Károly-konferencia a Vajdahunyadvárban

Budapest: IV. Károlyt, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó királyát és császárát – 81 évvel halála után –II. János Pál pápa 2004. október 3-án boldoggá avatja Rómában. Tízéves vizsgálódás után a Szentté avatási Kongregáció kijelentette: életét hősi erények birtokában élte. Az utolsó magyar király tüdőgyulladásban halt meg 1922. április 1-jén – mondta Mayer Mihály pécsi megyés püspök 2004. szeptember 23-án Budapesten a Vajdahunyadvárban rendezett Károly-konferencián.
A Habsburg Történeti Intézet által szervezett tanácskozáson a pécsi megyés püspök a boldoggá avatás jelentéséről és jelentőségéről tartott előadást. Mint mondta: Mindenütt felfedezhetjük az istenit, a kegyelem felvillanásait, és az azokra adott emberi válaszokat. E fényvillanások jelzik, hogy van teljesebb fény, a Forrás, ahonnét a mi kevesebb fényünk származik. A boldog, a szent, mivel élete teljesebb volt, nyitottabb Isten iránt, több fényt birtokol. Életük kegyelmi növekedés. Fokozott fejlődés. Ezért is lehetnek példaképek, eszményképek számunkra.
Mayer Mihály feltette a kérdést: Milyen kritériumok alapozzák a boldoggá avatást? Ki igazolja mindezt hitelesen? Majd megadta rá a választ: Először is maga a társadalmi miliő. A környezet, a keresztény közösség, amelyben a boldog élt, ahol az élet keresztjére a válaszokat adta. Ezért az első lépés az egyházmegyei kivizsgálás. Ez Károly király halála utáni évben megkezdődött. 1923-ban Wilhelm Niklas felkereste Bécs akkori bíborosát, Friedrich Gustav Piffl-t, azzal a kéréssel: tegye meg a szentté avatáshoz szükséges lépéseket. 1925-ben megkezdődött az egyházmegyei vizsgálat, majd 1949-ben a dokumentumokat elküldték a Vatikánnak.
A pécsi megyés püspök Károly király tragikus életútját felvillantva megállapította: Száműzetésében nem keseredett meg, mert Isten jelenlétének valósága kiemelte a királyi és császári méltóság rabságából. Ezért válhatott Madeirában a nép nyelvén a „mi szentünkké”. Károly király – az antiklerikális környezetben – megérkezése után nyomban a püspöki katedrálisba ment imádkozni. Ez mély benyomást tett az emberekre. Az anyagi szegénység – Zita királynő ékszereit adta el a megélhetés miatt – szintén döbbenetet jelentett a nép körében.
Bécsben de Faira püspök kijelentette: Károly a mennyei glóriát a kereszt által nyerte el.
Mayer Mihály előadásában rámutatott: Isten szolgájának hősi életét 2003. áprilisában a Szenttéavatási Kongregáció megerősítette: Károly példaadó keresztény, házastárs, családapa és uralkodó volt, aki erényes életet élt. Népét igazságossággal és békével szolgálta. A hit határozta meg életét ifjúkorában, a világháborúban és a száműzetésben egyaránt.
A Károly-konferencián előadást tartott többek között Erdődi Gábor, a Vatikánhoz és a Független Máltai Lovagrendhez akkreditált magyar nagykövet, Ormos Mária, Romsics Gergely, valamint Szarka László történészek.
IV. Károly király 1887. augusztus 17-én született Persendbeugban. 1911-ben feleségül vette Bourbon-Parma Zita hercegnőt. Isten nyolc gyermekkel áldotta meg házasságukat. 1916. november 21-én (a Boldogságos Szűz Mária bemutatásának ünnepén) Ausztria császára lett. 1916. december 30-án Budapesten Magyarország apostoli királyává koronázták. Az első világháború után elűzték hazájából. Mélységes hite és Isten akaratába vetett bizalma adott erőt a csapások elviselésére. Hazájától elűzve, tulajdonától és minden földi biztonságtól megfosztva, hazugsággal, rágalmakkal gyalázva halt meg 35 évesen Madeira szigetén, 1922. április 1-jén. MK