Karácsony a Máltai Szeretetszolgálatnál

Hazai – 2013. december 29., vasárnap | 10:00

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben bensőséges karácsonyi ünneppel várták a rászoruló embereket. Karácsonykor a Szeretetszolgálat valamennyi budapesti hajléktalan szállója 24 órán át nyitva tartott és minden betérőt vendégül láttak egy tál meleg ételre. Az alábbi  összeállításban az utóbbi napokban megrendezett eseményekből adunk ízelítőt.

A lábadozóban a gázművesekkel közösen ünnepeltek

2013-ban a karácsonyi ünnepséget újra a Fővárosi Gázművekkel karöltve rendezhette meg a Feszty Árpád úti Hajléktalan Lábadozó. Az intézmény lakói és munkatársai együtt készültek egy jelenettel, és sok sok szeretettel e nemes nap megünneplésére. A karácsonyi vendég elhozta otthonunkba azt az érzést, melyet lakóink már nagyon régóta nem élhettek át.  A karácsony, a szeretet, az együttlét és a törődés érzését. A Gázművek munkatársai sok sok ajándékkal, verssel és meghatottsággal készültek az ünnepségre, melyet egy közös beszélgetés követett. A folyosóra megterített asztalokra rengeteg sütemény, gyümölcs, és üdítő került. Kis kék tornazsákokba rejtett ajándékokat adtak át lakóink számára sok-sok hasznos dologgal, és édességgel megtöltve. Meghitt, békés és talán egy picit a család törődését ihlető hangulatot hozva a hajléktalanok otthonába.

Miskolcon kórus énekelt

A miskolci  Gondviselés Háza karácsonyi ünnepséget rendezett hajléktalan ellátottjai és munkatársai számára. Az adventi gyertyagyújtás után a vezető, Kocsenga Anton köszöntötte a lakókat és mindenkinek áldott ünnepeket kívánt. Ezután a Miskolc-Avasi Örömhír Kamara Együttes műsora következett.

Az énekkar vezetője Zoller János, énekzene tanár, a szálló kedves lakója, aki már harmadik éve vezeti és kíséri a kis kórust a karácsonyi ünnepségek alkalmával. A résztvevők az énekkarral együtt énekeltek. Ezt követően a lakók átvették a karácsonyi ajándékcsomagot.

Visszamegyek valahogy a kályhához

A Hajléktalan embereket segítő Támop 5.3.3/11-1-2011-0005 "Visszamegyek valahogy a kályhához" projekt december 19-én tartotta karácsonyi ünnepségét a Máltai Szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti központjában, ahová a támogatott hajléktalan emberekkel közös programra készültek a szervezők. A konzorciumi projektben résztvevő intézmények (a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hat hajléktalan ellátó intézménye, a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye, a MaCeKo Szociális Szolgáltató, Képző és Foglalkoztató Nonprofit Kft) által meghirdetett karácsonyi ünnepség 13 órakor kezdődött. A műsorban  karácsonyi versek hangzottak el a Jákim Stúdió színművészeinek előadásában, volt karácsonyi mese és éneklés, lelki együttlét, karácsonyi várakozás, beszélgetés, valamint kézműves foglalkozás. Ez utóbbihoz izgalmas alapanyagokat gyűjtöttek a munkatársak, az ügyfelek pedig elvihették az elkészített tárgyakat, hogy elajándékozzák, vagy díszítsék vele szállásukat. A program része volt a mézeskalács sütés (adomány mézből), díszítés. A szervezők szerint az ünnepi készülődés nehéz időszak a hajléktalan, sokszor családtalan, magányos emberek számára, sok traumával, gyásszal közeledik a karácsony. Éppen ezért fontos, hogy a következő hetek újabb váltásai, az új kihívásokkal érkező új évben is érezzék, hogy nincsenek egyedül...

