Karácsony, éjféli szentmise “C” év, 2003. december 25.

1. Adósai vagyunk a szeretetnek!
Karácsony szentestéjén, amikor megajándékozzuk egymást, érezzük, hogy adósai vagyunk egymásnak. Adósai vagyunk annak a szeretetnek, amelyet megtapasztalunk a hozzánk hajló szülő, testvér, hitvestárs és gyermek szeretetében. Ma éjszaka arra emlékezünk, hogy a szerető emberszíveken kívül még valaki hozzánk hajolt: az Isten. Õ is megajándékozott bennünket, hogy ezzel kimutassa szeretetét és megbecsülését: elküldte közénk Fiát, aki emberként megjelent egy betlehemi barlangistállóban.
Megható tud lenni minden ajándékozás, hiszen az a szeretet jele; lenyűgöző tud lenni, ha valaki saját vagyonát jótékony célra vagy közcélra fordítja; de Isten jóságának ilyen megnyilvánulása – ti. Jézusnak megszületése – egyenesen felfoghatatlan. Mert Jézus, mint Isten Fia, nem a vagyonáról mondott le egy időre, hanem isteni dicsőségéről, amikor a legszegényebb körülmények között megszületett. „Másokat gazdaggá tesz, önmaga szegénnyé lesz: magára veszi ugyanis testem nyomorúságát, hogy e1nyerjem istenségének gazdagságát.” (Nazianzi Szent Gerge1y) Átgondolva Isten jóságának gazdagságát, el kell ismernünk, hogy ezt nem is tudjuk méltóképpen viszonozni, vagyis adósai vagyunk a szeretetnek!
2. Isten ajándéka: a jövő
A mai estén ki-ki izgalommal bontotta fel ajándékát, és átélte az egyik legszebb emberi élményt: a meglepetést. Ma este arra is emlékezünk, hogy a jó Istentől is ajándékot kaptunk: Jézust. Mit adott nekünk Isten, Jézuson keresztül? A mennyországot, az örök boldogságot – más kifejezéssel: a jövőt!
A betlehemi jászolban fekvő csecsemő a jövőt is jelentette. A gyermek általában a jövőt jelenti, a szülők benne látják életük folytatását evilági síkon. A gyermek derűssé tudja tenni az életet, mert ő a jövőt jelenti. Egy családban a kisgyermek gagyogása még a beteg családtag ajkára is mosolyt tud varázsolni; akkor megfeledkezik egy rövid időre a saját szenvedéséről, mert a gyermek a jövő ígéretét hozza el. A gyermek Jézus minden ember számára elhozta a jövő ígéretét, s így elviselhetővé teszi az emberi életet.
A jövő ígérete új lendületet tud adni az élethez. Akinek nincs jövője, annak a lendülete is alábbhagy, végül kialszik. Szemléltető példának említsük az átfordulós hajóhintát. Néhány évtizede a budai hegyek között megbújó hűvösvölgyi nagyréten működött a hajó formájú hajóhinta, mely – nagy lendület esetén – teljesen át tudott fordulni. Felnőtt fiatalok közül egy-egy vállalkozóbb szellemű beleállt, és igyekezett olyan lendületet felvenni, hogy sikerüljön a produkció. Ha nagyobb volt a teher, mint a lendület, akkor a hinta megállt egy holtponton és visszazuhant – a gravitációs erő törvénye szerint.
Benne állunk az élet átfordulós hintájában! Sajnos, az életterhek súlya egyre nagyobb, és sok ember nem tudván fölébe kerekedni a holtpontot egyre hamarabb elérve, életének hajóhintája visszazuhan. Kevés a lendület, kevés az öröm. Életünk hintája csikorog, mint amikor nincs megolajozva a szerkezet.
Hiányzik a jövőbe vetett hit, amit Jézus hozott a földre. A jövőtlenség miatt kevés a lendület és kevés az öröm az életben. Jövőtlenül nem lehet boldog emberi életet élni. Jövőtlenséggel csak a közönybe zuhanhatunk, amint ezt sok ember életében látjuk is. A jövő ígérete viszont átsegít a holtponton és új lendületet ad az életnek.
Isten ezt az ajándékot adta nekünk Jézus születésével: a mennyországot, a boldog örök életet, a jövőt. Örüljünk hát önfeledten ennek az ajándéknak, mint ahogy a gyermekek tudnak örülni a karácsonyi meglepetésnek. A gyermek Jézusra tekintve feledjük el egy időre búnkat-bánatunkat, mert Krisztus a jövőnk! Ámen. Verőcei Gábor/MK