Karácsony a magyar sajtóban

A Népszabadság (1.o.) A születést ünnepli a világ címmel írja: „Eljött a karácsony, mondják, miközben, ha valami nem jön, hanem ’áll’ rendíthetetlenül, miközben engedi magát megközelíteni bárki által, az éppen a karácsony. Megy is hozzá mindenki, minden égtájon, még ha nem feltétlenül így hívják is, szinte mindenütt az öröm napja ez, mindenhol ünnepelnek, ajándékoznak. Vannak országok, ahol gyönyörű, fehér ruhás angyal érkezik, díszes koronával, máshol Mikulás vagy Santa Claus pipával, szánnal, rénszarvasok által repítve, mifelénk a legtöbben a kis Jézustól várják az ajándékot, jóllehet ő maga a háromkirályoktól annak idején nem a születése napján, hanem csak kicsit később kapta meg a földi jóságok szimbólumát. Csak Artabán, a negyedik király nem ért oda a születés helyére, mert útközben a szegényeknek szétosztotta mindazt, amit ajándékként vitt, s útiköltségre-valója sem maradt. Története bonyolultabb annál, mintsem ezen a napon kellene kibontani, de bizony neki is jár ma egy ünnep. Jézus születésének napja talán az egyetlen világünnep, amely a lényeget tekintve mindenhol azonos, s amelyet mégis minden család másként, a maga módján, más számára semmitmondó, nekik legenda erejű emlékeivel, kis szertartásaival él meg. Ez is jelzi: ez a legerősebb ünnep – alkalom, amikor mindenki egyszerre ünnepli a születés napját… Három nap, amikor nyugszik a politika és a tőzsdeindex, ácsorognak az árfolyamok. Nemigen érik el karácsonyt a közéleti üzenetek.”

A Népszavában (2.o.) Rónay Tamás XVI. Benedek pápa karácsonya címmel megállapítja: „A karácsonynak mindig különleges szerepe volt XVI. Benedek életében. Ha teheti, nála három évvel idősebb bátyjával, a 84 esztendős Georggal tölti együtt az ünnepet. A két öreg ilyenkor visszaemlékezik a régi szép időkre, a gyermekkorra, petlingi és traunsteini napokra, amikor még együtt vándoroltak a szépséges bajorországi erdőkben… Ezúttal nem lehetnek együtt, de karácsonyi ajándékaikat kicserélték már.” A cikkíró kitér arra is, hogy XVI. Benedek „bajor lévén, nagyon szereti a sört. Ezért a karácsonyfa alól a nedű sem hiányozhat. Sankt Gertrud egyházi közössége két liter különleges házi sört küldött a pápának a Vatikánban. A ’Gertrude Blondra’ keresztelt búzasör alighanem nem árválkodik majd sokáig XVI. Benedek szobájában. A pápa egyébként arra kérte a híveket, hogy idén karácsonykor a szegény és árva gyerekekre gondoljanak.” Rónay Tamás az ünnepségek szomorú velejárójának nevezi a hatalmas rendőri jelenlétet, „hiszen ezúttal sem kisebb a terrorakció veszélye a Vatikánban a tavalyinál. Igaz, eddig semmi jel nem utal arra, hogy a mostani ünnep más lenne a többinél. Sokan abban reménykednek, hogy a muzulmán terroristák is felfogják: karácsony nem csak Krisztus születésének ünnepe. A felebaráti szereteté is.”

Ugyancsak a Népszavában (7.o.) Rónay László Gyermeknek lenni címmel magyar költők – Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Juhász Gyula, Benda József – karácsonyi verseiből idéz, s figyelmeztet: „Karácsony ünneplése nem lehet teljes, ha a védtelenek, kiszolgáltatottak, magányosok millióinak szemébe tekintve nem látjuk meg azt a szebbre, jobbra vágyakozó, reménykedő csillogást, amely a védtelen kisded pillantásában is ott remeg. Ezt kell csillapítanunk tettekkel, szavakkal, a szeretet gyakorlásával.”

