Karácsony a magyar sajtóban

A Népszavában (9.o.) Rónay Tamás XVI. Benedek pápa karácsonya címmel kiemeli: „Néhány napra a Vatikánra vetül a világ figyelme. A karácsonyi szertartások menetét előre pontosan megtervezik, ám váratlan események mindig közbejöhetnek… Karácsonykor a pápa is kap ajándékokat, a bensőséges ünnepséget testvérével, Georg Ratzingerrel azonban csak december 28-án tartják.”

A Magyar Nemzetben (Fényt gyújtani magunkban és másoknak világítani 5.o.). Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök nyilatkozik, aki elmondta: „Karácsony ünnepe az összetartozásról, a közös felelősségről, a kölcsönös segítségvállalásról szól. Isten a saját magán segíteni képtelen ember segítségére sietett, emberré lett, hogy mindenben közösséget vállaljon velünk. Karácsony ünnepén nem elég együtt érezni bajba jutott embertársainkkal, a szellemi, lelki vagy materiális nyavalyákkal küszködőkkel, keresztény kötelességünk lehetőségeink szerint segíteni rajtuk. Ez a gazdagság forrása, de ez a boldogságé is: fényt gyújtani önmagunkban, és másoknak is.”

A Népszavában (7.o.) Rónay László Békességet! címmel idéz az egyik karácsonyi énekből: „Fel nagy örömre, ma született, aki után a Föld epedett!” A cikkíró kívánsága: „Bár felhőtlenül ujjonghatnánk az ünnepet köszöntve, s ne hallanánk a fájdalmas, lelkiismeretünkbe hasító zokogást, amely hol itt, hol ott jajdul fel a világban! Karácsony szívig ható üzenetét kellene átélnünk és átéreznünk évről évre!.. A karácsonyban az értékek teljessége mutatkozik meg.” Rónay László idézi Pilinszky Jánost is: „… az örök gyermeki legszebb megfogalmazása… minden, még a legszomorúbb gyermekkor is karácsonnyal terhes… A karácsonyi ünnep külsősége mit se  ér tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül.” Ám Rónay szerint Pilinszky záró, fájdalmas kérdése végigzeng az emberiség történelmén, s kivált napjainkban érvényes: „Vajon valaha is meg fogja teremni valódi gyümölcsét közöttünk?”

A Magyar Hírlapban (3.o.) Stefka István Szenteste 2011 címmel leszögezi: „Szentestén mindenki gondol valakire, valamire, szeretteire, ritkábban ellenségeire. A szegénység, a kiszolgáltatottság ma a legnagyobb ellenség. Ez mindannyiunknak a legnagyobb kihívás.” A lap főszerkesztője szerint talán Arthur Rimbaud, a XIX. század nagy francia költője érzett rá leginkább a nyomor, az éhség, a kiszolgáltatottság örökkévalóságára, amit így fogalmazott meg: „Feketéllőn, hóban, homályban/ a pince fénylő ablakában/ faruk kerek/, öt kicsi, térden leskelődve/, nézi, hogy készít a Pék szőke/, nagy kenyeret/… Úgy érzik, igen-igen élnek/, a zúzos Jézuskák, szegények/ mind, amikor/ bedörmögnek a résen/ s rózsás állat-orrocskájuk/ a vasrács rúdjára forr/, midőn úgy sírnak/, mint barmok/ s úgy görnyednek/ az égi csarnok fényére mind/, hogy nadrágjuk szétrepedezget/ s a téli szélbe csüngve/ reszket rajtuk az ing.”

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (11.o.) Faggyas Sándor Mélység és magasság címmel úgy véli: rég nem volt olyan szegény, szomorú, szűkös karácsony Magyarország és Európa sok más országában, mint az idei, „a globális gazdasági-pénzügyi válság örvénylésének negyedik évében.” A cikkíró figyelmeztet: „Bizony jó lenne, ha nem csak a karácsonyfán ragyogó gyertyákra, csillagszórókra és az – idén sok családban a megszokottnál kevesebb és szerényebb – ajándékokra figyelnénk ezen a karácsonyon. Ha szentestén meghallanánk az ajtónkon zörgető Jézust, befogadnánk hajlékunkba, és vele ünnepelnénk a születésnapján. Így találkozhat magasság és mélység, a szerető, önmagát ajándékozó Isten és a szeretett, megajándékozott, megváltott ember. Ne féljünk hát semmitől és senkitől, ne is búslakodjunk, hiszen hamis, alantas, üres celebvilágunkban a Krisztussal vacsoráló ember a részese a legnagyobb, legszebb ünnepnek.”

Ugyancsak az MH-ban (11.o.) Szentmihályi Szabó Péter Sarkosan fogalmazva címmel tényként szögezi le: „A születés, az élet kultúrája viaskodik az egész Földön a halál kultúrájával, és néha úgy érezzük, az utóbbi fog győzni. Megváltónk születésének ünnepe azonban mindig reménységgel tölti el a világot, talán még azokat az embereket is, akik nem hisznek a lélek halhatatlanságában, feltámadásában, a megváltásban.” A cikkíró idézi Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspököt: „… hitetlen környezetből a hit szívesen elbujdosik: kopár, fakó puszta neki az olyan világ, hol nem szeretnek, száraz avar zörög ott, nincs tavaszi rügyezés. Bíbor lehet, pompa lehet, de az hideg fény, mi azzal szemben a lélek édes otthona, az istenközelség!” 

A Magyar Nemzetben (1.o.) Kristóf Attila Öröklét címmel reagál arra, hogy a tévén az egyik mobiltelefon-szolgáltató azt hirdeti: „Szóljon ez a karácsony a szórakozásról!” A cikkíró figyelmeztet: „Érezzük át, mennyire kicsik és esendők vagyunk a betlehemi csillag fényében, s mégis, ez a születés csakis értünk történt, a Mindenség fia és ura – aki most a jászolban fekszik – azért jött el közénk a Földre, hogy elűzze tőlünk a halált. Legyen bár okostelefonunk, számítógépünk és atombombánk, semmiben sem különbözünk a pásztoroktól, akik azon az éjszakán a jászolhoz siettek. Ugyanúgy esendő emberek vagyunk. Hozzájuk angyal szólt, előlünk minden szentséget megpróbál eltakarni a profán világ. De akkor is: higgyünk abban, ha képesek vagyunk rá, hogy a karácsony nem a szórakozásról szól, hanem az öröklétről.”

Magyar Kurír