Juliusz Janusz nuncius szentbeszéde az Isteni Irgalmasság konferencián

Az Isteni Irgalmasság kedves Tisztelői,

Ma összegyűlünk itt, az oltár körül, hogy tovább éljük a húsvéti örömet, amely révén Jézus Krisztus a feltámadásával az emberiségnek új perspektívát nyitott. A kereszten való szenvedésével és halálával a világnak elhozta egy szenvedések nélküli új élet reményét, békében Istennel, és egy életet vég nélkül. Ma a feltámadt Jézussal akarunk találkozni úgy, ahogy a tanítványai találkoztak vele, amint Szent János meséli a mai evangéliumban. Ez az evangéliumi történet azt láttatja velünk, hogy a feltámadásban való hit nem volt könnyű az apostolok számára, és így mi is próbára lehetünk téve a feltámadás misztériumával kapcsolatban. Keresnünk kell tehát a hitünkben ennek az isteni aktusnak a végső értelmét, megváltásunk és feltámadásunk végső értelmét, azaz az Isteni Irgalmasságot.

Aki megismertette velünk az irgalmasságnak ezt a dimenzióját a húsvéti misztériumban, főleg Isten szolgája II. János Pál pápa volt, akit az Irgalmasság Pápájának is neveznek. Már fiatal szeminaristaként, 1942-ben, a krakkói földalatti szemináriumban kollegájának, Andrea Deskurnak köszönhetően – aki jelenleg idős bíboros, és Rómában él – a fiatal Wojty³a megismerte a Faustina Kowalska nővérnek kinyilatkoztatott Isteni Irgalmasság üzenetét. Később, a krakkói érsekként tett lépéseinek köszönhetően kezdődött Fausztina nővér boldoggáavatásának egyházmegyei szakasza 1965-ben, amelyet aztán 1968-ban fogadtak el Rómában. Nagy öröm volt az Irgalmasság pápája számára, hogy boldoggá avathatta Fausztina nővért 1993-ban, és végül ő vezethette a szenttéavatási szertartását a 2000. jubileumi évben. Ez alkalommal II. János Pál pápa többek között ezt mondta: „Valóban nagy ma az örömöm, mivel az egész Egyháznak ajánlhatom, mintegy Isten ajándékaként korunk számára, Fausztina Kowalska nővér életét és tanúságtételét. Az Isteni Gondviselésnek köszönhetően Lengyelország eme alázatos leánya teljesen összekötődött a XX. század történelmével, a századéval, amelyet éppen most hagytunk a hátunk mögött. Valóban, az első és a második világháború között bízta rá Krisztus az irgalmasságról szóló üzenetét. Azok, akik emlékeznek, akik tanúi és részesei voltak az akkori évek történéseinek és a rettenetes szenvedéseknek, amelyeknek emberek milliói voltak a részesei, jól tudják, hogy az irgalmasság üzenete szükséges volt. Azt mondta Jézus Fausztina nővérnek: «Az emberiség nem talál békét addig, amíg nem fordul bizalommal az Isteni Irgalmassághoz.» ... Nem egy új üzenet, de a különleges megvilágosodás ajándékának tarthatjuk, amely segít nekünk abban, hogy intenzívebben éljük meg a Húsvét Evangéliumát, hogy fénysugárként ajánlhassuk azt korunk férfiainak és nőinek” (2000. április 30., húsvét II. vasárnapja). Karol Wojty³a egész pápaságát az a határozott meggyőződés jellemezte, hogy az Egyháznak és az egész világnak szüksége van az Irgalmasságra. Már 1980-ban, pápaságának második évében Isten Szolgája II. János Pál magyarázta a hívőknek az irgalmasság misztériumát a Dives in Misericordia, azaz magyarul Irgalomban gazdag kezdetű enciklikában. A számos igazságtalansággal szemben, amit látunk a világban, a pápa kimutatta, hogy Isten igazsága egészen más, mert az az irgalmas szeretet hatja át, amely a húsvéti misztériumban nyilvánult meg. Többek között így tanít: „A húsvéti misztérium ennek a kinyilatkoztatásnak kulcsa, s egyben valóra váltása az irgalomnak, mely igazzá tudja tenni az embert és helyre tudja állítani az igazságosságot, amint megköveteli ezt az az üdvözítő rend, melyet Isten kezdettől fogva megkívánt az emberben és az ember által a világban. A szenvedő Krisztus különleges módon szólítja az embert, és nemcsak a hívőt. A hitetlen ember is észreveheti Benne, mennyire közösségben és kapcsolatban van az emberrel, mennyire önmagáról megfeledkezve áldozza föl magát az ember ügyéért, az igazságért és a szeretetért“ (44-45).