A Magyar Nemzetben (1.o.) Kristóf Attila Időtlen jászol címmel megállapítja: a nicea-konstantinápolyi hitvallás karácsony misztériumát a végtelen és a mindenség számunkra felfoghatatlanul távoli térségeibe helyezi el, amikor kijelenti, hogy Jézus „az idők kezdete előtt született”, és „minden általa lett.” Az ősi szöveg, a credo „a betlehemi jászolt teszi az üdvösség középpontjába…” – írja Kristóf Attila, és leszögezi: „Tehát ez a nap, az emberi születés és a később bekövetkező emberi halál és ember-isteni feltámadás az idők sarokpontja, s minden, ami belőle következik, maga a történelem, az ember tévelygése és zarándokútja az üdvösség felé. Hogy milyen hosszú ez az út, és kik jutnak át a szűk kapun, titok. A hitvallás ezzel kapcsolatban csak annyit állít, hogy Jézus országának nem lesz vége. Ez az állítás ír minden félelmünkre és nyomorúságunkra. Ugyanis végzetes baj a mindenséggel és a jóakaratú emberekkel nem történhet, mivel Isten örökkévaló, tökéletes és változatlan, féltőn szerető és emberbarát.” A szerző szerint a korai keresztény bölcsek mintha sejtették volna a mindenség titkait, amikor a látható (érzékelhető) és láthatatlan dolgok teremtéséről beszéltek. A cikkíró idéz egy korunkbeli, tudományos megállapítást: a látható anyag a világegyetemnek mindössze öt százalékát tölti ki, huszonöt százaléka a „sötét massza”, hetven százalék pedig az univerzum tágulását előidéző rejtélyes sötét energia. Kristóf Attila hozzáteszi: „Ha önmagunkban, hittel felidézzük a jászolban fekvő gyermek képét, gondoljunk arra, hogy minden általa lett. Mi magunk is és a mindenség, amelyet végtelen erőként kormányoz és tart össze az, amit most szegény szívünkben érzünk: a szeretet.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (8. o.) Mezei Balázs Karácsonyi szembesítés címmel idézi Johann Baptist Metz német teológust, aki szerint Auschwitz után nem gondolkodhatunk úgy Istenről, a kereszténységről és annak ünnepeiről, mint azt megelőzően, szembe kell néznünk mulasztásainkkal, tévedéseinkkel, előítéleteinkkel. A cikkíró megállapítja: „A mai magyar társadalom 1956 óta nem volt olyan tragikus helyzetben, mint manapság. Ennek oka ugyancsak a szembesülés elmaradása. Amit a társadalom- és politikai vezetők nem hajtottak végre, annak egyre súlyosabb következményeivel szembesülünk. Ahol élünk, nem egy következmények nélküli ország, hanem a tragikus következmények országa mindabban, ahol az ország vezetői tétovaságot tanúsítottak hat, tíz, tizenöt évvel ezelőtt. E jellemzők éppen a tények félrelökésében, a cselekvés halogatásában jelentkeztek. Az ország mai megdöbbentő helyzete, a tömeges mélyszegénység, a gazdaság megbénulása, a politikai élet tragikomédiába illő jelenetei a kulturális szétesettség, a kellő szembesülés elkerüléséből ered. E téren az európai országok körében egyedülálló a teljesítményünk. S akik ezt tagadják, világosan azok közé sorolják magukat, akik felelősek a mai helyzet kialakulásáért. Nem a felelősség kirovása itt a célom, hanem inkább annak szorgalmazása, hogy azok, akik korábban egyesek „démonikusságáról” beszéltek, miközben saját, nehézsúlyú démonaikat segítették tragikus győzelemre, ismerjék el tévedésüket, szembesüljenek a tényekkel és változtassanak a felfogásukon.” Mezei felteszi a kérdést: „Ünnepelhetünk-e nyugodtan ma, a régi karácsonyokra emlékezve, amikor az ország a politikai erőszak, jogtiprás és mindennemű represszió színtere lett? Kereshetjük-e a karácsonyi hangulat megszokott békéjét, amikor bűnözői körök állami intézmények álcájában a rendezett társadalmi viszonyok, a béke és biztonság megbontására törekednek. Nem kell-e inkább arra használnunk az ünnepet, hogy átgondoljuk saját felelősségünket a kialakult helyzetben?” Mezei Balázs emlékeztet rá: „A karácsony ünnepe eredetileg egy határozott és felelős szembesülés eredményeképpen jött létre. Amit a karácsony ünnepének újragondolása ma megkíván, az a szembesülés elkerülhetetlensége a kor követelményeivel, a gazdaság és a kultúra átfogó válságával; de mindenekelőtt a késlekedés megengedhetetlensége. A kisded, aki egy városszéli istállóban számkivetettként is idegenként született, arra kapott elhívást, hogy a szembesülést elkerülők tömegében, mint Szembesítő és Szembesülő jelenjék meg; hogy ezáltal hívjon szembesítésre és szembesülésre mindazzal, amire válaszolni késleltethetetlen. Egyelőre annak örvendezünk, hogy mindez lehetővé vált. Annak, hogy van olyan, aki nem hallgat el, hanem szembefordul és megvallja az igazságot. Ezt a megvallást nevezzük eredetileg vallásnak. A vallás a valóság megvallása: a vallás története e megvallás valóságának, vagyis következményeinek a vállalása. Azt, hogy mi e történet folytatása, mindannyian tudjuk.”

A Magyar Hírlapban (17. o.) Végh Attila Legyen a karácsony szabadságharc! címmel figyelmeztet: „A karácsony esély arra, hogy érezzük: ég és föld bennünk összeér. Ehhez persze az kell, hogy (legalább most) felejtsük el a Keravillt. Felejtsük el a bevásárlóközpontok ócska kínai villogóit, a mit tudom én, milyen ízesítésű szaloncukrokat, és legalább ezen az egy estén legyünk azok, amik. Az ember az egyetlen élőlény, amely nem feltétlenül az, ami, de azzá válhat. Hogyan kell ezt érteni? Hát úgy, hogy az embernek meg kell ismernie önmagát. Meg kell valósítania. Nem olyan árucikkek hajhászásával, amiket nyakunkba öntenek a bevásárlócentrumok. Azok épp az ellenkezőjét akarják: hogy lehetőleg soha ne legyünk önmagunk. Õk azt akarják, hogy lényegünket tárgyakba, pénzbe, birtoklásba helyezzük ki. És lehetőleg soha ne kérjük vissza. Szerintem kérjük vissza, legalább ezen az estén. És akkor ki fog derülni, hogy mindig a legközvetlenebb élmény a legmélyebb. Legyen a karácsony a mi szabadságharcunk. Szenteste csináljunk forradalmat!”

Magyar Kurír