ebben a szeretett Egyházmegyében. Õ, a Legnagyobb Szeretet Anyja, aki mindnyájunk számára a csillag akar lenni, óvja lépéseinket az Úr felé vezető úton. A názáreti szerény fiatal lány, aki kétezer évvel ezelőtt a világnak ajánlotta a Megtestesült Igét, nyissa meg nekünk az utat itt, az Egyházmegyében az Egyetlen felé, aki „az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” (Jn 1, 9) (vö. II. János Pál pápa homíliája Pécsett, 1991. augusztus 17.)

Magyar Kurír