Az irgalmasság üzenete tehát minden jóakaratú emberhez szól, és az emberiséget a békéhez és az egységhez kellene vezetnie. A feltámadt Jézus úgy köszöntötte a tanítványait, hogy ’Békesség nektek’, és azt kívánta, hogy ezt az üzenetet továbbítsák az egész világnak. Mindazonáltal a béke a szívünkben akkor lesz képes uralkodni, ha hűségesek leszünk a szeretethez, amelyet Isten nekünk kínál. Szent János apostol a levelében, amelyet hallottunk, azt mondja: „Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük az Istent, és eleget teszünk parancsainak. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek“ (1Jn 5,2-3). De az irgalmasság misztériuma a hibáinkat is felülmúlja és Isten mindig rendelkezésre áll, hogy megbocsásson nekünk. Ezt maga Jézus erősíti meg a tanítványokkal való első találkozás alkalmával. János Evangéliuma erről a találkozásról így beszél nekünk: „Jézus megismételte: «Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.» E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: «Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot»“ (Jn 20, 21-23). Ebben a jelenetben Jézus – ha lehet mondani – egy kettős irgalmasságot nyilatkoztat ki. Nem csak az életét ajánlotta a kereszten a bűneinkért, nem csak megbocsátotta a hűtlenségünket, hanem Õ hatalmat ad az embereknek arra, hogy részesedjenek az irgalmas megbocsátásban. Az apostolok Isten irgalmának osztóivá válnak, az Isteni Irgalmasság eszközei lesznek. Az Egyháznak ez a küldetése, hogy kiengesztelje az embereket Istennel a Bűnbocsánat Szentségén keresztül, ami az Isteni Irgalmasság nagy ajándéka. Fausztina nővér naplójában gyakran hálával emlékezik a szentgyónás pillanataira, és azt mondja, hogy ajánljunk fel egész imanapokat és a szenvedéseinket a papokért, az irgalmasság osztóiért. Ma gyakran beszélnek az irgalmasságról, de elfelejtik a szentségi gyónás kikerülhetetlen értékét, amely az isteni irgalmasságban való részesedésnek fontos része.

Az irgalmasság vasárnapját a 2000. jubileumi évben vezettékb be Isten szolgája II. János Pál rendelkezésére. A pápa a döntésével egy időben meg akarta őrizni az azt igeliturgiát, amelyet az előző években ezen a napon használtak. És valóban, annak a misének az olvasmányai, amelyet most celebrálunk, teljesen kifejezik a szeretet és az irgalmasság lelkét, amelynek az igazi keresztényeket jellemeznie kellene. Ezen kívül ezek az olvasmányok mindig aktuálisak. Vegyük az első olvasmányt az Apostolok Cselekedeteiből, amely az első keresztények szolidáris magatartásáról beszél nekünk: „A hívő sokaság egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, hanem mindenük közös volt“ (ApCsel 4,32) Az egész világ egy előzmények nélküli gazdasági válságban találja magát, és ahogy mindig, a legmagasabb árat a legszegényebbek fizetik. Nekünk is, keresztény katolikusoknak tudatosítanunk kell magunkban a helyzetet, és fel kell ébreszteni a szükséget szenvedők iránti érzékenységet. A nyolcvanas években született meg Lengyelországban a munkások nagy mozgalma, a Solidarnoœæ – Szolidaritás. Mára ez a szakszervezet szinte eltűnt, de mindig megmarad a szükség, hogy a szolidaritást, az együttérzést, az irgalmasságot mutassuk mások felé. Az Irgalmasság Vasárnapjának emlékeztetnie kellene bennünket erre az evangéliumi üzenetre, amely minden időben és minden nemzet számára érvényes. Az irgalmasság a megbocsátás képességét jelenti, mások megértését és jóakaratot mindenki felé. A keresztényeknek nem lenne szabad az utolsóknak lenniük a szolidaritás, a jóság, a nagylelkűség megmutatásában.

