Június 6.: SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA „C”-évben

A Pünkösd utáni első évközi vasárnap a Szentháromság vasárnapja. Amikor az üdvösség történetének eseményeit megünnepeltük, mintegy összefoglalóul hitünk legszentebb misztériumát ünnepeljük.
A Katekizmus így foglalja össze tanításában: „Szentháromság misztériuma a keresztény hit és élet központi misztériuma. Isten misztériuma Önmagában. Tehát a hit többi misztériumainak forrása, azokat megvilágosító világosság. "A hitigazságok hierarchiájában" a legalapvetőbb és a leglényegesebb tanítás. "Az üdvösség története nem más, mint azon utak és módok története, ahogyan az egy igaz Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek kinyilatkoztatja magát az embereknek, és amikor a bűnnel elfordulnak Tőle, kiengesztelődik és magához öleli őket." (234). Számos szentírási hely beszél az isteni személyek tevékenységéről, és ezek az elbeszélések érzékeltetik velünk jelenlétüket a világ, és az ember életében.
Urunk, Jézus Krisztus az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében küldi apostolait, de a háromszemélyű egy Isten nevében kell a keresztség szentségét is kiszolgáltatni. Ugyanez történik a szentségek kiszolgáltatásánál is mindvégig az egyház történetében.
Az egyházatyák megkülönböztetik a Szentháromság tanában a teológiát és az Oikonomíát (üdvrendet). Az első jelenti a Szentháromság Isten belső életének misztériumát, a másodikkal mindazt a művet, mellyel kinyilatkoztatja magát, és közli életét. „Az ökonómia föltárja számunkra a teológiát; és megfordítva, a teológia megvilágítja az egész ökonómiát. Isten művei föltárják nekünk belső lényegét, és viszont belső lényegének misztériuma teszi érthetővé összes művét” – olvassuk a Katolikus Egyház Katekizmusában (236).
Az ókeresztény kor legjelentősebb Szentháromságról szóló műve Szent Ágostoné. Műve előszavában elmondja, hogy aránylag fiatalon kezdte művének írását (400-ban). Csak 16 évvel későbben folytatja és adja ki. Panaszkodik arról is, hogy művének számos részét elvitték tőle és terjesztették. Művét már képzett embereknek szánta.
A misztérium liturgikus ünneplése csak később kezdődik. Bár a 6. században megvoltak az ünnep nyomai, de csak a 8. századból fennmaradt Geláziusz-féle szakramentárium közli a Szentháromság prefációját. De megtalálható a Szentháromságról való mise az un. fogadalmi (ma: alkalmi) misék között, amelyet Alkuin (+804) toursi apát készített. Õ volt az, aki Nagy Károly részére összeállította a votív miséket, az egész hétre és vasárnapra a Szentháromságról szólót. Ezt az összeállítást elküldte a fuldai rendtársaknak szeretete jeléül.
Az ünnepet Stephanus, Lüttich püspöke (+920) vezette be. Elrendelte városában, majd szép zsolozsmát is szerkesztett az ünnepre. Utóda pedig az egész egyházmegye számára elrendelte. Ebben nagy szerepet játszott az állandó normann támadás, amelynek hitbeli ellenszerét és a sokat szenvedett nép igazi pártfogóját látta a Szentháromságban.
Stephanus püspök nagy Szentháromság-tisztelő volt. Irt egy könyvecskét elődjéről, Szent Lambertről (670-ben száműzték), akinek egy fohászát írja le: „Istenem, kérlek, áldd meg szolgáidat; Isten, ki hármas egységben áldott légy!” Az írását egy nagyon szép doxológiával (dicsőítés) zárta: „Miközben uralkodik az élő Isten Háromsága teljességében s az egység fenségében, kinek dicséret legyen, s a szentek ujjongása; és folytonos hálaadás most és mindig a halhatatlan örökkévalóságon át. Ámen.” A püspököt székesegyházában a Szentháromság oltár alatt helyezték örök nyugalomra.
Róma nem helyeselte és nem fogadta el az ünnepet. III. Sándor pápa (+1181) így ír egy levelében: „Némelyek szokásba hozták, hogy Pünkösd nyolcadában a Szentháromság ünnepét ülik, mások az egyházi év utolsó vasárnapján. A Római Egyház nem fogadja el ezt a szokást, mert minden vasárnapon, sőt naponként megünnepeljük az Egységnek és Háromságnak ünnepét”. XXII. János pápa 1334-ben, az avignoni fogság idején rendelte el az ünnepet az egyetemes Egyház számára. A rendelkezés Róma számára volt fontos, mert önként megtartották mindenütt a világon. Ettől kezdve folyamatos a liturgikus ünneplés. A VI. Pál-féle Misekönyv még azzal tette tökéletesebbé az ünneplést, hogy a három liturgikus évnek megfelelően más-más szentírási szakaszokat olvastat a misén.
A szentírási szakaszok rámutatnak arra, hogy a kinyilatkoztatás által az ember képes megismerni hitünknek ezt az igazságát. Az olvasmány a Példabeszédek könyvéből (8,23-31) való részlet. Istennek sajátja a bölcsesség, amely a teremtésben vezette. Ugyanez figyelhető meg az üdvösség történetében is. A Válaszos zsoltár szemlélni engedi az imádkozó embert az Isten teremtett műveiben, aki az emberre bízta mindezek használatát. A szentlecke (Róm 5,1-5) az ember reményéről szól. A hit által már megigazultunk, és a Szentlélek kiáradt a szívünkbe. Az Alleluja-vers az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőítése, amelynek titkát Urunk a búcsúbeszédében – a mise evangéliuma – tárja elénk (Jn 16,12-15).
A mise könyörgése megköszöni a mennyei Atyának, hogy kinyilatkoztatta a Szentháromság életének belső titkát. Azt kérjük, hogy annak dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk. Amíg az áldozás utáni könyörgésben kérjük, hogy ez a misztérium megvallása szolgáljon lelkünk-testünk üdvösségére, addig a felajánló könyörgés csak az adományaink megszentelését kéri.
A prefáció egy igaz himnusz, a Szentháromság magasztalása. Megvalljuk a három személyű egy Istent. Az igaz és örök istenséget úgy valljuk, hogy három különböző személyt imádunk egyetlen lényegben és egyetlen fönségben. Ezért méltán zeng a dicsérő ének a láthatatlan világ lényeitől: Szent vagy!
Sokszor fejezzük ki hitünket e rövid magasztalással: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak, és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen”. Verbényi István/MK