KARÁCSONY, ÉJFÉLI MISE, 2004. DECEMBER 25.

1. A jászol ünnepe
Heinrich Böll – a XX. század nagy német írója – egy kis karácsonyi történetének ezt a címet adta: A jászol ünnepe. A történet színhelye egy pályaudvar csarnoka, ahol a főhős szenteste a vonatcsatlakozásra vár. A pályaudvar szinte üres. Az üdvhadsereg zenekara éppen távozik, a kolbászos bódé eladója az utolsó falatokat kínálja, a hangszóróból Beethoven IX. szimfóniája hallatszik. A rikítóan kivilágított kirakatban betlehemes figurák árcédulával: „256 márka, az egyes darabok külön-külön is megvásárolhatók”. A főhős pedig azt gondolja magában: „Ha Szent Józsefnek ennyi pénze lett volna, Betlehem legjobb szállodájában bérelt volna lakosztályt, és akkor az egész betlehemes ipar illuzórikussá vált volna.”
Heinrich Böll szinte eseménytelen írása két szempontból is aktuális. Egyrészt a pályaudvar szerepe hasonlít a kétezer évvel ezelőtti palesztinai istállók szerepéhez. A betlehemi mészkődombok alján fekvő, istállónak is használt barlangmélyedések menedékül szolgáltak a megszorult vándoroknak. Napjainkban pedig a pályaudvarok szolgálnak menedékül korunk kivetettjeinek, a hajléktalanoknak. Másrészt a német író írása felveti a lényeges kérdést: minek az ünnepe karácsony? Az írás címe szerint a jászol ünnepe, de a cselekményben inkább az üzleti szempontokról van szó, amit a 256 márkás betlehem jelenít meg.
Heinrich Böll, a katolikus író számára karácsony a jászol ünnepe, de rámutat arra, hogy korunk bizony üzletet csinált ebből az ünnepből. Pedig egy ünnepet az emlékezés tesz ünneppé. Ha az emlékezés helyébe a kereskedés lép, akkor az már nem ünnep, legfeljebb konzum stílusú álünnep, mint pl. a Valentin-nap.
2. Emlékezéssel mentsük meg a karácsonyt!
Ha meg akarjuk menteni a karácsonyt ettől a konzumidiotizmustól, akkor emlékeznünk kell! Mire? A jászoléra! Lukács evangéliuma elbeszéli, hogy a pásztoroknak megjelenő angyal azzal küldi Betlehembe a nyáj őrzőit, hogy elárulja az ismertetőjelet: „Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket” (Lk 2,12). Vagyis a pásztorokat emlékezésre készteti az angyal.
Bennünket is emlékeztetésre késztet, mert egy ünnepet az emlékezés tesz ünneppé. Amint nemzeti ünnepeinkben is emlékezünk Szent István királyra, vagy szabadságharcaink hőseire, úgy emlékezünk karácsonykor Jézus születésére. Ettől az emlékezéstől lesz ünnep. Ezzel szemben ha a karácsony „legemlékezetesebb” mozzanata a több órás sorban állás a bevásárló-centrum pénztáránál, ott nehéz ünnepről beszélni.
Mire emlékezzünk karácsonykor? A jászolra, mert a jászol beszédes jel. Jelzi azt a szegénységet, mellyel ma az aluljárók és pályaudvarok hajléktalanjainál találkozunk. Döbbenetes, de Isten fia ilyen minőségű helyen született. Pedig eljöhetett volna úgy, hogy belezeng az ég és föld. Õ azonban nemcsak emberré lett, hanem szegénnyé is, és olyan szegény anyát választott, akinek még bölcsője sem volt, hogy oda fektesse gyermekét.
Jézus – az Isten fia – magára vette halandó természetünket, hogy általa juttasson nekünk halhatatlanságot.
Jézus magára vette szegénységünket, hogy általa örök gazdagságot nyújtson nekünk. Pál apostol ezt így írja: „Ismeritek Urunk Jézus Krisztus jótékonyságát, hogy értetek szegénnyé lett, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek.” (2 Kor 8,9)
Karácsonykor emlékezzünk Urunk jóságára, Ez az emlékezés hálára indít; s ahol hála van, ott öröm is van; s ahol öröm van, ott ünneplés van. Ez a lélekben való ünneplés tegye széppé karácsonyunkat most és majd az öröm mennyországban is. Ámen. Verőcei Gábor/MK