A külhoni magyarok karácsonyi ajándéka

Összetartozunk feliratú kartondobozokkal telt meg a Máltai Szeretetszolgálat furgonja december 13-án hajnalban. 42 iskolában, egyházközségben heteken át gyűjtötték lelkes fiatalok az ajándékokat, amelyeket határainkon túli magyar tannyelvű iskolákba, óvodákba járó gyermekek és pedagógusaiknak küldtek. Borongós időben érkeztünk utunk első állomására, a felvidéki Tornaaljára, ahol a Kazinczy Ferenc Alapiskola aulájába pakolták le a környékbeli iskoláknak szánt csomagokat. Rövid pihenő után tovább indultak Erdély felé. Útközben Miskolcon újabb csomagokat vettek fel. A játékokkal, édességgel, könyvekkel alaposan megrakott járművel estére érkeztek Szilágysomlyóra, ahol a plébánia közössége vállalta az ajándékok szétosztását.

Másnap Székelyhídra látogattak, ahol két pedagógus nehéz sorsú magyar gyermekek iskolára történő felkészítésével foglalkozik a helyi iskola egyik termében. A tanuláson, játékok kívül az étkezésükről is gondoskodnak, maguk főznek azokból az adományokból, amelyet jó szándékú emberektől kapnak. Az egyik kislány elmesélte, a tanító néni akkor is főz valamit ha alig van élelmiszere. Ilyenkor tésztát kapnak kakaóval megszórva, de az is nagyon finom.

Az utolsó csomagokat Gálospetriben adták át, ahol egy házaspár 25 gyermeket nevel Csaba testvér gyermekmentő hálózatában. A Máltai Szeretetszolgálat hatodik éve támogatja ezt az akciót, amelyet Czibolya Gábor 2004-ben fiatal egyetemistaként kezdeményezett.
 
Veszprém: nyugdíjasok köszöntötték a hajléktalan embereket

A veszprémi Befogadás Háza gondozottjai az idei évben is közösen ünnepelték a karácsonyt. Az ünnepséget egy máltai munkatárs adventi versével nyitották meg, amit az Őszidő Nyugdíjas Klub karácsonyváró műsorával folytattak. Az Őszidő Nyugdíjas Klub tagjai több éve visszatérő vendégeink, akik verseikkel, táncműsoraikkal, énekeikkel vidámságot, mosolyt csaltak az arcunkra és szeretet, békét ültetek a szívünkbe. Az ünnepi műsor előadásában gondozottjaink karácsonyi mesét olvastak fel. Az Őszidő nyugdíjas Klub előadását megköszönve lakóink saját készítésű ajándékokat adtak át. Az ünnepség zárásaként adventi gyertyát gyújtottak és közösen elénekelték a Csendes éjt. A karácsonyi ízeket idézve bejglivel, puszedlivel, kuglóffal, aprósüteménnyel, üdítővel lepték meg a lakókat. A Befogadás Háza karácsonyi csomagjait is az ünnepség során adták át, amely szintén nagy örömet okozott a gondozottaknak.

Tüzifa hajléktalan embereknek is

A veszprémi Verga Zrt. jóvoltából idén újra két alkalommal vadételhez jutottak a Veszprémben élő hajléktalan emberek. Két napon összesen közel 250 adag ebédet osztottak ki a Befogadás Háza Nappali Centrumában.

Az étel mellett az erdészet 20 köbméter tüzifát is adományozott, amiből elsősorban a Veszprémben lakóháznak nem minősülő épületekben élő hajlék nélküliek részesülhettek.

Monoron a középiskolások jöttek

A monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola diákjai és tanárai 55 db "cipősdobozzal", karácsonyi ajándékkal kedveskedtek a Monori Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény (Támogató Szolgálat és Fogyatékosok Nappali Intézménye) ellátottainak - írta beszámolójában Klujber Anita intézményvezető. Az ajándékokat az ellátottak nagy örömmel fogadták. Ezúton is köszönjük a középiskolásoknak, hogy gondoltak rájuk!"

Gázpalackot ajándékba

Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. hat rászoruló család számára ajánlott fel tartós élelmiszerekből, édességekből és feltöltött PB gázpalackból álló ajándékcsomagot a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül, a szolgáltatási területén élő, rászoruló családok számára. Az adományokat a jótékonysági szervezet képviselőinek dr. Nagy Katalin, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. szervezetfejlesztési igazgatója nyújtotta át társaság Kecskeméti Kirendeltségén 2013. december 16-án.

maltai.hu/Magyar Kurír