Hogyan közelíthetünk a húsvéti misztériumhoz, az irgalmasság misztériumához? Azt gondolom, hogy abból az evangéliumi jelenetből kell erőt merítenünk, amely a Szent Tamás apostol híres találkozásáról beszél Jézussal a feltámadás után. Tamás hitetlenkedve fogadja, amit a barátai, Jézus tanítványai elmesélnek neki, így mélyen megérintette, amikor meglátta Jézust. Már nem akarja megérinteni az Úr sebeit, hanem megvallja a hitét benne: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20, 28). Azt gondolom, hogy Tamás apostol érezte a szeretet erejét, amely Jézus szívéből áradt ki a seben keresztül, amelyet Õ a feltámadás után is magán viselt. Abban a pillanatban is kinyilvánult az Isteni Irgalmasság, amely képes megtéríteni a kemény, Istentől távol lévő szíveket is. Tudjuk, hogy Szent Fausztina egy olyan útmutatást kapott Jézustól, hogy festessen egy képet, amelyen látszódnak a kereszten elszenvedett sebből kijövő sugarak. Abból a sebből vér és víz, az Isteni Irgalmasság folyóiként áramlott ki. Talán Szent Tamás látta vagy érezte ezt az erőt, amely az Üdvözítő szívéből áradt ki, és rögtön hitt. Ma a feltámadt Jézussal akarunk találkozni az Eucharisztiában és erőt akarunk meríteni tőle, aki hitet adott Tamásnak, aki késztette Szent Fausztinát, hogy hirdesse az Isteni Irgalmasságot, aki erőt adott, amivel Isten Szolgája II. János Pál az Urat szolgálta egészen a legvégéig. A jó Isten mintegy látható módon hagyta jóvá az Irgalmasság pápájának a lelkipásztori szolgálatát, amikor éppen 2005. irgalmasság vasárnapjának vigíliáján hívta haza őt.

II. János Pál temetésekor Ratzinger bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánjaként emlékeztetett János Pál pontifikátusának erre a fontos pontjára: „Õ úgy közvetítette nekünk Húsvét misztériumát, mint az isteni irgalmasság misztériumát. Utolsó könyvében így írt: A gonosznak «végül az isteni irgalmasság» szab határt (Emlékezet és Identitás, 60-61.o.). Az őt ért merényletről így ír: «Krisztus, amikor mindannyiunkért feláldozta magát, új jelentést adott a szenvedésnek, megnyitva egy új dimenziót, egy új parancsot: a szeretet parancsát… Ez a szenvedés elégeti és felemészti a gonoszt a szeretet lángjával és még a bűnből is a jóság virágzik» (189-190.o.) ... Isteni Irgalmasság. A Szentatya II. János Pál a Szűzanyában találta meg Isten Irgalmasságának legtisztább visszatükröződését. Õ, aki fiatalon elvesztette édesanyját, égi édesanyját annál jobban szerette. Hallotta a keresztrefeszített Úr szavait, amelyek személyesen is neki szóltak: «Íme a te anyád». És ő is úgy tett, ahogy a szeretett tanítvány: hazavitte őt otthonába. «Totus Tuus». És ettől az édesanyától megtanulta, hogyan váljon Krisztushoz hasonlóvá“ (2005. április 8.).

Ezt az Eucharisztiát szombaton celebráljuk, amely Máriának, az Irgalmasság Anyjának van szentelve. Második János Pál a Dives in misericordia enciklikában különleges szeretettel beszél erről a különleges asszonyról, aki a megváltás misztériumában így vett részt: „Mária az az ember, aki teljesen egyedülálló módon ismerte meg az irgalmat, és szívének áldozatával utolérhetetlen módon követte is, olyannyira, hogy az irgalomban való részesedése az isteni irgalom kinyilatkoztatásának lett része. Ezért szólíthatjuk Máriát az Irgalom Anyjának (Mater Misericordiae)... és az Isteni Irgalom Anyjának (Mater Divinae Misericordiae) Az idézett megszólítások, melyekkel Isten Anyjához fordulunk, elsősorban mégis úgy beszélnek róla, mint a Megfeszített és Föltámadott Anyjáról“ (56-57). Az Irgalmasság Anyjának ajánljuk személyes aggodalmainkat, az Egyház problémáit Magyarországon és a magyar nemzet egész sorsát, amelynek biztosan, sok más nemzethez hasonlóan szüksége van a kiengesztelődésre és az Istenre hagyatkozásra. Forduljunk az Irgalomban gazdag Istenhez és valljuk meg: „Jézusom, bízom Benned.“

Magyar Kurír