Katekézis Nagy Szent Gergely pápáról (2)

Ahhoz, hogy egy püspök a lelkek vezetője és az egyház pásztora lehessen, mindenekelőtt Isten alázatával kell rendelkeznie. Nagy Szent Gergely megtestesítette ezt az erényt és ezért vált a történelem egyik nagy pápájává. Lelke legmélyén mindvégig szerzetes maradt, annak ellenére, hogy a péteri székbe kapott meghívást. Pápai szolgálata során tanúságot tett kiváló kormányzói képességéről az egyház számára nem könnyű időszakban.

Életében megvalósította az általa gyakran hangoztatott és kedvelt egyszerű formulát, amely az évszázadok során a pápák elsődleges kötelességeként maradt fenn: „servus servorum Dei”, azaz Isten szolgáinak szolgája volt.

Nagy Szent Gergely alázatos volt a Biblia tanulmányozásában, alázattal magyarázta híveinek a Szentírást, alázatosan végezte péteri szolgálatát, megőrizve a szükséges határozottságot, amit feladata olykor megkívánt – mondta a pápa, utalással előde és az akkori konstantinápolyi pátriárka közötti súrlódásra.

Amikor Nagy Szent Gergely kora történelmi összefüggésében ellenezte a konstantinápolyi pátriárka „ökumenikus” címét, ezt nem azért tette, hogy korlátozza, vagy tagadja a pátriárka jogos tekintélyét, hanem azért, mert aggódott az egyetemes egyház testvéri egységéért.

Mindenekelőtt abból a mély meggyőződésből indult ki, hogy minden püspök alapvető erénye az alázatosság kell, hogy legyen. Még inkább igaz ez egy pátriárka esetében. Valójában úgy szeretett volna élni, mint egy szerzetes, szüntelen párbeszédben Isten Szavával. Ezáltal vált naggyá és nekünk is megmutatta az igazi nagyság mércéjét – mondta katekézisében a Szentatya.

A pápa utalt Nagy Szent Gergely írásaira, amelyekben nem saját elképzeléseit vázolta fel, hanem arra törekedett, hogy az egyház tanítását visszhangozza. Ez is alázatosságának jele volt.

Az értelmi alázat az elsődleges szabály azok számára, akik megpróbálnak behatolni a természetfeletti valóságokba, a Szentírásból kiindulva. Az alázatosság természetesen nem zárja ki a komoly tanulmányokat, hanem hozzájárul ahhoz, hogy azok spirituálisan gyümölcsözők legyenek – hangsúlyozta  Benedek pápa. Csak ezzel a belső hozzáállással hallhatjuk meg Isten szavát. Amikor Isten szaváról van szó semmit sem ér annak megértése, ha az nem vezet cselekvéshez.

A VI. századi pápa arra törekedett, hogy összhangot teremtsen a szó és a tett, a gondolat és az elkötelezettség között. Ez az erkölcsi ideál a középkori keresztények egyfajta „summájává” vált. Nagy Szent Gergely „Lelkipásztori regula” c. művében felvázolta az ideális püspök alakját. A püspök legyen mindenekelőtt kiváló „prédikátor”, legyen vonatkozási pont mindenki számára. Ugyanakkor ismerje el minden nap saját nyomorúságát, hogy büszkesége ne tegye hiábavalóvá jótetteit a Legfőbb Bíró előtt. Ezért szentelte írása utolsó fejezetét az alázat erényének.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír